Ha olvasnivalót keresek, sokszor fordulok a már bevált, megbízható recepthez. Kedvenc kiadóhoz, vagy olyan szerzőhöz, aki már bizonyított számomra. Utóbbi azért nem mindig könnyű, mert sajnos gyakran előfordul, egy adott író művei közt érezhető különbségek vannak. Szerencsére ez a következő szerző esetén nem jellemző, mert akármikor kezembe vettem valamelyik könyvét, ugyanazt kaptam. Legalábbis ami a minőséget illeti. Bíró Szabolcs: Lázár evangéliuma.
Bíró Szabolcs munkájával még 2012 környékén találkoztam. Sub Rosa című regénye az Ulpius-ház gondozásában jelent meg. Hogy miért választottam ki, nem emlékszem pontosan, de az megmaradt bennem, hogy vékonyabb kötet, így hamar el tudom olvasni. Sajnos túlságosan hamar be is fejeztem. Nem voltam és nem is vagyok a történelmi regények kifejezett rajongója. Azonban ez a regény elindított bennem valamit. Megkedveltem a műfajt. Non nobis, domine sorozata pedig tovább erősítette mindezt. Élveztem a Ragnarök című viking történetét, elmerültem az Anjouk világába (Athenaeum Kiadó). Meglepetéssel fogadtam új kötetét, amiben a történelem keveredik némi borzongással.
Lázár evangéliuma
1348 nyarán Anjou Lajos hazatér a Nápoly elleni bosszúhadjáratából. A várost elfoglalta, politikailag és erkölcsileg azonban kudarcot vallott. Diadalmenetét mégsem az ellenségei, hanem egy titokzatos idegen kórság miatt kényszerül megszakítani. Az ifjú uralkodó meglehetős sietséggel igyekszik vissza a Magyar Királyságba, ahová magával hurcol valami olyasmit is, amit korábban még soha senki nem látott, nem tapasztalt: egy betegséget, amely nemcsak megöli, de fel is támasztja az embert halottaiból. Mindez először valódi csodának tűnik, ám a hálaimák helyét hamar átveszi a rémült könyörgés az isteni megbocsátásért. A feltámadottak ugyanis korántsem régi önmagukként térnek vissza: az életre kelt holtak megállíthatatlanok, és az éhségük csillapíthatatlan…
Az élőhalottak témát sokan, sokféleképpen feldolgozták már. Emiatt nagyon nehéz új szemszögből foglalkozni vele. Itt azt éreztem, hogy nem ezen van a hangsúly. Sokkal inkább a szereplők vitték a történetet, az ő gondolatuk, cselekedeteik kötötték le a figyelmemet. Ki mit tesz, mi történik vele. Több erősebb karakter van a regényben, de tökéletesen megférnek egymás mellett. Ez a sokszínűség állandóan fenntartja az érdeklődést, figyelmet. Természetesen a holtak vonala is kellően titokzatos, ami megint csak magához köti az olvasót. Úgy olvashattam a történelem adott időszakáról, ahogy szívesen tanultam volna az iskolában. Érdekesen, izgalmasan, letisztultan. Szórakozva tanultam, még akkor is, ha fikció és valóság keveredett. Mert a történet nem állt meg számomra a könyv összecsukásával. Rengeteget olvasgattam az adott korról, egyes szereplőkről.
– Ha nincs, aki leírja, miképp éltünk és haltunk… Ha messzi utódaink elfelejtik nevünket és tetteinket, hibáinkat és helyes döntéseinket… Nos, akkor vajmi kevés értelme volt élni s meghalni. Akik nem ismerik a múlt dolgait, azok majd újra és újra elkövetik ugyanazokat a hibákat, s az egész olyan lesz, mint a híg sárba süppedt szekérkerék, ami csak forog és forog a tengelye körül, de közben nem halad semerre, csupán egyre mélyebbre merül a fertelmes latyakban.
Bíró Szabolcs tudja milyen egy jó történelmi regény, és nem fél megírni. Legyen bármi a téma, egészen biztos, hogy kellő alapossággal dolgozza ki. Mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem érezzük azt, száraz történelmi közegbe csöppentünk. Olvasmányos, könnyed stílus, és izgalmas, üresjáratoktól mentes történet. Akár kamaszoknak, történelem kedvelőknek, vagy a műfaj iránt érdeklődőknek egyaránt ajánlom. Nekem kedvenc lett.
