Anna Gavalda: Billie

Anna Gavalda könyvei több esetben is felkeltették már az érdeklődésem, de tartottam tőle, nem én vagyok a célcsoport, nem fog tetszeni. Akkor meg minek szánjak rá időt? Eddig szinte csak női véleményt olvastam, hallottam róla. Anna Gavalda: Billie.

Minap azonban, mikor a közelgő újdonságokat fürkésztem a neten, láttam a Billie című könyvét. Elolvastam a tartalmát, szimpatikus lett. Két fiatal főszereplő, akiknek megvan a maguk gondja. Mivel nem tűnt egy romantikus, könnyű történetnek, ezért elhatározásra jutottam. Itt az ideje Gavaldát olvasni.

A történet egyik főhősét Francknak hívják, édesanyja Franck Alamo énekes utáni rajongása miatt. A másikat Billie-nek – mert a lány anyja rajongott Michael Jacksonért és a Billie Jeanért. Vagyis két külön világból érkező fiatal találkozik, akik mégis megértik egymás szenvedéseit: Franck a titkai, a megfelelési kényszer, vágyai miatt kerül kényelmetlen helyzetekbe, Billie a katasztrofális gyerekkora emlékeitől próbál megszabadulni.

Bizony az élet nem fenékig habostorta. Van, akivel talán a kelleténél is jobban kiszúrt. A kérdés az, lehet tenni ellene? Elfogadjuk, ami adott, vagy van elég erőnk szembeszállni vele. Megfordítani, és a régi sérelmeket, a régi rossz berögződéseket ledobva magunkról, elindulunk azon az úton, hogy jobb legyen minden. Jobbak legyünk mi magunk, és ezzel egy jobb életet teremtsünk meg magunknak.

Azt hiszem, Franciaország meg sok más ország iskoláiban, vidéken és a nagyvárosokban is nyüzsögnek a hozzánk hasonló rejtőzködők… A láthatatlanság harcosai, a saját magukból kitelepítettek, azok, akik reggeltől estig levegő után kapkodnak, és néha bele is döglenek, igen, akik végül is feladják, ha nem halássza ki őket egy szép napon valaki, vagy nem tudnak maguktól kiugrani.

Számomra ezt mutatta a regény a sorok mögött. Út a kilátástalanságból. Az, hogy néha a valósnak hitt kép mögött mennyi minden húzódhat, amit az ember nem is sejthet.

Gavalda finoman, érzékien bánik az emberek bemutatásával. Nem viszi túlzásba, hanem már-már sebészi pontossággal, egyenesen, valóságosan ábrázolja a lélek rezdüléseit. Ettől a finomságtól lesz élvezhető és olvasható a regény. Annak ellenére is, hogy a téma nem éppen vidám. A sorok beszippantanak a történettel együtt. Magával húz, és ott van mellettem, miközben azt sugallja, figyelj, tanulj, érezz.

Nem fogom azt gondolni, Gavalda csak nőknek való. Ez nem igaz. Mindenki olvashatja. Mindenki, aki nyitott az emberi érzésekre, gondolatokra. A való életre, a mindennapokra.

A szerző további könyveiért kattints ide.

Anna Gavalda: Billie – Magvető Kiadó, 2015

2 gondolatokat “Anna Gavalda: Billie

  1. Visszajelzés: Januári olvasmányaim

A hozzászólások lezárva.