Hogyan talál rá egy szerző arra a világra, amely megragadja a fiatal olvasók képzeletét? Milyen kihívásokkal jár egy olyan történet megírása, amely nemcsak szórakoztat, hanem választ is ad a gyerekek mindennapi kérdéseire? A legújabb interjúmban Frank Márton mesél az ifjúsági irodalomról, a Különös kacatok krónikájának megszületéséről és arról, miért különleges Zokni, a feltaláló-palánta karaktere. Tudd meg, miért érdemes olyan történeteket alkotni, amelyek egyszerre humorosak, kreatívak, és tanulságosak.
Miért döntöttél úgy, hogy az ifjúsági irodalom területén próbálod ki magad? Mi vonzott ehhez a műfajhoz?
Nem hiszem, hogy ez egyáltalán egy döntés lett volna. Mármint, ha jobban megnézzük, ez azt jelentené, hogy a szerző egy előre kiválasztott műfajnak, célközönségnek az elvárásaihoz szabja hozzá a történetét. Biztos vannak olyan bestseller szerzők, akiknél ez így működik, de nálam ez nem ennyire tudatos. Szóval első körben a kérdés számomra nem a műfaj. Egyszerűen csak keresem azt a világot, ami elég izgalmas ahhoz, hogy belehelyezkedjek.
Az ifjúsági irodalom tele van kihívásokkal. Mennyire nehéz eltalálni azt a hangot és stílust, amely megszólítja a fiatal olvasókat?
Igazából nem tudok semmi biztosat. Egyedül azt tudom, hogy olyan történeteket kell írnom, amiket az első mondattól kezdve az utolsóig izgalmasnak találok. Első sorban a saját magam tetszését akarom elnyerni, és ha ez sikerül, akkor egészen jó esélyekkel bízhatok benne, hogy más is így fog érezni. Az talán segít valamennyit, hogy mint olvasó elég jól ismerem az ifjúsági irodalmat. Kisgyerekkoromtól kezdve rengeteg regényt olvasok, a Riki-tiki-tévitől kezdve A hobbiton és Jack London A vadon szaván át mindenféle gyerekkönyv, ami akkoriban a kezembe került, nagy hatással volt rám.
Az utóbbi években sok szó esik arról, hogy a fiatalok keveset olvasnak. Mit gondolsz erről, és hogyan próbálod íróként megszólítani őket?
Sok múlik azon, hogy a szülők és a tanárok milyen olvasmányokat adnak a gyerekek kezébe. A szülő eleinte akár még valamilyen jutalmat is adhatna a gyerekeknek bizonyos oldalszám után, akár kis zsebpénzt is. Magyarórákon pedig szerintem, ha az ifjúsági irodalomtól haladunk jól felépített sorrendben a szépirodalom felé, akkor a gyerekek meg fogják szeretni, és meg fogják érteni, hogy miért fontos olvasni. Aztán kellenének a gyerekeknek színvonalas, játékokkal és szórakoztató feladatokkal összekötött irodalmi események, esetleg olyanok, ahol a játékokon túl az íróval is találkozhatnak, hogy kialakuljanak belőlük az olvasó közösségek. Ilyen fajta eseményekből rengeteg kellene.
A Páratlanok sorozat a 12-13 éves korosztálynak szól. A Vadhatár 14 éves kortól. A legújabb köteted, a Különös kacatok krónikája viszont a legfiatalabbaknak íródott, 9-10 éves kortól ajánlott. Honnan jött az ötlet, hogy egy feltaláló-palánta és a kacatok világáról írj? Mennyiben táplálkozik Zokni karaktere valós élményekből vagy személyes tapasztalatokból?
Minden fiú szokott bütykölni, mindenkinek megvannak a maga kacatjai, kütyüjei, szerkentyűi. Igazából csak vissza kellett emlékeznem erre az időszakra. Azon kívül egy ideig egy általános iskolában tanítottam, és az ott látottak meg persze a korábban diákként átéltek is feltorlódtak az emlékezetemben, és egy fikciós naplóvá álltak össze.
A könyvben szereplő kacatok és szerkentyűk rendkívül kreatívak. Volt közöttük olyan, amelynek az ötletét valós találmányok ihlették?
Olyan találmányokat igyekeztem kitalálni, amik még nem léteznek, de a valóságtól nem nagyon elrugaszkodottak. Olyasmiket, amiket egy gyerek tényleg elképzelhetne, és ha nagyon ügyes, akár meg is valósíthatna. Illetve az a lényegük, hogy apró, hétköznapi problémákra nyújtanának (cseppet sem megszokott) megoldásokat, amik megkönnyíthetik a gyerekek fárasztó, iskolai életét.
Zokni egy rendkívül különc, mégis szerethető karakter. Mit gondolsz, miért vonzó a fiatal olvasók számára, és mit tanulhatnak tőle?
Ahogy mondtam, minden kisgyerek szeret bütykölni. Úgy értem, ki ne akarna feltalálni valamit, ami egy nap Nobel-díjat ér? Kérdezz csak meg bármilyen 8-12 éves fiút. Zokni persze kicsit talán különc, de olyan gondokkal küzd, mint akármelyik ötödikes diák.
A könyv humoros stílusa és naplóformátuma könnyed, mégis tartalmas olvasmányt kínál. Miért választottad ezt a formát a történet elmeséléséhez?
Még soha nem írtam naplószerű regényt, pedig korábban gyerekként volt még saját naplóm. Ráadásul fontos tervem volt, hogy tele legyen a regény rajzokkal – ilyet se csináltam még. Olyan sokat akartam rajzokból, amennyit csak lehet, hogy még szórakoztatóbb, és a kisebb korosztálynak is könnyen olvasható legyen.
A felső tagozatos diákélet, a pökhendi hencegnők és a „pitbull kinézetű hústornyok” megjelenítése szórakoztató, éleslátó. Ezek mennyire táplálkoznak a te saját iskolai tapasztalataidból?
Hát vicces, hogy ezt kérdezed, de őszintén: ki az, akinek nem voltak pökhendi osztálytársai? Vagy ki az, aki nem találkozott még nagydarab, agresszív gyerekkel? Természetesen én sem úszhattam ezt meg.
Tervezel folytatást Zokni és Hank kalandjaihoz?
Még csak kezdeti fázisban van, de igen, mindenképpen lesz folytatás. Zokni története még koránt sincs lezárva.
Mit üzennél a fiatal olvasóknak, akik talán épp a könyveid által fedezik fel az olvasás örömét?
Ha felfedezték az olvasás örömét, akkor a legfontosabb már megtörtént. Innentől ezt csak meg kell tartani. És érdemes megtartani. Ez a tanácsom nekik, mert őszintén úgy gondolom, hogy az olvasmányaim révén sokkal gazdagabb az életem, mint nélkülük lenne.
A legújabb kötet, a Különös kacatok krónikája ide kattintva rendelhető. A korábbi regényei pedig itt érhetők el.
