Dave Howard: A Leymann-transzfer

Ismerős könyvét olvasni, majd arról írni nem egyszerű feladat. Mi van akkor, ha nem tetszik? Írjam meg őszintén, vállalva egy esetleges sértődés lehetőségét? Vagy írjak csak szép és jó dolgot? A következő ajánlómban a szomszédom könyvéről írtam.

Dave Howard: A Leymann-transzfer

A frissen doktorált Leymann Zénó egyetemi tanárként tengeti napjait, melyeknek igazi értelmet kísérletei adják a Föld energiavonalaival. Felismerte ugyanis, hogy lehetséges utazni a mágnesség segítségével az ötödik dimenzió mentén. Felfedezése okán érzett lelkesedését csupán egy tragikus baleset árnyékolja be: ellenszenves főnökét sikerült véletlenül ismeretlen helyre transzportálnia.
A következményektől tartva immár szándékosan lép a bűn útjára, és élete egy csapásra atomjaira hullik. Pedig immár nem csak az ő lelkiismerete a tét: a Földet végzetes katasztrófa fenyegeti, amit egyedül ő háríthat el. Már ha hajlandó kilépni az árnyékok közül, és vállalni a felelősséget tetteiért.

Tudományos értekezés

A könyv tudományos részei nagyon, de nagyon távol álltak tőlem.  Sugarak, energia, spektrométer és a többi kifejezés olvasása során csak bólogattam. Bevallom, gyorsan át is futottam ezeket az oldalakat. Megbizonyosodtam arról, ez nem az én műfajom. Nagyon le vagyok maradva a hasonló témájú regényekkel. Ugyanakkor abban is megerősített, mostanában nem fogok ilyet olvasni, az egyszer biztos. Szerettem volna mindenképpen elolvasni, véleményt alkotni, ezért elkezdtem aggódni, mi lesz így velem? Hogy fogom én ezt elolvasni, találok majd benne olyat, ami elnyeri a tetszésemet?

Szerencsére találtam. A regény két másik szempontból figyelve már egészen másként hatott.

Karakter

Az egyik ilyen pont maga a szereplő. A jelleme az elején, sőt talán mindvégig kérdéseket vet fel, nem tudtam megítélni tetteit, hogy ez most jó, vagy nem. Aztán haladva előre a történetben némileg megvilágosodtam, összeállt a kép, nagyon sok tette, viselkedése értelmet nyer. Az unszimpátia átalakul valami egészen mássá. Megértő lettem.

Izgalom, morális kérdések

A cselekmény azontúl hogy izgalmas és szórakoztat, számos morális kérdést feltesz. Életünk mindennapi részei. Apa-fiú kapcsolat, a generációk közötti különbségek kiéleződése. Mi történik akkor, ha túljutunk a szülői elképzeléseken, ha olyan munkát folytatunk, amit nem ismernek el. Kell  bizonyítanunk? Vagy szimplán csak hagyjuk a fenébe az egészet? A megfelelés és az öntudat kettőse végig jelen volt számomra a regényben. Ez a fajta vívódás adott egy löketet az olvasás tempóját illetően. Kíváncsi voltam, a szerző mit, hogyan fog feldolgozni.

A másik súlyosabb kérdés a betegség a családban. Azon belül is a rák. Mit tudunk tenni, hogyan hatnak a mindennapokra. Ez a rész szomorúsággal töltött el. Tudom, a történet alakulásához és az egészhez lényeges köze volt, de nem, akkor sem szeretek betegségről és haláról olvasni.

Nem az én műfajom, de …

Annak ellenére, hogy nem a kedvelt és olvasott műfajaim közé tartozik a regény, tetszett. A fent kiemelt pontok kellettek nekem ahhoz, hogy élvezzem az olvasást. Leginkább azoknak ajánlom, akik sci-fi könyveket olvasnak, imádják a tudományos barangolásokat, elméleteket. Továbbá azoknak, akik a könnyed, humorral kevert akciódús történeteket kedvelik. A szerző alapos, mégis mindent a kellő helyen, formában épített be a történetben. Nem akar több lenni, csak szórakoztatni és kikapcsolni akar.