Nagyon régóta figyelem a Magvető Kiadó megjelenéseit, de csupán az elmúlt félévben kezdtem többet olvasni tőlük. Na nem azért, mert nem tetszettek volna, vagy ilyesmi. Volt egy kialakult képem arról, hogy a kiadó könyvei mellé úgy istenigazán oda kell állni. Nem csak egyszerűen elolvasom és megyek tovább. Ízlelni, forgatni, elmélkedni kell rajtuk. Legutolsó könyvük, amit olvastam, Potozky László, Éles című műve volt.
Főszereplőnk egy egyetemista srác. Átlagos, majdnem átlagon aluli élettel. Talán egyetlen érdekesség vele kapcsolatban, hogy vagdossa magát. Fájdalom, fájdalom ellen. Nincs semmi más. Egyik napról a másikra él. Némi változás, egy szintén egyetemista lánnyal való megismerkedése után köszönt be. A lány prostituáltként is dolgozik. Ketten együtt lézengenek az életben. Kettejük hevesen induló romantikája csakhamar a lejtő felé veszi az irányt.
Nyomás alatt
Fura érzésem volt miközben olvastam. Sok minden járt a fejemben. Ez a könyv kicsit mintha rólam szólt volna, ugyanakkor nem tudtam vele igazán azonosulni. Néha átéreztem az ürességet. Az elbeszélés magával vitt. Olykor erős volt a hangvétel, de nem zavart. Itt valahogy a trágárságnak is meg volt a helye. Tökéletesen beleillett a képbe, a történetbe. Olvastam, olvastam és nyomást éreztem belül. Mérlegelnem kellett sok mindent. Én mennyivel vagyok különb, mit csinálnék másként. Ha részese lennék a regénynek, mit mondtam volna a szereplőnek. Hogy álltam volna mellé.
Világfájdalom?
Generációs regényként is tekinthetnénk rá, hiszen napjaink rohanó életét tárja elénk. Viszont valami nem hagy nyugodni. Nem lehet mindenki ennyire elcseszett figura. Vergődés, üresség. Nehéz a lét, nehéz kimondani. Félő, hogy könnyen elkallódunk. De mindig érezzük, talán ezúttal minden más lesz. Talán most sikerülni fog kitörni. Lehet most jött el az idő valami jóra. Valami olyanra, ami megváltoztatja az életünket. Ez lenne az általános vélekedés. Ez lenne talán a normális hozzáállás. Ám a főszereplőt ez nem érdekli annyira. Mintha élvezné, hogy minden szar körülötte. Először sajnáltam, majd szántam, majd a végén nem tudtam dönteni vele kapcsolatban.
„A magány társas lény – örökké talál magának valakit, akit kísérgethet.”
A szerző nagyon kellemes hang a könyvek világában. Üde meglepetés volt. Van benne valami megmagyarázhatatlan kettősség, ami kapcsán azt mondanám, ügyes, tud írni. Pont. Semmi extra. Aztán mégis ott motoszkál bennem, ez szuper, ez igen. Kell majd még tőle olvasnom. Ki kell forrnia magát nálam. Jobban meg kell ismernem. Meg kell találnom a magyarázatot arra, miért volt annyira jó.
Potozky László 1988. szeptember 27-én született Csíkszeredában, jelenleg Budapesten él. Egyetemre Kolozsváron és Marosvásárhelyen járt, kommunikáció, újságíró, valamint drámaíró szakos diplomákat szerzett.
A könyvet itt tudjátok megrendelni.
Potozky László: Éles – Magvető, 2015
