Giulia Caminito: Tünetek

Vannak olyan témák és könyvek, amelyekhez olvasóként vagy nagyon könnyen kapcsolódunk, vagy annyira távolinak érezzük őket, hogy nem igazán tudunk velük mit kezdeni. Szerintem ilyen lehet Giulia Caminito Tünetek című regénye is. Nekem azért jelentett erős olvasásélményt, mert nagyon sok minden ismerős volt benne. 

A főszereplő, Loris egy harmincas éveiben járó fiatalember, aki könyvkiadóban dolgozik, párkapcsolata van, önállóan él. A mindennapjai során azonban egyre inkább elhatalmasodik rajta a szorongás, a félelem, a pánik és a hipochondria, ami az életének szinte minden területét felborítja. A történet két szálon halad. Az egyikben Loris jelenét és mindennapi tapasztalatait követjük, a másikban a nagyapjához fűződő kapcsolatáról mesél. 

Nem emlékszem, mennyit meséltem már erről, de nekem is volt olyan időszakom, amikor a betegségektől való félelem nagyon elhatalmasodott rajtam. Minden apró tünet miatt lázas internetes böngészésbe kezdtem, hogy vajon milyen betegség állhat mögötte. Fejfájás, hasfájás, elhúzódó köhögés vagy tényleg bármi apróság elég volt ahhoz, hogy belekerüljek egy olyan spirálba, amelyben egyre mélyebbre süllyedtem. Válaszokat kerestem, de közben folyamatosan csak etettem a saját szorongásomat. 

Idővel szerencsére sikerült ezt feldolgoznom, és azt is megértettem, miért alakult ki bennem mindez. Olvasás közben ezért leginkább arra voltam kíváncsi, hogy Loris esetében mi áll a háttérben, és hogyan halad ezen a nehéz úton. 

Mert ez nemcsak annak nehéz, aki átéli, hanem azoknak is, akik mellette vannak. Kívülről sokszor csak annyi látszik, hogy ez túlzás, hogy nem normális, vagy hogy az ember jó dolgában már nem tudja, mit csináljon. Közben belül olyan folyamatok játszódnak le, amelyeket nagyon nehéz szavakkal elmagyarázni. Nekem éppen ezért volt erős ez a regény, és azt gondolom, hogy aki valamennyit megtapasztalt ebből, annak még többet jelenthet. Persze másoknak nagyon könnyű ebben ítélkezni. Engem szomorúvá tett, amikor olyan értékelést olvastam az olvasás befejezése után, hogy ez hiszti, meg nem vállalja a szereplő a felnőttkort. Ennél azért sokkal összetettebb pszichológiai folyamatok és érzések vannak a háttérben.  

A Tünetekben a szorongás és a betegségtudat mellett az egzisztencia kérdése, a családi és párkapcsolatok is előkerülnek. Az is, milyen nehéz együtt élni olyan traumákkal, amelyeket magunkkal hordozunk, és amelyek súlya a mindennapjainkra is ránehezedik, ha nem beszélünk róla, nem adunk esélyt a feldolgozásra.  

Összességében tetszett a regény. Talán egy picivel lehetett volna feszesebb, bátrabban mélyebbre mehetett volna. De fontosnak tartom a témáját, és örülök, hogy született róla egy ilyen könyv.