Amy Gentry: Ki ez a lány?

Egyik kedvenc műfajom a krimi, thriller. Mivel már rengeteg szerzőtől olvastam, ezért mondhatom azt, eléggé kényes vagyok a történeteket illetően. Ha nem szippant be rögtön az első 20-30 oldal, akkor sokszor félreteszem, abbahagyom az olvasást. Egy ideje kiemelt figyelmet fordítok a 21.Század Kiadóra, mert elindítottak egy krimi sorozatot. Minőségi könyvek, remek szerzők. Ezúttal ismét jól választottak.  

Ki ez a lány?  

Retteghet-e egy szülő jobban bármitől, mint hogy eltűnik a gyereke?
A houstoni Whitaker-Davalos házaspár számára ez a rémálom válik valósággá, amikor egy hajnalon Julie-t, a tizenhárom éves lányukat elviszi a házukból egy ismeretlen férfi. Az egyetlen szemtanú Julie húga, aki a félelemtől dermedten lapult egy szekrény mélyén.

Nyolc év elteltével, egy májusi kora estén becsöngetnek a házba. A küszöbön egy fiatal nő áll, aki azt állítja magáról, hogy ő Julie. Ámde Anna Davalosban rettenetes gyanú ébred, amikor felfedezi, hogy néhány részlet hibádzik Julie történetében… De akkor ki ez a nő? És mit akar a családtól?

Egy a sok közül?

Az alaptörténet már ismerős lehet. Eltűnt egy lány, megkerült. Ebben nincs is semmi újdonság. A fő kérdés, ami engem is vezérelt az olvasás során az, vajon a szerző milyen lépéseket, húzásokat épített be a könyvbe. Mivel tud elkülönülni a hasonló regényektől? Vajon tud -e bármilyen pluszt nyújtani? Sikerül neki úgy vezetni sorról sorra, hogy azt érezzem, nem akarom letenni a könyvet?

Figyelj, s rakd össze a részleteket

A válaszom: igen! Talán mindent elárul az, másfél nap alatt kiolvastam. Kérdések motoszkáltak bennem, amire válaszokat akartam kapni. Apró mozaik darabkákat találtam, de nem állt össze a kép egészen az utolsó oldalakig. Persze többször azt sejtettem, így és úgy fog alakulni a történet, de rá kellett jönnöm, az orromnál fogva vezettek.

„A statisztikák azt állítják, hogy az elrabolt gyerekek többségét olyan emberek viszik el, akiket ismernek; Julie-t egy idegen vitte el. A statisztikák azt állítják, hogy a legtöbb gyermekrabló megpróbálja becsalogatni az áldozatát egy járműbe; Julie-t a saját hálószobájából vitték el, a hátának kést szegezve, miközben a másik lányom, Jane, egy szekrényből végignézte. És végül, a statisztikák azt állítják, hogy az elrabolt gyerekek kétharmada az elvitelüktől számított három órán belül gyilkosság áldozata lesz, vagy más ok folytán életét veszti. Három óra nagyjából éppen annyi, amennyit Jane szerintünk a szekrényben ülve töltött, félelemtől dermedten, mielőtt fölvert Tomot és engem a kétségbeesés írásával.”

Kifejezetten tetszett, egyik szereplő sem vált túlzott áldozattá. Egyik sem került át arra az oldalra, mikor már szánalmat éreztem volna irántuk. Pedig a krimik esetén sokszor belefutottam a nagy mértékű önsajnálatba, ami végig kísérte a szereplőket. Egyébként pont a kiadó másik könyvénél, a Lány a vonaton-nál voltam így. Nem szerettem a főszereplőt, kifejezetten fel tudott bosszantani.

Nem mondhatom, hogy a feszültség és az izgalom a tetőfokán volt. Sokkal inkább a részletekben, az apró rejtélyekben van a sikere. A fordulatok pont jókor jönnek, így csak lapozunk tovább és tovább. A végére pedig csak pislogunk. Ez igen, ezt nem gondoltam volna. Kérdéseimre pedig egytől egyig választ kaptam. Teljesen korrekt befejezés. Minden a helyére került.

Amy Gentry: Ki ez a lány? 21.Század Kiadó, 2017