„A másik ember a viselkedésével mindig tükröt tart nekünk”- Rados Virág

Talán már olvastátok a korábbi bejegyzésem, amiben Rados Virág könyvét ajánlottam.  Volt pár kérdésem, így feltettem őket a szerzőnek, Rados Virágnak. Olvassátok el, mert még inkább kedvet kaphattok a regény elolvasásához. „A másik ember a viselkedésével mindig tükröt tart nekünk”- Rados Virág

A könyv címe először talán ijesztőnek tűnhet. Depresszió! Kinek szól elsősorban a könyv? A betegséggel küzdőknek és családjának? Vagy megtalálhatja egy átlag ember is benne a mondanivalót? 

Pontosabban alcíme, és mániás depresszió. Ez nem azonos a(z egyfázisú) depresszióval. A könyvben az egészséges ember is megtalálhatja a neki szóló mondanivalót, hiszen ez nem szimplán egy „betegségregény”. Ez egy emberi történet, amelyben a betegség, mint válság jelenik meg, amin saját küzdelemmel túl lehet jutni.

Azt gondolom ma Magyarországon nincsenek tisztában az emberek a depresszió fogalmával. Sokan egy kis levertséget is depresszióként emlegetnek. Vajon mi vezethetett idáig? Az orvosok felelőssége? Vagy már jobban hangzik talán? Nem lenne szükséges mondjuk a középiskolákban erről is beszélni?

Nagyon fontos, hogy beszéljünk ezekről a kérdésekről, és ne söpörjük az egészet mint tabutémát a szőnyeg alá. A mentális betegségek, így a bipoláris zavar és a depresszió is társadalmi problémát jelentenek, hiszen a beteg kiesik a munkából, a munkaerő-piacról, ami az egész gazdaságnak, tehát az egész társadalomnak nagy baj. Nem beszélve az egyénről, akit a társadalmi elítélés akadályozhat a gyógyulásban. (Nem jár orvoshoz, nem szed gyógyszereket, szégyelli a betegségét önmaga előtt is, stb.) A depressziót egyébként már többen elfogadják, míg a mániás depresszió sokak számára ijesztően hangzik. Holott a bipoláris zavar a legjobban kezelhető mentális betegség. Feltéve persze, ha a beteg együttműködik az orvosával. Plusz: a bipoláris zavar és a depresszió is hangulati betegségek, tehát az intellektust nem támadják meg. A bipolárisok és a depressziósok nem „őrülnek meg” a beteség következtében.

A regény szereplője egy fiatal lány, Rita. Rengetegen állnak mögötte. Barátok és család egyaránt. Úgy vélem fontos a támogató erő. Mit tud tenni aki esetleg egyedül van?

Aki egyedül van, annak valóban nehezebb, de ő is találhat segítséget. Az ideggondozók bárki előtt nyitva állnak, és a magyar orvosok felkészültsége világszerte ismert. Ritának is az orvosa jelenti a legnagyobb támaszt a betegségben.

Ritát sokszor elrettenti az érzés, gondolat, hogy betegsége miatt betegnek, esetlegesen bolondnak nyilvánítják. Valóban így van, mert én is észrevettem, ha valakiről kiderül hogy pszichiátrián volt, az ember hajlamos ítéletet mondani, hogy bolond. Honnan alakulhatott ki ez a téves nézet?

Nehéz kérdés. Talán azért van így, mert az emberek keveset tudnak a mentális betegségekről. Továbbá a másságot is sokan elutasítják. És ami a legbelső indítékot illeti: a másik ember a viselkedésével mindig tükröt tart nekünk. Sokszor azt nem bírjuk embertársunkban, amit önmagunkban is utálunk. A mentális beteg problémáit látva szembesülhetünk saját belső kínjainkkal. Ez pedig nagyon kellemetlen lehet, Így aztán elfordulunk a „tükörtől”.

Rita története az első könyvben nem ért véget. Várhatunk folytatást? Ha igen mikor kb és mi várható?

Igen, számíthattok a folytatásra, Rita újabb, emberpróbáló kalandjaira. Remélem, mihamarabb meglesz a következő könyv, jó lenne egy éven belül. De ez függ a kiadótól is, tehát attól, mekkora siker lesz a mostani regény a könyvpiacon. Ezért, ha folytatást szeretnétek, vásároljátok meg a Bipolárist, illetve ajánljátok ismerőseiteknek, barátaitoknak!

Nyilván volt egy célod a könyv megírásával. Hogy érzed sikerült? Milyenek a visszajelzések?

A célom sokoldalú volt. 1. Segíteni a betegségben érintetteknek; 2. megismertetni a betegséget, hogy eloszlassam az előítéleteket; 3. bemutatni, hogy az ember egy ilyen súlyos hendikeppel is úrrá lehet a problémáin, és győzedelmeskedhet, akaraterővel és segítséggel, amit ő maga talál meg; 4. szórakoztató regényformában saját élményű, igaz történetet írni, mert úgy gondom, ez érzelmileg hitelesebb a szakkönyveknél, cikkeknél. A visszajelzések nagyon jók, betegek és egészségesek egyaránt tetszésüket nyilvánítják ki, a nyolc osztályt végzett embertől egészen a filozófus professzorig. A leggyakoribb visszajelzés: „Nem bírtam letenni.”

Tehát aki ezek után még inkább kedvet kapott, ne habozzon megszerezni!

A könyv új kiadása itt rendelhető.