Tara Altebrando: A távozás

Meglátni és akarni. A következő ajánlóban szereplő könyv a borítójával vett le a lábamról. A fülszöveggel együtt pedig már ott volt az erős késztetés, mindenképpen el kell olvasnom. Ez egészen biztosan szuper könyv lesz gondoltam. Aztán elkezdtem olvasni. Beváltotta vajon a reményeimet?

Tara Altebrando: A távozás

Hat ötéves gyerek nyomtalanul eltűnik. Tizenegy év múlva öten közülük visszatérnek, de egyikük sem emlékszik arra, hogy hol voltak ennyi ideig, ki vitte el őket és miért.
Scarlett az egyik az öt közül. Amikor hazatér, alig ismeri meg az anyját, és fogalma sincs róla, ki ő valójában. Lucasra azonban emlékszik, mint ahogy a fiú is rá, de egyikük sem emlékszik Maxra, a hatodik áldozatra. Ő még nem jött vissza. És most mindenki válaszokat akar.

Rejtély, emlékek, dinamika

Az egész regényt végigkíséri a rejtély, mi történt. Misztikus, félelmetes, és odafigyelésre ösztönöz, hogy emeljük ki a fontos dolgokat a részletekből. Amiből nekem néha túl sok volt. Vagyis inkább nem éreztem azt a fajta dinamikát, amit a krimi/thrillerek esetén megszoktam. Kíváncsi voltam mi történt, miért viselkednek úgy a szereplők, ahogy. Elméleteket gyártottam. De mint már írtam, nem volt az a nagy izgatottság.

A kivitelezés kapcsán is zavart éreztem. A betűk, szavak szórása, keveredése, az olykor üres lapok engem kizökkentettek. Biztos másnak ez az egyediség nagyon bejött, de nekem nem annyira.

Számomra az emlékekre világított rá a történet. Milyen emlékezni a régi szép dolgokra, milyen elfelejteni valamit, valakit. Rossz volt belegondolni, hogy egyszer csak eltűnne minden emlékem és azt se tudnám, ki vagyok pontosan.

A váltakozó fejezetek követhetőek voltak, a karakterek színesek, változatosak. Mindenki találhat köztük olyat, akit szerethet, vagy éppen ellenszenvet vált ki.

„Az emberek azt akarják, hogy jó vége legyen, válaszokat akarnak, de legfőképpen akarnak valakit, akit hibáztatni lehet. És ha nem hibáztathatjuk a felelőst, akkor igen, van egy olyan tendencia, hogy az áldozatokat hibáztassuk.”

Nem mondom, hogy tökéletesre sikeredett, de azért mégis érdemes elolvasni. Ötletes történet, nyomasztó hangulat, megosztó végkifejlet.

Ciceró, 2017