“Úgy érzem, írás közben elbújhatok egy kicsit a hétköznapok elől” Tomor Anita

Vannak szerzők, akik mögött komoly marketing csapat áll, hogy eljuttassák a könyvet az olvasókhoz. S vannak szerzők, akik szépen lassan, de annál magabiztosabban haladnak előre. Tomor Anita is az utóbbiak táborát erősíti. Regényírásról, munkáról, jövőről beszélgettem az írónővel.

A hetekben jelent meg a legújabb könyved. Milyen volt a fogadtatás?

Szerencsére nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett a könyvvel kapcsolatban. Ebből arra következtetek, hogy az olvasók szeretik a regényt. Rengetegen írtak a Facebookon és privát üzenetben is, hogy imádják a regényeimet. Ilyenkor mindig új erőre kapok, és úgy érzem, igen, ezért érdemes írni. Jó érzés azt olvasni, hogy nem tudják letenni a könyveimet, mert annyira magával ragadó a történetük. Az előrendelési időszakban a Libri oldalán sokáig sikerlistás volt a Helló újra, kedves exem!, amit óriási dolognak tartok. Hálával tartozom az olvasóknak, mert ez azt jelenti, hogy nagyon várták a megjelenést.

Nagyon sokan nem tudják egyértelműen eldönteni, milyen műfajba sorolják a regényeidet. Romantikus, erotikus, kalandos és még olvastam talán krimit is. Te magad mit mondanál?

Nekem is ezek a műfaji kategóriák jutnak eszembe a regényeimről, de igazán én magam sem tudom eldönteni, melyikbe illenek bele a legjobban. Az tény, hogy mindegyikből van a regényeimben egy kevés. Amikor írok, nekem a történet a lényeg, olyankor nem gondolkozom azon, vajon milyen műfajban alkotok éppen, és nem is regulázom meg magam azért, ha romantikusnak indítom a regényt, és aztán belekeverek egy kis krimi szálat vagy fantasy részt. Szerintem éppen ettől olyan izgalmas az írás, hogy nincsenek korlátok és nyugodtan keverhetem a műfajokat írás közben. Írom, ami éppen jön, úgy bonyolítom tovább a cselekményt, ahogy éppen érzem, vagy ahogyan előzőleg megterveztem.

Kinek ajánlod a történeteket elsősorban?

A célközönségem szerintem elősorban a nők. Bár meglepő módon több férfi olvasóm is akad, és az Álmodtam már rólad című regényemet még azok is nagyon szeretik, akik például Trónok harca fanok. Azoknak ajánlom elsősorban könyveimet, akik szeretik a romantikus történeteket, akik imádják, ha egy regény tele van meglepetéssel, és nem bánják, ha egy mű nem hétköznapi helyszíneken játszódik, akik kedvelik a főszereplők közti szenvedélyes párbeszédeket és a kiszámíthatatlan befejezéseket.

Mindkét könyved a párkapcsolatok tipikus momentumait vonultatja fel. Lehetséges, hogy számodra egyfajta terápia is volt az írás? Vagy minden teljesen a te kitalált történeted?

A kiinduló helyzet magja a történetekben biztos, hogy valamilyen általam átélt élethelyzet, vagy valami olyasmi, ami megihletett. Nálam van, hogy egy mozifilm, vagy egy magazinban látott kép, esetleg cikk hoz új ötletet, van, hogy egy vezetés közben elbambult pillanatban bukkan fel egy újabb sztori a fejemben. Ezt sosem tudom előre. Az írás mindenképpen terápia nekem. Ez a hobbim, ezt csinálom a szabadidőmben, ez az, amivel a legszívesebben foglalkozom. Úgy érzem, írás közben elbújhatok egy kicsit a hétköznapok elől, és a saját kis világomban élhetek, ahol én hozom a szabályokat, én határozom meg, hogy kik a szereplők, én színezem ki a helyszíneket és én bonyolítom a cselekményt.

Fotó: Bognár Bogi

Az exek a leggyakoribb szereplőid. Mit gondolsz, ezen lépnek túl legnehezebben a nők?

Igen, valószínű. Főleg, ha rosszul ér véget a kapcsolat és esetleg otthagyják őket. Ezt nehéz feldolgozni. Nyilvánvalóan nekem is volt részem ilyen élethelyzetben, ezért is tudom leírni, hogy milyen érzés. De nem csak az exekről szólnak a történetek, hanem új szerelmekről is. Minden rossz után jön valami jó, ezt vallom a mai napig, és ez a gondolat a regényeimben is visszaköszön. Számomra nagyon fontos a pozitív gondolkodás. A regényeim főszereplői csalódás után állnak talpra a könyvek elején, de aztán mindig történik velük valami jó, valami olyasmi, amire egy hétköznapi ember titkon vágyik is. Túl sok probléma van körülöttünk, ezért én inkább arra törekszem, hogy kellő mennyiségű virtuális boldogsághormont adjak az olvasóknak a könyveim segítségével.

A női olvasók küldtek már neked üzenetet, megkerestek azzal olyan mintha az ő életüket írtad volna le?

Igen. Mostanában egyre több ilyen megkeresést kapok. Sokan írnak, hogy szakítottak a párjukkal, és hogy nagyon nehéz időszakon mennek keresztül, megkérdezik, tudok-e esetleg segíteni, tanácsot adni. Volt, aki azért írt rám, hogy elmesélje, imádta a Helló újra, kedves exem! című regényem minden sorát, mert teljesen olyan, mintha szó szerint az ő életéről szólna a könyv. Rengeteg csodás pillanatot kapok az olvasóktól, akik  írnak nekem és elmesélik a regényeimmel kapcsolatos benyomásaikat, élményeiket.

Hogy érzed, a második könyvedet könnyebb volt megírni? Változott valamit a stílusod, az írói hangod?

Könnyebb volt megírni, mert a története kevésbé szövevényes, mint az Álmodtam már rólad-é. Az első regényemben nagyon sok mindenre kellett figyelni. A szálak, a cselekmény a fantasy vonatkozás miatt bonyolult és elő kellett készíteni a történet folytatását is. A Helló újra, kedves exem! sem teljesen az a történet, aminek első olvasásra tűnik. Eredetileg nem is az lett volna a vége, mint ami. De talán így sokkal izgalmasabb. Most le van zárva valahol, ahonnan bármikor tovább folytatható a sztori.

Hogyan tovább? Jól tudom még idén újabb könyv várható?

Igen. A tervek szerint november végén jelenik majd meg a Nyolc éjszaka című új regényem. Ez a történet inkább a Helló újra, kedves exem! című könyvemhez áll közel. Ha műfajilag kellene meghatározni, akkor azt mondanám rá, hogy ízig-vérig romantikus regény. A narráció lesz benne kifejezetten érdekes, E/1 személyben íródik, a főszereplők elbeszélése alapján ismerhetjük meg a sztorit, egyszer az egyikük mesél, máskor a másikuk. Írás közben igazán nagy kihívás a férfi főszereplő fejébe, gondolataiba belebújni. Nőként férfi aggyal gondolkodni és fogalmazni nem könnyű. De talán ezért is szeretem ezt a regényt írni, hihetetlen nagy kihívás. A tervek szerint jövő márciusban jelenik majd meg a Még mindig rólad álmodom című regényem, mely az Álmodtam már rólad folytatása lesz. Bízom benne, hogy az olvasók várják már ezeket a könyveket is.