Élet az erőszak árnyékában

Életrajzokat, emberi sorsokról szóló könyveket olvasni mindig izgalmas. A különböző életutakból rengeteg tanulhatunk. De mi van akkor, ha az olvasott személy életrajza nem pozitív töltetű? Mi több, sokkal inkább erőszakkal, küzdelemmel teli? Mit tanulhatunk egy bandavezértől, vagy mit mutathat a világ legismertebb drogkereskedőjének fia?

Sammy Rangel Élet a gyűlölet után – Egy latino bandavezér útja a megbocsátásig

Hogyan bocsáthatjuk meg a megbocsáthatatlant? Sammy Rangelt gyerekkorában nagybátyja szexuálisan zaklatta, anyja és mostohaapja pedig testileg-lelkileg bántalmazta. 11 éves volt, amikor a nevelőintézetből az utcára került, s a bandavezérségig vitte a droggal, a bűnözéssel, a szexszel és az erőszakkal átitatott észak-amerikai alvilágban. Kamasz- és felnőttkorában több mint 15 évet töltött különböző büntetés-végrehajtási intézetekben. Sammy története azonban különös fordulatot vett: egy rehabilitációs program segítségével megszabadult a függőségeitől, és egyetemi diplomát szerzett. Jelenleg tanácsadóként segíti a rendőrség munkáját az erőszakmentes konfliktusmegoldásban és az utcai bandákkal kapcsolatos helyzetekben. HVG Könyvek, 2017

„Ha az események mögötti értelmet találjuk meg, nem pedig az alattuk meghúzódót, akkor fejleszthetjük a bölcsességünket. A problémáink vagy túl messze sodornak, vagy előrevisznek: ez pedig a saját döntésünk.”

Juan Pablo Escobar: Apám, a drogbáró

Juan Pablo Escobar, jelenlegi nevén Juan Sebastián Marroquín Santos a világtörténelem legismertebb drogkereskedőjének a fia. Azt hittük, hogy mostanra már mindent elmondtak Latin-Amerika valaha élt legszörnyűbb bűnözőjéről, de ezek a történetek mindig külső szemlélők történetei voltak, sosem az otthon melegéből mesélték el őket. Huszonegy évvel a Medellín kartell fejének halála után, Juan Pablo Escobar utazásra indul a múltba, amit nem válaszhatott, ami elkerülhetetlenül a sajátja, hogy megmutathassa apja eddig ismeretlen oldalát: egy férfi, aki elképzelhetetlen kegyetlenségre volt képes, miközben a családját a végletekig szerette. Ez a fiú nem az apát próbálja mentegetni, nem megváltást keres számára, hiszen a saját története is az erőszak szövedékéből épül fel. Trubadúr, 2017

„Éveken keresztül elvetettem a gondolatot, hogy magam is édesapává váljak, mert úgy éreztem, senkivel nem tehetem meg, hogy egy életen át viselje annak súlyát, amit nem ő követett el. Ma már másképpen gondolom. Szeretném én is megélni annak az örömét, hogy megtanítsam gyermekeimet a becsületes munka, az erőfeszítés, a tanulás, az élet és a törvény tiszteletére. Jó embereket szeretnék nevelni gyermekeimből.”

A két könyv remek példa arra, a gyűlölet nem jó tanácsadó. Legyen bármilyen rossz, kilátástalan az élet, akkor sem kell követni azokat a példákat, amelyek befolyásolták életünk kezdeti szakaszát. (Főleg ha rossz irányba.) Az életrajzok kitekintést biztosítanak egy ismeretlen, elzárt világba. Lehet kismillió ilyet olvastunk, láttunk. Akkor miben különül el a többi hasonló történettől? Nagyon mély és személyes hangvételűek. Az írói stílus mindkét esetben közvetlen, akár csak egy baráti beszélgetésen vennénk részt. Ez az olvashatóság kell is, mert ezzel ellensúlyozni lehet a történetek ridegségét, erőszakos voltát.

Elsősorban férfi olvasóknak ajánlom. De a krimi, igaz történetek, bűnesetekkel foglalkozó könyvek kedvelőinek is érdemes elolvasni. Továbbá pszichológia szempontból is van benne mondanivaló.