Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének!

Szerelmi háromszög, barátság, titkok, dráma. Lehet szép minden, de ha a felszín alatt baj van, az előbb utóbb kiderül és felborít mindent. Mindez, plusz jó adag kíváncsiság és megannyi kérdés vezérelt a következő könyv olvasása során.

Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének!

Louise, a fiatal titkárnő talán élete férfijával találkozik egy bárban, de a csók korainak bizonyul, különösen, miután hétfőn a munkahelyén megpillantja új főnökét, Davidet aki persze nem más, mint a férfi a bárból. És naná, hogy felesége van.
Ami ezután történik, az minden, csak nem megjósolható. Hiába kombinál az olvasó, előbb-utóbb leesik neki, hogy ebben a szokványosnak látszó szerelmi háromszögben igazából semmi sem szokványos. És felesleges lenne arra intenünk, hogy inkább ne kedveljen meg egyetlen szereplőt sem úgyis képtelen lesz ellenállni. Mígnem egy ponton, amikor a legjobban aggódik majd az illető sorsa miatt, ráébred: nem is őt kellett volna féltenie!

Csak szépen lassan

Mikor elkezdtem olvasni, nagyon izgatott voltam. Előre elkönyveltem magamban, hogy ütni fog, izgalmas lesz és nem tudom majd letenni. De ahogy haladtam, inkább unatkoztam. Érdekesen alakult a történet, jó volt megismerni a szereplőket. Viszont nem találtam semmi extrát benne, így bizony pár napra félre is tettem a könyvet. Úgy éreztem elfogyott a lendületem.

„– A hazugság és az igazság csak nézőpont kérdése.”

Aztán erőt vettem magamon, folytattam. Felénél kezdett körvonalazódni valami titok, valami rejtély. Olvastam, olvastam és olvastam tovább rendületlenül, mert kíváncsi voltam mi lesz a csavar, mi lesz egyáltalán a történet lényege. Persze továbbra sem volt azaz adrenain emelő izgalom. Sokkal inkább az emberi kapcsolatokon volt a hangsúly. Férj, feleség, szerető a hazugságok és titkok hálójában. Nem tudtam eldönteni kinek higgyek, ki fog egyszer átverni, majd krimi lévén kést döfni a hátamba. Elemeztem a viselkedésüket, visszalapoztam és próbáltam memorizálni, hátha valaki elhint valami utalást arról, mi fog történni.

Itt a vége. Vagy mégsem?

Végül elérkezett a végjátszma, a cselekmény tetőfoka. Gondoltam, milyen egyszerű lezárás. Ennél többre számítottam volna. Csalódást éreztem. Viszont maradt még pár oldal, vártam a magyarázatokat. Ehelyett kaptam egy pofonnal felérő csavart. A szemöldököm fennmaradt ahogy haladtam tovább. Váratlan, kicsit abszurd fordulat. Mikor pedig hátra dőltem, felkészültem a lezárásra, megint olyan csavar érkezett, amire már csak annyit tudtam mondani: b…meg! Ezt már komolyan mondom, nem hiszem el! Lehetett fokozni.

Talán

Összességében még nem tudom belőni sehova a könyvet. Tetszett is, de csalódás is volt picit. Remek pszichológiai, párkapcsolati thriller. Az emberi játszmák és a szereplők szerintem zseniálisan vannak ábrázolva. Viszont nagyobb lendületet, izgalmat vártam. Talán csak a szokatlan végjáték miatt nem ocsúdtam még fel, meg kell emésztenem.

„Ha az ember megoszt valakivel egy titkot, az mindig nagyszerű érzés az adott pillanatban, csak aztán önmagában véve tehertétellé válik. Görcsbe rándul az ember gyomra attól, hogy valami kiszabadult, nem lehet visszaszívni, és most már valaki másnak hatalma van a jövőnk felett. Ezért gyűlöltem mindig is a titkokat. Lehetetlenség megőrizni őket.”

 

Ha érdekes számodra, itt tudod megrendelni.

2 gondolatokat “Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének!

A hozzászólások lezárva.