11 dolog a “feszültségteremtés királynőjéről”

Mindig mosolygással tölt el az a pillanat, amikor egy újonnan megjelenő szerzőről mesélek a szüleimnek, ők pedig rávágják, már ismerik, olvastak tőle. Mary Higgins Clark esetén is ez a szituáció játszódott le. Ennek kapcsán utána olvastam a szerzőnek. 11 dolog a “feszültségteremtés királynőjéről”.

  • Könyveiből csak az Egyesült Államokban több mint száz millió példányt adtak el
  • Több mint ötven könyve került fel különböző sikerlistára Amerikában és Európa szerte
  • Lánya és menye szintén írók
  • Kezdetben légiutaskísérőként dolgozott
  • Első könyve egy romantikus szerelmi történet volt, mely 1986-ban jelent meg. A regény az amerikai elnök, George Washington és Martha Washington kapcsolatáról szólt.
  • Első bűnügyi regénye a Where are the Children? ma már a 75-ik kiadásnál tart.
  • Az első bűnügyi könyvéért csupán 3000 dollárt kapott. Két évvel később, második könyvének jogát már 1,5 millió dollárért adták el.
  • Lányával közösen több karácsonyi hangulatú, témájú misztikusnak mondott regényt írt. Ám a kritikusok rendre gyengének minősítették.
  • 2006-ban nagy álma teljesült, megjelent első gyermek könyve Ghost Ship címen
  • Magyarul már több mint 20 regénye jelent meg itthon, főleg a Magyar Könyvklub jóvoltából
  • Az írónő munkáit 2016 óta a 21.Század Kiadó gondozza, eddig három kötetet adtak ki.

Mit olvassunk? 

Míg a halál el nem választ – A gyanú árnyékában 3. 

Öt évvel ezelőtt Amanda Pierce izgatottan készülődött az esküvőjére főiskolai szerelmével, Jeffrey-vel. Hosszú ideje éltek már együtt akkor. Meglehetős jómódban, Amanda apai öröksége miatt és nagy izgalommal készültek a nagy napra. Csakhogy Amanda a leánybúcsúja éjszakáján eltűnt…
Napjaink New Yorkjában Laurie Moran érzi, hogy az eltűnt menyasszony esete épp az a megoldatlan ügy, amelynek nyomozása beleillik A gyanú árnyékában című tévésorozatába.  Amanda barátainak és családjának közreműködésével készülnek feleleveníteni az emlékezetes éjszakát, az esküvő helyszínének szánt floridai üdülőhelyen, és Laurie reméli, hogy a műsor házigazdájával, Alex Buckley-val együtt ugyanolyan sikeresen nyomoznak majd, mint a sorozat első két epizódjában.
Miután végighallgatják Amanda hajdani vőlegényét, aki időközben feleségül vette az egyik koszorúslányt, a féltékeny nővért, a két aranyifjú vőfélyt és az imádott menyasszonyról szóló pletykákat, lassan rájönnek, hogy mindenkinek megvan a maga elmélete, miért veszett nyoma Amandának. Akárki is áll a lány eltűnése mögött, titokban akarja tartani az igazságot mindhalálig.

21.Század Kiadó, 2017