A vége, a mi életünk – Bartis Attila regénye

Bartis Attila az a szerző, akit már évek óta kerülgetek. Mindig terveztem olvasni tőle, de eddig kimaradt. A nyugalom című könyvéről szinte kivétel nélkül csak jót hallottam. De vártam. Nem tudom mire. Majd megjelent a legújabb könyve, A vége, a várakozás helyét pedig átvette az olvasás.

A könyvről

„…az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban”

„Egy fotográfus története, aki… Nem: egy férfi története, aki… Nem: egy szerelem története, ami… Vagy több szerelem története, amik egymással… Vagy egy ország története, ami… Na hagyjuk. Ez a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. Meg mindehhez még valamit, amit Bartis Attila rajongói már ismernek: az érzelmek olyan elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt. Mindegy, hogy az olvasó mániákusnak tartja-e Szabad Andrást, vagy pedig halálosan beleszeret, mindenképpen azt érzi, csak úgy érdemes élni, ahogy ő: ezen a hőfokon. Az ilyen szereplőt nevezzük főhősnek. Vele kell menni.” (Kemény István)

Nyomás ott legbelül

Olykor nyomasztott és rossz kedvem lett. Fájtak az érzések, amiket a sorok hoztak ki belőlem. Nem akartam ilyenről olvasni. Most talán sokan meg is kérdezhetik, miért olvastam akkor? Mert nem engedett el. Mert idővel be kellett látnom az életről szól a könyv. Hogy vannak jó és kevésbé jó pillanatok. Mindenki múltjában van takargatnivaló. Hibázunk és továbbmegyünk. Van, amikor a következményekkel, van, mikor nélkülük.

Egyszer levitt mélyre a könyv, aztán felemelt. Játszott velem. Játszott a gondolataimmal, érzéseimmel. Belém férkőzött. Nem az a fajta könyv, amit elolvasok, és csak felteszem a polcra, ezzel is megvolnánk. Hosszan velünk marad a gondolatainkban.

„Ha jobban belegondolok, Évával erre ment rá az életünk. Nem arra, amit titkolt, nem arra, amit elhallgatott. Hanem hogy számára a valóság kimondása, számomra a hazugság ténye volt elviselhetetlen. Ez a kettő csapott össze újra meg újra. És kétségtelenül igazam volt abban, hogy a valóság előbb-utóbb mindig a hazugságok fölé kerekedik. Az egyetlen, amivel nem számoltam, hogy számára a valóság félelmetesebb, mint számomra a hazugságai.”

Döbbenetes, elemi erővel hatott rám. Azt vallom, egy jó könyvnek meg kell ragadnia az olvasót, kérdéseket kell felvetni. Nagyon sokáig boncolgatjuk magunkban. Ez ebben az esetben megtörtént. Ezért A vége egy remek könyv lett.

Tegyünk egy próbát

Nem szabad megijedni a terjedelmen. Könnyed nyelvezete miatt viszonylag gyorsan lehet vele haladni. Egyetlen dolog van, ami miatt megállhatunk, ha kicsit sok, amit kaptunk. Ebben az esetben se hagyjuk félbe a könyvet. Álljunk meg egy kicsit, tegyük félre, pihenjünk. Majd ha sikerült feldolgozni az olvasottakat, akkor folytassuk.  Rólunk, nekünk szól. Nem csak olvasói, de szereplői is lehetünk a történetnek.

Bartis Attila: A vége – Magvető 2015