Három kedvenc könyvem 2016-ból

Jó pár napja gondolkodom mely könyvek érdemelték ki nálam az év kedvenceit. Ahogy végiggörgetem az olvasmánylistámat, elég vegyes érzelmeket érzek. Azt kell mondanom, kevesebb könyvet olvastam mint az eltelt években. Viszont sokkal változatosabb műfajjal, témával találkoztam. Azt is el kell mondanom, nagyon sok könyvre tudnám azt mondani hogy csalódás volt. Többet vártam volna a történettől, az írótól vagy akár a kiadótól. Végül hosszas gondolkodás után három könyvet választottam ki, amire biztosan azt tudom állítani egy élmény volt.

Az első számú

Az abszolút és maximális kedvenc Szabó Lőrinc, Szél hozott című kötete volt számomra. Az apró kötet megjelenésben és tartalmában is sokat adott nekem. Szabó Lőrincet talán nem kell bemutatni,  verseit rengetegen ismerik. Ebben a válogatáskötetben nagyon jó versek szerepelnek. Elgondolkodtatnak, elmélyülhetünk bennük, és még jobban megszerettetik az emberrel a versolvasást. Mindehhez még hozzájárul, hogy Schall Eszter illusztrációi bámulatosak. Nagyon jól tükrözik a versek lelkivilágát, állapotát, tartalmát. Miután többször elolvastam a könyvet, többször átfutottam csak a rajzok miatt is. A könyvet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt bátran ajánlom. Egy igazi értékes ajándék lehet a rohanó mindennapokban. Nálam ő lett az első. Vagyis mondhatnám azt az év könyve. Móra Kiadó, 2016

3197483 5Nyíltság, őszinteség

A másik kedvencem idén a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg. Karl Ove Knausgard, Halál című műve, mely egy hatkötetes sorozat első kötete. Imádtam benne azt a nyíltságot, a nyers őszinteséget amit a szerző képviselt. Nem finomkodik, nem a tömegeknek akar megfelelni, hanem pusztán elmondja mindazt, amit érez és gondol. Nagyon sok témában egyetértettem vele és jólesett hogy valaki le is írta helyettem. Annak ellenére, hogy nem egy könnyű olvasmány és viszonylag sokáig tartott míg elolvastam, mégis felejthetetlen élmény volt. Igazi különlegesség. Mondhatjuk úgy, csemege. Nagyon várom hogy a sorozat többi kötete is megjelenjen itthon, vajon milyen újdonságokat, milyen gondolatokat tartogat számomra a szerző. Magvető Kiadó, 2016

3602900 5Régi jó barátunk

Már csak egy könyv maradt amire azt mondhatom, kedvenc volt. Nagyon örültem annak hogy megjelent, kezembe vehettem, elolvashattam. Igen, egy gyerekkönyvről van szó ismét. A Móra Kiadó Micimackó 90. születésnapjára adta ki a Micimackó a legújabb mackó című kötetet. Imádtam újra gyermek lenni, újra meglátogatni a Százholdas Pagonyt. Szuper volt ismét találkozni Micimackóval, Malackával és a többiekkel. Az elmúlt években rengeteg gyönyörű és érdekes történettel ellátott mesekönyv jelent meg. Nagyon sok tetszett, és örülök a modernitásnak, hogy haladunk a korral mesék terén is. De soha egyik sem fog felérni azzal az igazi értékkel, azzal a mesével amit Micimackó képvisel. Legyünk akár gyerekek, fiatalok vagy idősek. Micimackó mindig is Micimackó marad. A mi csacsi öreg medvénk. Ha valakinek ajándékot szeretnénk és az történetesen egy könyv lenne, akkor bátran válasszuk ki Micimackó kalandjait. Akár felnőtteknek, akár gyerekeknek. Móra Kiadó, 2016