Két könyv között megint egy rövidebb olvasmányt választottam, ezúttal Katie Kitamura Próbajáték című regényét. Az első benyomásom kifejezetten jó volt. Tetszett a finom, érzékletes stílusa, ahogyan a főszereplő gondolatait megmutatja, és sokszor éreztem azt, hogy ismerősek a dilemmái. Érdekelt, hogyan éli meg a különböző helyzeteket, mennyit gondolkodik rajtuk, és közben én is elidőztem egy-egy mondatnál.
Azonban ahogy haladtam előre, egyre bizonytalanabbá váltam, hogy vajon mi fog ebből kialakulni. Nem igazán éreztem, merre tart a történet, vagy hogyan állnak majd össze a részletei. A regény két egymásnak ellentmondó történetet mutat meg. Az egyikben egy színésznő találkozik egy fiatalemberrel egy étteremben, aki azt állítja, hogy az ő fia. A másikban pedig ugyanez a fiatalember valóban a fia.
Az első rész után arra gondoltam, hogy talán a második majd magyarázatot ad arra, amit addig olvastam. Így egyelőre elengedtem a kérdéseimet, és kíváncsian mentem tovább. A második történet egyébként sokkal jobban megfogott. Izgalmasabbnak éreztem, több érdekes kérdést hozott elő belőlem, és az árnyalt gondolatok, a finom célzások, utalások is közelebb kerültek hozzám.
Aztán ennek a történetnek is vége szakadt. Becsuktam a könyvet, és azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy én ehhez most kevés vagyok. Vagy egyszerűen nem éreztem rá a koncepcióra, nem értettem meg, mit szeretett volna mondani nekem a szerző.
Aludtam rá egyet, és másnap már az is eszembe jutott, hogy talán nem kell mindent azonnal megértenem, és mindenre magyarázatot találnom. Jelenleg leginkább úgy látom ezt a regényt, amely megmutatja, mennyiféle szerepet játszunk a való életben is. A főszereplő színésznő, de a színpadon kívül is különböző helyzetekhez és elvárásokhoz alkalmazkodik. Mennyire nehéz ezeket a szerepeket megtartani, egymáshoz igazítani, és közben megtalálni, hol van bennük az igazi ember.
Engem főleg azok a családi és kapcsolati kérdések foglalkoztattak, amelyek ebből következnek. Mit jelent felnőttként alkalmazkodni valakihez? Mennyit kell feladnunk az addig elképzelt szabadságunkból, önállóságunkból, és hogyan férnek meg egymás mellett a különböző szerepeink?
Így már valamivel közelebb érzem magam a könyvhöz, de továbbra is maradt bennem egy kérdőjel. A stílusát szerettem, a gondolatai foglalkoztattak, mégsem érzem, hogy a koncepciója igazán összeállt volna számomra. Lehet, hogy később újra el kell olvasnom, és egy másik élethelyzetben egészen mást találok majd benne.
