„Ne felejtsük: mindegyik gyermekünk tükör számunkra” – L. Stipkovits Erika

A testvérkapcsolat életünk leghosszabb köteléke, testvérünk gyakran többet tud rólunk, mint szüleink, mégis a téma kissé elhanyagolt területe a pszichológiának. Az „Ölelni és ölre menni” című könyv (HVG Könyvek Kiadó) bemutatja a testvérkapcsolatok típusait, kitér a testvérsor sajátosságaira, a szülői kivételezések, testvérkonfliktusok kérdéseire, az ikrek, egykék, beteg- meghalt testvérek, a mozaikcsaládok sajátosságaira. Nemcsak tanácsokkal, de esetbemutatásokkal, és sok gyakorlattal segíti az olvasót akár cseperedő gyermekei testvérkapcsolatát, akár saját felnőtt testvérkapcsolatát akarja segíteni, jobbá tenni… “„Ne felejtsük: mindegyik gyermekünk tükör számunkra” – L. Stipkovits Erika” bővebben

“Úgy érzem, írás közben elbújhatok egy kicsit a hétköznapok elől” Tomor Anita

Vannak szerzők, akik mögött komoly marketing csapat áll, hogy eljuttassák a könyvet az olvasókhoz. S vannak szerzők, akik szépen lassan, de annál magabiztosabban haladnak előre. Tomor Anita is az utóbbiak táborát erősíti. Regényírásról, munkáról, jövőről beszélgettem az írónővel. ““Úgy érzem, írás közben elbújhatok egy kicsit a hétköznapok elől” Tomor Anita” bővebben

“Ennek a könyvnek több üzenete van”- Juhász Gergely

Juhász Gergely 20 éve rádiózik. Viszont négy évvel ezelőtt döntött és elkezdte megírni első regényét. Az Ütközés című könyv pár hete jelent meg, kedvező fogadtatással. De vajon miért kellett ilyen sok idő? Miért éppen ez a történet indult el? Magát a szerzőt kérdeztem az írásról, könyvekről, jövőről.
““Ennek a könyvnek több üzenete van”- Juhász Gergely” bővebben

“A Jaffa Kiadó krimisorozatára nyugodtan támaszkodhatnak”

A Jaffa Kiadó leginkább a pszichológia könyvek kapcsán lehet ismerős az olvasók számára. Több ismert, neves szakember könyve jelent meg gondozásukban. Elég megemlíteni Soma Mamagésát, Csernus Imrét vagy Szendi Gábort. Pár éve viszont a krimi vonalon is erős a kiadó jelenléte. Miért illesztették be a krimiket profiljukba, mi alapján jelentetnek meg könyveket? Szabó Manuélát, a kiadó marketingesét kérdeztem. ““A Jaffa Kiadó krimisorozatára nyugodtan támaszkodhatnak”” bővebben

“Még a címét sem árultam el senkinek” – Gabriella Eld

Egy kezdő szerzőnek, ha a könyve nem nagy kiadónál jelenik meg, sokkal erősebben oda kell tennie magát. Erősebb online jelenlét, kreativitás szükségeltetik hogy felhívja az olvasók figyelmét a könyvére.  Erről, a fantasy műfajról és az írásról kérdeztem Gabriella Eld-et, az Emlékek Jordan számára szerzőjét. ““Még a címét sem árultam el senkinek” – Gabriella Eld” bővebben

“Továbbra is sztorifüggő vagyok” – R.Kelényi Angelika

R.Kelényi Angelika kellemes meglepetés volt számomra. A Szulejmán és a magyar udvarhölgy című könyve elnyerte tetszésemet. Örömmel vettem kézbe a folytatást. Pár kérdés furdalta kiváncsiságom, így megkérdeztem a szerzőt. Álmok, váltás, és tapasztalat.

““Továbbra is sztorifüggő vagyok” – R.Kelényi Angelika” bővebben

“Mert nem lehet élni nélkülük” – Tamás Zsuzsa

Nem vagyok sem irodalmár, sem kritikus. Egy olvasó vagyok, akit az érdekel, amit olvas, milyen élménnyel szolgál számára. Képes –e a regény megnevettetni, megsiratni, vagy éppen felbosszantani. Így vagyok a versekkel is. Ha olyan a hangulatom, előszeretettel olvasom őket. Ilyenkor mindig előtör belőlem az érzés, megírják helyettem amit érzek, gondolok, átélek. A következő kötet esetén azért talán túlzás lenne ezt kijelentenem.

““Mert nem lehet élni nélkülük” – Tamás Zsuzsa” bővebben

“Őszintén kíváncsi voltam” – Kordos Szabolcs

Az emberek kíváncsiak. Mindig érdekelte őket az olyan világ, olyan szakma, amit leginkább csak külsősként láthatnak. Ezért is születettek meg az oknyomozó, riport könyvek. Hazánkban minden bizonnyal a legismertebb ilyen szerző, Kordos Szabolcs. A könyvek születéséről, témaválasztásról kérdeztem.

““Őszintén kíváncsi voltam” – Kordos Szabolcs” bővebben

“Mindig a kezünkben van annak lehetősége, hogy változtassunk az életünkön” – Tóth Gábor Ákos

Nyár, pihenés, Balaton. Rengeteg ember tölti szabadságát valamelyik Balaton parti településen. De mi van akkor, ha valakinek nincs elegendő ideje? Olvasson! Mit? Tóth Gábor Ákos Édesvízi mediterrán sorozatát! Balatoni hangulatról, szemléletről kérdeztem a szerzőt.

““Mindig a kezünkben van annak lehetősége, hogy változtassunk az életünkön” – Tóth Gábor Ákos” bővebben

“Ha megértjük, honnan jövünk, könnyebben lépünk tovább.” – Bauer Barbara

Bauer Barbara légikisasszonyként bejárta a világot. Közben tanult, szerzett két diplomát, alapítója volt egy kisebb televíziónak, és még szerkesztőként is dolgozott. De mindig visszakanyarodott valahova: az íráshoz. Az eltelt időről, könyvekről, érzésekről kérdeztem.

““Ha megértjük, honnan jövünk, könnyebben lépünk tovább.” – Bauer Barbara” bővebben

Holiday, avagy regényírás egy pálmafa tövében – Fejős Évával a szabadságról, a könyvkiadózás első három évéről, és arról, hogy sosincs késő

Három éve már, hogy Fejős Éva létrehozta a saját könyvkiadóját, az Erawant. Ezalatt az idő alatt harmincnyolc könyvet adott ki, tizennégy közülük a sajátja (új regények és a régiek új kiadása), a többi pedig számára kedves külföldi regények magyar kiadása. Évával a folytatásról beszélgettünk (sajnos nem egy pálmafa alatt ülve…).

“Holiday, avagy regényírás egy pálmafa tövében – Fejős Évával a szabadságról, a könyvkiadózás első három évéről, és arról, hogy sosincs késő” bővebben

“Felnőttként nem foghatunk mindent szüleinkre” – interjú L. Stipkovits Erikával

Vajon minden esetben a szülői mintákat követjük felnőtt korunkban? Lehet ellene tenni? Vajon megvalósítható –e a nagy mondás, miszerint én nem leszek olyan mint apám, vagy anyám? A témáról a Szeretettel sebezve című könyv szerzőjét, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológust, pszichoterapeutát, L. Stipkovits Erikát kérdeztem.

““Felnőttként nem foghatunk mindent szüleinkre” – interjú L. Stipkovits Erikával” bővebben

Csabai Márk: “A lényeg, hogy velem vagy rajtam, de nevessenek az olvasók”

Csabai Márkkal évek óta együtt dolgozom könyvein, egyéb projektjein. Közösen hoztuk létre a Jelen Vagyok Tehetséggondozó Egyesületet is. De mindezeket háttérbe tolva nagyon jó barátra leltem benne. Következő sorokban új könyvéről, a Hatlövetűről és a blogolásról kérdeztem.

“Csabai Márk: “A lényeg, hogy velem vagy rajtam, de nevessenek az olvasók”” bővebben

“A művészet minden formája rengeteget tud adni az embereknek” – Wonderland Project

Wonderland. Egy mozgalom, egy irányzat, egy könyv, egy zenekar. Vajon mi minden lakozik még a cím mögött? Többek között erről is kérdeztem Angyalosy Esztert és Baranyai Ákost Wonderland című könyvükről.

““A művészet minden formája rengeteget tud adni az embereknek” – Wonderland Project” bővebben

Bartók Imre: “Ezt a művet is a leginkább önmagából lehet megérteni”

Attól meg hogy valaki sajátságos stílusban, sajátságos történet alkot, ami egyeseknek elvontnak tűnik, nem jelenti azt, hogy rossz. Éppen ellenkezőleg. Pont ezzel az egyediséggel tud igazán maradandót alkotni. Bartók Imre pedig ilyen. Lehet nem érteni, és félretenni a könyvet. De azt el kell ismerni, aki egy ilyen munkát letesz az asztalra, az igenis tudhat valamit. Most az írásról, könyvekről, jövőről kérdeztem.

“Bartók Imre: “Ezt a művet is a leginkább önmagából lehet megérteni”” bővebben

Velkei Zoltán: “Abban látom a biztosat, hogy ha valaki jó könyveket ír”

Az Agave Könyvek már több mint 10 éve van jelen a magyar könyvpiacon. Könyveikre a minőség, és egyediség jellemző. Olyan nagy írókat hoztak el a magyar olvasóknak, mint Philip K. Dick, Neil Gaiman, vagy Laurell K. Hamilton. Következőkben Velkei Zoltán kiadó, marketing vezetőt kérdeztem a kiadóról, könyvekről, írásról.

“Velkei Zoltán: “Abban látom a biztosat, hogy ha valaki jó könyveket ír”” bővebben

„Soha nem fogunk fátyol nélkül látni” –interjú Feldmár Andrással

Álom és valóság. A kettő kapcsolatáról, és az azt körülvevő bizonytalanságról is írt legújabb könyvében a kanadai pszichoterapeuta. Rengeteg lehetőség előtt állunk, ha képesek vagyunk felébredni. De hogyan? Mire kell figyelni? Mit tanulhatok az álmokból? Többek közt erről is beszélgettem a szerzővel.

“„Soha nem fogunk fátyol nélkül látni” –interjú Feldmár Andrással” bővebben

“Újszerűségre is törekedtünk” – interjú a Helikon Kiadóval

Korábbi Jelen Vagyok magazinjainkban már olvashattatok a Helikon Kiadó két könyv sorozatáról, az újraéledő Márai Sándor regényekről, és a szintén megújuló Vonnegut kötetekről. Biztos vagyok benne, a modern borítók számos új olvasót szereztek maguknak. A kiadó, most egy teljesen új sorozatot indított el, ami szintén nagy siker lehet.

““Újszerűségre is törekedtünk” – interjú a Helikon Kiadóval” bővebben

„Évi három regény? Nem ördögtől való gondolat” Kérdezz-felelek Évával

A következő kérdéseket Fejős Évának tettem fel November lánya című könyve kapcsán. Aki már olvasta a könyvet, az találkozhatott vele. Aki nem, annak pedig remélem kedvet csinál az olvasáshoz.

November lánya. Majdnem december lett, igaz? Ismét nehéz volt elengedni a szereplőket?

“„Évi három regény? Nem ördögtől való gondolat” Kérdezz-felelek Évával” bővebben

Albert Timi: “Egyszerűen boldoggá tett az írás”

11076023 1806358822922604 459699060 nAlbert Timivel még nem volt szerencsém személyesen találkozni. Mondhatnám azt, nem is igazán ismerem. Ugyanakkor két megjelent könyvébe is beleolvastam, olvasom weboldalát, ami már olyan érzést okozott, jobban ismerem, mint azt gondolnám. Mindenesetre beszélgettem vele az írásról.

Mindenkinek, aki az írással foglalkozik, van egy pont az életében ami meghatározta a jövőt, azt, hogy írni fog. Nálad mikor volt ez, és mi hozta elő benned?

“Albert Timi: “Egyszerűen boldoggá tett az írás”” bővebben