Han Kang A fehér könyv című kötete meglehetősen megosztó olvasmányélmény volt számomra. Még most, napokkal a befejezése után is nehezen tudom eldönteni, mit érzek vele kapcsolatban. Egyszerre tartom különlegesnek, gyönyörűnek és gondolatébresztőnek, miközben valami mégis hiányzott belőle ahhoz, hogy igazán közel kerüljön hozzám.
A könyv témája alapból erős. Han Kang annak a testvérének állít emléket, aki mindössze néhány órával a születése után meghalt. Egy olyan embernek, akit soha nem ismerhetett, akivel egyetlen közös emléke sincs, mégis meghatározó szerepet tölt be a létezésében. Hiszen felmerül a kérdés, hogy vajon ő maga megszületett volna-e, ha a nővére életben marad. Így a kötet nemcsak egy soha meg nem ismert testvér meggyászolásáról szól, hanem a saját létezésének kérdéséről is. Hogyan lehet hiányolni valakit, akit soha nem ismertünk? És hogyan határozhatja meg az életünket valakinek a hiánya?
Mindezt Han Kang egészen szokatlan formában meséli el. Rövid, gyakran mindössze néhány oldalas írások követik egymást, amelyek mindegyike valamilyen módon a fehér színhez kapcsolódik. A fehér egyszerre jelképezheti a gyászt, (amely a koreai hagyományokban fontos jelentéssel bír) az ártatlanságot, a születést vagy éppen az üres lapot, az újrakezdés lehetőségét. Ahogy haladtam előre, egyre inkább azt éreztem, hogy ezek a jelentések folyamatosan összemosódnak. Hol az emlékezés, hol a veszteség feldolgozása, máskor pedig a szerző saját létezésének kérdése kerül előtérbe.
A bizonytalanságom leginkább a kötet töredezettségéből fakadt. Alapvetően a klasszikusabb felépítésű regényekhez vagyok szokva, ezért nehezen találtam meg a helyemet ebben a szaggatott, rövid gondolatokból építkező világban. Miközben elismeréssel olvastam Han Kang gyönyörű, lírai mondatait és egészen egyedi hasonlatait, valahol mégis hiányoltam egy összefüggőbb történetet. Talán több cselekményre, talán mélyebb érzelmi kapcsolódásra vágytam. Arra, hogy ne csak értsem, amit olvasok, hanem át is tudjam élni.
A fehér könyvet elsősorban azoknak ajánlanám, akik már kedvelik Han Kang írásait, vagy szívesen olvasnak finom, meditatív, lírai prózát. Akiknek nem feltétlenül van szükségük cselekményre.
Én pedig egyelőre maradok a bizonytalanságomnál.
