Ha tetszett A korona című sorozat, ezek a könyvek is tetszeni fognak!

Szeretem amikor egy téma iránti érdeklődésem kapcsán van hova nyúlnom. Ez általában a filmek, sorozatok kapcsán fordul elő. Többet akarok. A korona című sorozat első három évadának megnézését követően még jobban el szerettem volna merülni a királyi család életébe. Legyen szó bármilyen mozzanatról, emberről, eseményről. Természetesen ilyenkor is a könyvekhez fordulok. Szerencsére találtam párat, ami felkeltette az érdeklődésemet. Ha tetszett A korona című sorozat, ezek a könyvek is tetszeni fognak! 

Mark Logue és Peter Conradi: A király háborúja 

A 2010-ben bemutatott Király beszéde című film hatalmas siker volt 14 Oscar jelöléssel és 4 nyert díjjal. VI. György király nem mindennapi kapcsolatát mutatta be Lionel Logue, a király személyi logopédusával és beszédtanárával. A király háborúja ennek a történetnek a tulajdonképpeni folytatása. Az időközben kialakult barátság a második világháború alatt is folytatódott. Logue töretlenül támogatta a királyt. Róla és a Windsorokról olvashatunk hátrahagyott naplókból, levelezésekből. Athenaeum 

Antonio Caprarica: Diana utolsó nyara 

A hercegnő életéről nagyon sok mindent olvashattunk már, számos film feldolgozta életét.  Felmerül a kérdés, miben különbözik ez a kötet a többitől? A szerző részletesen és pontosan összefoglalta a hercegnő utolsó nyarának történéseit. Barátnők, szemtanúk, testőrök, kuruzslók visszaemlékezése nyomán, hatósági vizsgálatok alapján rekonstruált történet amilyen szép, olyan szomorú. Európa Könyvkiadó 

Anne Glenconner: Az udvarhölgy – Egy nem mindennapi élet a korona árnyékában 

A sorozat egyik legérdekesebb karaktere, az örök második, Margit hercegnő. A könyv viszonylag még egészen friss, pár hónapja jelent meg. Margit hercegnő udvarhölgyének nem mindennapi életébe nyerhetünk bepillantást, aki nyoszolyólány volt a királynő koronázási szertartásán. Anne Glenconner könyve felfedi a The Crown című Netflix-sorozat hátterét, valamint beszél a saját élete fordulatos eseményeiről és tragédiáiról, amelyekben mindvégig bátran helyt állt, és a generációjára jellemző kitartással vészelte át a nehézségeket. Gabo Kiadó 

Sally Bedell Smith: Erzsébet, a királynő – Egy modern uralkodó élete 

Ez a kötet már nagyon régóta a várólistámon volt, pár hete viszont már saját példány gazdagítja a könyvespolcomat. Sally Bedell Smith számtalan interjúra és korábban sosem idézett dokumentumra támaszkodik, ami által hiteles kép rajzolódik ki az idén már 68 éve trónon lévő uralkodóról. Izgalmas időutazásnak válok részesévé a kötettel. Alexandra Kiadó

Frissítés:

Carolyn Durand – Omid Scobie: A  szabadság nyomában – Harry és Meghan – egy modern királyi család

Lassan két hónap telt el, hogy a bejegyzést publikáltam. Sajnos a sorozat következő évadára még továbbra is várnom kell. Azonban újabb könyv jelent meg, ami illik a fenti felsorolásba. A szabadság nyomában – Harry és Meghan kapcsolatáról, kiválásukról szól. Bennfentes információkat, és sok érdekességet is olvashatunk. A Korona után sok minden más értelmet nyerhet. Milyen egy kívülálló érkezése a világ legismertebb családjába? Miért utálja a sajtó az újdonsült hercegnőt? Milyen joguk maradt? Elgondolkodtató volt. Könnyedebb, bulvárosabb stílus. 21.Század Kiadó

Plusz kiegészítő olvasmány, mely kifejezetten a sorozatra épült, a Bookazine magazin, A korona igaz története című különszáma. Lezáráskánt, míg várom a negyedik, ötödik évadot jó volt felmelegíteni a korábbiakat.  

7 gondolatokat “Ha tetszett A korona című sorozat, ezek a könyvek is tetszeni fognak!

A hozzászólások lezárva.