Arthur Conan Doyle: A bíborvörös dolgozószoba 

Ha emlékeim nem csalnak – márpedig könyvek esetében nem nagyon szoktak – akkor egészen mostanáig még soha nem olvastam Arthur Conan Doyle-tól semmit. Ami azért furcsa, mert alapvetően kedvelem a krimiket, még ha az utóbbi időben egy kicsit el is távolodtam a műfajtól, Doyle pedig azért mégiscsak egy olyan szerző, akit nehéz megkerülni, ha krimiről beszélünk. Sherlock Holmes alakja pedig akkor is ismert lehet, ha egyetlen könyvet sem olvasott róla az ember. Azon is elkezdtem gondolkodni, hogy vajon láttam-e korábban valamilyen Sherlock Holmes adaptációt. Biztos vagyok benne, hogy filmbe vagy sorozatba már belefutottam, de őszinte leszek, nem igazán emlékszem olyanra, amelyet elejétől a végéig végignéztem volna.  

A Nincs időm olvasni kihívás szeptemberi közös könyve az első Sherlock Holmes regény, A bíborvörös dolgozószoba. Ennél jobb alkalom talán nem is lehetett volna arra, hogy megismerjem. A bíborvörös dolgozószoba eredetileg 1887-ben jelent meg egy folyóiratban, majd 1888-ban könyv formájában, tehát majd 140 éves történetről beszélünk. Kicsit tartottam azért tőle, mennyire lesz régies.  

Ehhez képest meglepődtem, mennyire jól olvasható még ma is. Persze a világ, amelyben játszódik, teljesen más, és nyilvánvalóan nem egy mai környezetben mozgunk, de maga a történetmesélés, a rejtély és az a fajta kíváncsiság, amelyet olvasás közben kiváltott belőlem, egyáltalán nem érződött réginek. Pár nap alatt be is fejeztem. Igaz, ez egy egészen rövid regény, így önmagában a terjedelme miatt is gyorsan lehet vele haladni, én izgalmasnak találtam. 

Doyle elképesztően lényegre törően mesél. Nincsenek hosszú üresjáratok, nincs az az érzésem, hogy oldalakon keresztül várnom kell arra, hogy végre történjen valami. Pontos, feszes, mégis kellően csavaros ahhoz, hogy folyamatosan fenntartsa az érdeklődésemet. 

Ott vannak előttem a nyomok, Holmes megfigyelései, az apró részletek, én pedig olvasóként elkezdhetem gyártani a saját elméleteimet. Vajon mi a fontos? Mi az, ami csak mellékes információ? Mit vett észre Holmes, amit én nem? Egyáltalán van esélyem arra, hogy előbb rakjam össze a képet, mint ő? Persze, hogy nincs. Folyamatosan dolgozik az ember agya. 

Olvasás közben többször eszembe jutott, milyen érdekes, hogy egy ennyire régen megírt történet számomra bizonyos szempontból frissebbnek hatott, mint jó néhány modern krimi. Talán éppen azért, mert nincs benne annyi minden. Ez elsőre furcsán hangozhat. Az utóbbi időben a modern krimiknél egyre többször éreztem azt, hogy mindenáron sokkolni akarnak. Kell még egy fordulat, még egy titok, meg valami brutális esemény, meg egy olyan csavar, amire elvileg senki nem számíthat. Aztán egy idő után éppen ettől válnak kiszámíthatóvá. Ha folyamatosan arra számítok, hogy mindjárt érkezik a következő hatalmas csavar, akkor maga a csavar sem feltétlenül működik már. A Bíborvörös dolgozószobánál nem éreztem ezt. Nem volt szüksége folyamatos hatásvadászatra. Nem próbált mindenáron sokkolni, és nem pakolt egymásra olyan elcsépelt, unalmas megoldásokat, amelyekkel mostanában elég gyakran találkoztam, ha krimit olvastam. Volt egy gyilkosság. És volt valaki, aki megpróbálta megfejteni. 

Kifejezetten élveztem azt, ahogyan Sherlock elmeséli megfigyeléseit. Egy-egy jelentéktelennek tűnő részletből olyan következtetésekre jut, amelyek első pillanatban szinte lehetetlennek tűnnek. Olvasóként pedig pontosan ez az, ami miatt folyamatosan figyelni kezdtem. Hátha én is észreveszek valamit. 

Az utóbbi időben többször éreztem azt, hogy egy kicsit hanyagolnom kellene a krimiket. Nem azért, mert teljesen megszűnt volna az érdeklődésem a műfaj iránt. Inkább azt vettem észre, hogy sok modern krimi ugyanazokat az eszközöket használja, én pedig egyre kevésbé találom bennük azt, amiért eredetileg szerettem ezeket a történeteket. 

A bíborvörös dolgozószoba viszont elgondolkodtatott. Lehet, hogy nem a krimit kell hanyagolnom? Lehet, hogy egyszerűen másfajta krimiket kell olvasnom? Talán ideje lenne visszafelé indulni, és megnézni azokat a klasszikus szerzőket, akik tulajdonképpen lefektették ennek a műfajnak az alapjait. Olyan történeteket keresni, amelyekben még valóban a rejtély, a megfigyelés, a logika és a nyomozás áll a középpontban. Mert ebben a könyvben azt kaptam, amit egy krimitől szeretnék. Egy érdekes bűntényt. Nyomokat. Elméleteket. Gondolkodást. Egy különleges, érdekes nyomozót.