Charles Bukowskiról még 2013-ban írtam először. Két könyvön keresztül sikerült valamennyire megismernem annyira a stílusát, hogy kedvenc íróim közé soroljam. Az írói életműve nemrégiben újabb kötettel bővült. A következő sorok a Hollywood című könyvéből származnak.
„Aztán belecsúsztam abba a szánalmas zónába, ahol megszűnik körülöttem a külvilág. Amikor emberekkel vagyok, jókkal, rosszakkal, gyakran megesik, hogy az érzékszerveim egyszer csak elfáradnak, leállnak, én pedig feladom. De udvarias vagyok. Bólogatok. Úgy teszek, mintha érteném, amit mondanak, mert nem akarok megbántani senkit. Ez az a gyengeség, ami a legtöbb bajt hozza rám. Miközben igyekszem kedvesnek lenni másokhoz, a lelkemből valami ilyen spirituális trutymó lesz.”
„Az írás nekem sosem volt munka. És amióta csak az eszemet tudom, mindig minden ugyanúgy zajlott: bekapcsoltam a rádiót, kerestem egy klasszikus zenei állomást, meggyújtottam egy cigarettát vagy szivart, és kibontottam egy üveget. Az írógép gondoskodott a többiről. Csak annyit kellett tennem, hogy ott ülök. Ez a folyamat lehetővé tette, hogy mindig folytatni tudjam az életet, akkor is, amikor az nagyon kevéssel kecsegtetett, amikor egy horrorfilm volt az egész. Az írógép mindig ott várt, és megnyugtatott, beszélt hozzám, szórakoztatott és kihúzott a szarból. Voltaképpen ezért írtam: hogy kihúzzam magam a szarból, hogy megmentsem magam az őrültekházától, az utcától és magamtól. „
„Már 30 éve jártam fogadni. Azután kezdtem el, hogy egy majdnem végzetes gyomorvérzéssel bevittek a Los Angeles Megyei Kórházba. Azt mondták, hogy ha még egy kortyot iszom, belehalok.
– Most mihez kezdjek? – kérdeztem Jane-t.
– Milyen értelemben?
– Mivel fogom helyettesíteni az ivást?
– Hát, ott van a lóverseny.
– És mit csináljak ott?
– Fogadj.
– Fogadjak? Ostobaságnak hangzik.
De azért elmentünk, és szépen nyertem. Aztán elkezdtem kijárni mindennap. Majd lassan újra elkezdtem inni egy kicsit. aztán többet. És nem haltam meg. Így már ott volt nekem az ivás és a lóverseny is. És így már mindkettő rabja voltam.”
„Hosszúak a napok, és valamivel ki kell tölteni őket a halálunkig. Mert nincs elég dicsőség és izgalom. A dolgok hamar halálosan unalmassá válnak. Felkelünk reggel, kidugjuk a lábunkat a takaró alól, letesszük a földre, és azt gondoljuk: és most mi legyen?”
„Szeretek bokszot nézni. Valahogy az írásra emlékeztet. Ugyanaz kell hozzá: tehetség, bátorság és kondi. Csak az íráshoz mentális, illetve spirituális kondi kell. Az ember nem író csak úgy. Minden alkalommal íróvá kell válnia, amikor leül a gép elé. Onnantól már nem olyan nehéz. Néha a legnehezebb odajutni a székhez, és beleülni. Néha nem is sikerül.”
