11 dolog a “feszültségteremtés királynőjéről”

Mindig mosolygással tölt el az a pillanat, amikor egy újonnan megjelenő szerzőről mesélek a szüleimnek, ők pedig rávágják, már ismerik, olvastak tőle. Mary Higgins Clark esetén is ez a szituáció játszódott le. Ennek kapcsán utána olvastam a szerzőnek. 11 dolog a “feszültségteremtés királynőjéről”. “11 dolog a “feszültségteremtés királynőjéről”” bővebben

Amy Gentry: Ki ez a lány?

Egyik kedvenc műfajom a krimi, thriller. Mivel már rengeteg szerzőtől olvastam, ezért mondhatom azt, eléggé kényes vagyok a történeteket illetően. Ha nem szippant be rögtön az első 20-30 oldal, akkor sokszor félreteszem, abbahagyom az olvasást. Egy ideje kiemelt figyelmet fordítok a 21.Század Kiadóra, mert elindítottak egy krimi sorozatot. Minőségi könyvek, remek szerzők. Ezúttal ismét jól választottak.   “Amy Gentry: Ki ez a lány?” bővebben

“Ennek a könyvnek több üzenete van”- Juhász Gergely

Juhász Gergely 20 éve rádiózik. Viszont négy évvel ezelőtt döntött és elkezdte megírni első regényét. Az Ütközés című könyv pár hete jelent meg, kedvező fogadtatással. De vajon miért kellett ilyen sok idő? Miért éppen ez a történet indult el? Magát a szerzőt kérdeztem az írásról, könyvekről, jövőről.
““Ennek a könyvnek több üzenete van”- Juhász Gergely” bővebben

Apró részletekben – Noah Hawley: Zuhanás előtt

A 21. Század Kiadó a Lány a vonaton című regényével indította útjára krimi, thriller könyvsorozatát. A nagyobb méretű, keménytáblás könyvek megjelenésükkel is igényességet sugároznak. Az Özvegy után, a sorozat harmadikként megjelent könyvét olvastam. “Apró részletekben – Noah Hawley: Zuhanás előtt” bővebben

Jan Guillou: Könyörtelenek

Mielőtt elkezdtem volna olvasni a bejegyzés címében szereplő könyvet, azon gondolkoztam, mit olvastam korábban a kiadótól. Rá kellett jönnöm, hiába van rengeteg jó könyvük, köztük olyan, amit szívesen kezembe vennék, mégse jutottam addig, el is olvassak valamit. De most elérkezett az idő. Rögtön egy igen hangsúlyos, erős témájú könyvvel kezdtem.

“Jan Guillou: Könyörtelenek” bővebben

Revans – A sorozatgyilkosok köztünk élnek…

Magyar szerzőtől olvasni mindig izgalmas dolog. Ugyanakkor nagy elvárásokat is tudok támasztani feléjük. Akaratlanul is nagyobb írók műveihez hasonlítom őket. Népszerűbb műfajok, mint szórakoztató irodalom, krimi, vagy akár romantikus esetén ez pedig csak fokozódik. A következőkben egy fiatal első könyves szerző könyvét hoztam.

“Revans – A sorozatgyilkosok köztünk élnek…” bővebben

Könyvet a fa alá! – krimi, thriller

Hamarosan itt a karácsony. Ilyenkor az egyik legnépszerűbb ajándékok egyike a könyv. Ebben az időszakban jelenik meg a legtöbb kiadó sikerkönyve, újdonsága. Nehéz a választás. Vajon mivel lepjük meg szüleinket, nagyszüleinket, testvérünket, gyerekünket, párunkat. A következő hetekben/napokban igyekszem olyan könyvet összeválogatni, ami megkönnyítheti az ajándékozást. “Könyvet a fa alá! – krimi, thriller” bővebben

Ha izgalomra vágysz – Öt kihagyhatatlan krimi nyárra

Itt a nyár. Az egyik olyan időszak, amikor az emberek bemennek a könyvesboltba nyári olvasmányt keresni a szabadságuk idejére. Legyen könnyed, szórakoztató, romantikus, izgalmas, vagy olyan, ami az élettel, a hétköznapokkal kapcsolatos. Mint például pszichológia, ezotéria, esetleg életrajz.

Az elkövetkező hetekben ezért én is tematikus bejegyzésekkel készülök. Remélem, a könyvek közt mindenki talál majd olyat, amit szívesen elolvasna.

A sorozat második részében az izgalom kedvelőinek ajánlok olvasnivalót.

“Ha izgalomra vágysz – Öt kihagyhatatlan krimi nyárra” bővebben

Borzongás – Nick Cutter: A falka

Egy régi, főleg azonos műfajú könyvek megjelentetésével foglalkozó kiadó esetében mindig nagy kíváncsiságot szül egy új szerző megjelenése. Így voltam az Agave Könyvek kapcsán is. A főleg sci-fi, krimi műveket felvonultató kiadói palettára, egy hazájában nagyon népszerű horror szerző is felkerült tavaly. “Borzongás – Nick Cutter: A falka” bővebben

Lehet, hogy ő is bűnös? Fiona Barton: Az özvegy

A 21.Század Kiadó jelentette meg a 2015-ös év sikerkönyvét. A Lány a vonaton az eltelt egy év alatt nem vesztett népszerűségéből. Mai napig megtalálható a nagyobb könyveshálózatok sikerlistáján. Eszembe jutott, vajon a kiadó tud -e olyat mutatni, ami legalább ennyire keresett lesz? “Lehet, hogy ő is bűnös? Fiona Barton: Az özvegy” bővebben

Elfojtott sikoly – egy remek elsőkönyves indítás

A General Press Kiadó könyvei eddig eléggé háttérbe szorultak nálam. Megvallom őszintén, nem is tudom olvastam -e tőlük bármit is. Tervezni terveztem a Világsikerek sorozatból olvasni, mert a könyv kinézetileg tetszett, jókat hallottam róla, sőt még a betűtípusuk is kedvemre való volt. Csak választani nem tudtam, mit olvassak. “Elfojtott sikoly – egy remek elsőkönyves indítás” bővebben

Irvine Welsh: A sziámi ikrek szexuális élete

Irvine Welsh, az 56 éves skót író sokak számára a Trainspotting kapcsán lehet ismerős. Ez a könyv tette világszerte ismerté a szerzőt. De legalább akkora ismertségnek örvend másik könyve, a Mocsok, amiből szintén filmet készítettek. 

A legújabb könyve itthon, A sziámi ikrek szexuális élete címmel jelent meg. 

“Irvine Welsh: A sziámi ikrek szexuális élete” bővebben

Caroline Kepnes: TE – Te mikor cseréltél jelszót utoljára?

B13070292014-et írunk. Tarolnak a különböző közösségi oldalak. Facebook, Twitter, Instagram. Rengeteg plusz információt oszt meg az ember az életéről a fent nevezett fórumok valamelyikén. Sokan nem is gondolnák, ezzel micsoda lehetőséget adnak másoknak visszaélésre, nyomkövetésre. Erről is szól az Alexandra Kiadó egyik újdonsága, Caroline Kepnes, Te című regénye.

“Caroline Kepnes: TE – Te mikor cseréltél jelszót utoljára?” bővebben

Luke Delaney: Hideglelés

B1274154Nincs indíték. Nincs kegyelem. Nincs menekvés. Egy döglött madár. Ez minden, amit megtudhatunk a Jaffa Kiadó legújabb könyvéről a borítója alapján. Luke Delaney,  Hideglelés című könyvét olvastam.

A kiadó legújabb krimijét úgy vettem a kezembe, hogy az csakis jó lehet. Két okból is bíztam bennük. Az egyik, hogy nagy kedvencemet, Harlan Coben-t is ők adják ki, a másik pedig az, hogy Illés Róbert fordította, aki már több alkalommal is lenyűgözött munkájával.

“Luke Delaney: Hideglelés” bővebben

Battle Royale – csak egy maradhat!

Battle Royale. Egy könyv, amire azért is felfigyel az ember, mert ott virít a borítóján 18-as karika. Nekem többször feltűnt már, de nem foglalkoztam vele, hiszen ez a japán, mangaszerű rész nem különösebben érdekelt. Ráadásul eléggé vaskos könyv, így bennem volt a félsz, ha amúgy sem szeretem a japán dolgokat, akkor miért vegyem el az időt más könyvektől? Ugyanakkor mégis hajtott a kíváncsiság, hiszen néhány ajánló már-már kultikussá emelte, kihagyhatatlannak titulálta.  “Battle Royale – csak egy maradhat!” bővebben