Julian Barnes: Felfelé ​folyik, hátrafelé lejt

Ez most egy kicsit rendhagyó olvasás volt számomra, mert tulajdonképpen egyfajta tesztnek is szántam. Korábban elmeséltem a mesterséges intelligenciának, hogy milyen könyvek okoztak nekem igazán nagy meglepetést, milyen történeteket szerettem, és hogy most milyen jellegű olvasmányra vágyom. Ezek alapján ajánlotta Julian Barnes regényét, én pedig kíváncsi voltam, hogy mennyire sikerül eltalálnia az ízlésemet. Szerencsém volt, mert bár egy régebbi kiadásról van szó, Vinteden egészen könnyen sikerült beszereznem, ráadásul jó áron.  

A történetről röviden annyit, hogy egy fiatalembert ismerünk meg, aki egy iskolai baráti társaság tagja, majd az ő életének bizonyos időszakait követhetjük végig. A regény közben folyamatosan visszatekint a múltba, és tulajdonképpen azt vizsgálja, hogy az egykori események, döntések és kapcsolatok milyen hatással vannak az ember későbbi életére. Hogy mennyire emlékszünk pontosan arra, ami történt, és hogy az évek múlásával mennyire változhat meg az, ahogyan a saját múltunkra tekintünk. 

Maga a történet egyébként érdekes, szerintem jó az alapötlet és a felépítése is. Ugyanakkor engem nem feltétlenül a cselekmény fogott meg, hanem sokkal inkább a filozófiai gondolatok. Rengeteg olyan kérdést vet fel a könyv a barátságról, az emberi kapcsolatokról, az életről, a vágyakról vagy éppen az emlékezésről, amelyeken érdemes egy kicsit elidőzni. Azt hiszem, nekem egyértelműen ez volt a regény legerősebb része. Nagyon szerettem ezeket a gondolatébresztő részeket, és sokszor azt éreztem, hogy egy-egy megállapítás önmagában is megérne egy hosszabb beszélgetést. 

Aztán persze a történet végén érkezik egy fordulat, amelynek hatására több korábbi esemény is új értelmet nyer. Ez egyébként érdekes megoldás volt, és valamennyire át is értékeltem miatta az addig olvasottakat, de az a bizonyos nagy, „azt a mindenit” érzés végül elmaradt. Talán egy kicsit erősebb hatásra számítottam, vagy arra, hogy a befejezés még inkább meglep majd. (Elsőre nem is esett le azonnal mi történt.) 

Összességében azért örülök, hogy elolvastam, és örülök, hogy ezt ajánlotta az Ai, mert valószínű soha nem került volna másként a kezembe ez a több, mit tíz éves kiadás.