A vége, a mi életünk – Bartis Attila regénye

Bartis Attila az a szerző, akit már évek óta kerülgetek. Mindig terveztem olvasni tőle, de eddig kimaradt. A nyugalom című könyvéről szinte kivétel nélkül csak jót hallottam. De vártam. Nem tudom mire. Majd megjelent a legújabb könyve, A vége, a várakozás helyét pedig átvette az olvasás.

“A vége, a mi életünk – Bartis Attila regénye” bővebben

90 nap a rendőrök közt

Klenk-Sipos Rita nemcsak egy csinos, fiatal lány, hanem egy remek érzékkel ellátott fotós is. Ezt már harmadjára is sikerült bizonyítania. A mentősök és a katasztrófavédelem után ezúttal a magyar rendőrség munkáját örökítette meg. 90 napon keresztül velük együtt dolgozott. Figyelt, hallgatott, de ami a legfontosabb, rengeteget fotózott.

“90 nap a rendőrök közt” bővebben

Csabai Márk: “A lényeg, hogy velem vagy rajtam, de nevessenek az olvasók”

Csabai Márkkal évek óta együtt dolgozom könyvein, egyéb projektjein. Közösen hoztuk létre a Jelen Vagyok Tehetséggondozó Egyesületet is. De mindezeket háttérbe tolva nagyon jó barátra leltem benne. Következő sorokban új könyvéről, a Hatlövetűről és a blogolásról kérdeztem.

“Csabai Márk: “A lényeg, hogy velem vagy rajtam, de nevessenek az olvasók”” bővebben

Én vagyok a kedvenc állatom – egy kötelező darab

Én vagyok a kedvenc állatom. Ez Dolák-Saly Róbert legújabb, hetekben megjelent kötetének címe. Nagy kérdőjel volt számomra. Elolvastam a hátsó borító szöveget. De nem éreztem semmit. Elolvastam még egyszer. Nem tudtam eldönteni ez most kinek szól, kinek való. Érdemes lenne elolvasnom?

Pár nappal később újra kezembe került a kötet, s mivel még mindig kérdőjelek voltak bennem, ezért úgy döntöttem, beleolvasok, talán előbbre jutok majd. “Én vagyok a kedvenc állatom – egy kötelező darab” bővebben

Konyhai kitérő – főzzünk főzeléket!

Alapjáraton regényeket olvasok, és azokról igyekszem többé – kevésbé megírni a véleményemet, észrevételemet. Hiszen a regények azok, amik leginkább elvarázsolják, lekötik az embert.

Ám nálam is néha előfordult már, nem volt hangulatom olvasni. Azt éreztem, kell egy kis szünet, kell, hogy más irányba is irányuljon a figyelmem. Vicces, de ez a fajta másfelé irányultság pont egy szakácskönyv lett.

“Konyhai kitérő – főzzünk főzeléket!” bővebben

Fejős Éva: Úton hozzád

Bizony előfordulnak olyan időszakok az ember életében, amikor nincsen ideje arra, amit nagyon szeret csinálni. Így voltam ezzel én is. A nyáron, július-augusztus hónap nekem szinte olvasás mentesen telt. Na jó, nem teljesen, de az ilyenkor szokásos könyvmennyiségnek csak felét, vagy negyedét tudtam elfogyasztani. Ez kifejezetten akkor volt bosszantó, mikor tudtam, hogy nagyon izgalmas, és jó a történet, de nem volt erőm tovább fennmaradni éjjel. Nappal meg annyi kötelező feladattal voltam ellátva, hogy időm se volt kezembe venni könyvet, nemhogy elmerülni benne.

“Fejős Éva: Úton hozzád” bővebben

“A művészet minden formája rengeteget tud adni az embereknek” – Wonderland Project

Wonderland. Egy mozgalom, egy irányzat, egy könyv, egy zenekar. Vajon mi minden lakozik még a cím mögött? Többek között erről is kérdeztem Angyalosy Esztert és Baranyai Ákost Wonderland című könyvükről.

““A művészet minden formája rengeteget tud adni az embereknek” – Wonderland Project” bővebben

Bartók Imre: “Ezt a művet is a leginkább önmagából lehet megérteni”

Attól meg hogy valaki sajátságos stílusban, sajátságos történet alkot, ami egyeseknek elvontnak tűnik, nem jelenti azt, hogy rossz. Éppen ellenkezőleg. Pont ezzel az egyediséggel tud igazán maradandót alkotni. Bartók Imre pedig ilyen. Lehet nem érteni, és félretenni a könyvet. De azt el kell ismerni, aki egy ilyen munkát letesz az asztalra, az igenis tudhat valamit. Most az írásról, könyvekről, jövőről kérdeztem.

“Bartók Imre: “Ezt a művet is a leginkább önmagából lehet megérteni”” bővebben

Hernád Péter: Hollóember

Amikor magyar szerzőtől olvasok könyvet, sokkal nagyobb bennem a kíváncsiság, vajon milyen a szerző stílusa, története, mennyire mondható különlegesnek a fantáziája. Kiváltképp akkor érdekes, ha nem éppen az általam gyakran olvasott műfajt képviseli. Hernád Péter, Hollóember című könyve szintén ilyen kategóriába tartozik. A Delta Vision kiadó gondozásában megjelent könyv ugyanis fantasy. “Hernád Péter: Hollóember” bővebben

Potozky László: Éles

Nagyon régóta figyelem a Magvető Kiadó megjelenéseit, de csupán ez elmúlt félévben kezdtem többet olvasni tőlük. Na nem azért, mert nem tetszettek volna, vagy ilyesmi. Volt egy kialakult képem arról, hogy a kiadó könyvei mellé úgy istenigazán oda kell állni. Nem csak egyszerűen elolvasom, és megyek tovább. Ízlelni, forgatni, elmélkedni kell rajtuk. Legutolsó könyvük, amit olvastam, Potozky László, Éles című műve volt.

“Potozky László: Éles” bővebben

Wonderland – több mint egy könyv

Angyalosy Eszter neve már régóta ismerős volt számomra. Elég sok könyvet, könyves cikket olvasok, így nem kerülhettem el őt sem. Sokan dicsérték munkáját, szakértelmét. Ezért, amikor meg tudtam, hogy könyvet ír, azt gondoltam, biztos olyan lesz, amilyennek egy jó könyvnek lennie kell. És hogy milyen lett a Wonderland?

“Wonderland – több mint egy könyv” bővebben

Áfra János: Két akarat

Az írás, az önkifejezés legjobb módszere. Elmesélhetjük saját történetünket, meglátásainkat, gondolatainkat. Rövidebb, vagy hosszabb formában, benne van az író maga. Ennél már csak egy dolog van, ami sokkal személyesebb. A versek. Az érzelmek és gondolatok hulláma sokkal határozottabb. Sokkal nagyobb feladat meglátni, az írója mit akart elmondani, megmutatni.

“Áfra János: Két akarat” bővebben

Géczi János: A Bunkerrajzoló – Likó Marcell-élettörténet-rekonstrukció

Nincs semmi baj, csak a fejemben nem szűnik a monoton zaj. Lehetek én is az egyetlen. Sárga zsiguli.

Ismerősen hangzik? Aki szereti a hazai zenét, azoknak minden bizonnyal. A Vad Fruttik együttes nagy sikerű slágerei. Én nagyon szeretem a dalaikat. Most azonban egy kicsit közelebb is kerülhettem hozzájuk, hiszen megjelent egy könyv az énekesről, Likó Marcellről, ami által sok minden más értelmet nyer. A dalszövegek más megvilágításba kerülnek.

“Géczi János: A Bunkerrajzoló – Likó Marcell-élettörténet-rekonstrukció” bővebben

Hartay Csaba: Nem Boci!

Vannak olyan könyvmegjelenések, amire jobban felkapom a fejemet. Így voltam az Athenaeum Kiadó újdonságával, Hartay Csaba Nem Boci! című könyvével is. Azon gondolkoztam, vajon miről fog szólni, egyáltalán ki lesz a könyv célcsoportja, milyen irodalmi értéke lehet egy tehenekről szóló könyvnek? A rengeteg kérdésre csak akkor kaphattam választ, ha elolvasom. Amit meg is tettem.

“Hartay Csaba: Nem Boci!” bővebben

Bíró Szabolcs: Anjouk 1. – Liliom és vér

Ha történelmi regényt kellene ajánlanom, magyar szerzőtől, egyértelmű lenne a válasz. Bíró Szabolcs. Már az első könyvével bizonyított nekem. Bizalmam pedig a megjelent könyvek számával csak tovább növekedett.

Megérkezett a legújabb kötete, Anjouk 1. – Liliom és vér címmel.

“Bíró Szabolcs: Anjouk 1. – Liliom és vér” bővebben

Benyák Zoltán: “Mikor már fulladoztam, kiadtam magamból”

Benyák Zoltán már az első könyve, az Ars Fatalis után kedvenc írómmá lépett elő. Teljesen magával ragadt. Aztán a következő regénye, Az idő bolondjai csak fokozta a varázslatot. Mikor megláttam, hamarosan megjelenik az új kötet, alig vártam, hogy kezeim közé vehessem. Ám ezúttal teljesen mást kaptam, mint amire számítottam. Az író egy új oldalát ismerhettem meg. (Csavargók dala könyvajánló) Erről kérdeztem a következő interjúban:

“Benyák Zoltán: “Mikor már fulladoztam, kiadtam magamból”” bővebben