Amikor elkezdtem olvasni A Nevek című regényt, az első néhány fejezet után bevillant Colleen Hoover Velünk véget ér című könyve. Talán a bántalmazó kapcsolat, az orvos férj motívuma miatt. De aztán gyorsan el is engedtem ezt a párhuzamot. A Nevek sokkal mélyebb rétegeket mozgatott meg. A történet alapja, hogy egy anya háromféle nevet választhat fiának, és mindegyik név egy másik életutat vetít előre. Hét évente kapunk bepillantást a három alternatívába, látjuk, hogyan alakulna a gyerek sorsa az adott név alatt.
Azt hittem, a névválasztás lesz a központi téma, de valójában a döntéseink súlya került előtérbe. Az, hogy milyen hatással vannak ránk a nehéz döntések, hogyan formálják az életünk, és merünk-e kiállni a választásaink mellett. Az alapötlet rendkívül izgalmas volt. Még ha néha túl sok ismerős téma köszönt is vissza. Kicsit elmaradt az a „nagy hűha” élmény. Talán azért, mert sok hasonló történetet olvastam, és emiatt kevésbé érintett meg, mintha immunissá váltam volna. Ez a kettősség megmaradt bennem végig, egyrészt kicsit csalódott voltam, másrészt mégis élveztem a három párhuzamos történetszál egyediségét. A befejezések is érdekesek voltak.
Volt viszont egy pont, ahol kicsit elvesztem. Az alternatív szálak néha összefolytak, nem mindig éreztem élesen a határt köztük, és olykor nehezen követtem, ki hol tart, melyik életben mi is volt? Ennek ellenére az egész könyv arra késztetett, hogy a saját életemre gondoljak. Mi lett volna, ha másként döntök bizonyos helyzetben? Választunk-e másik iskolát, másik munkát, vagy merünk-e nemet mondani egy kapcsolatban? Kimerünk -e állni az elképzeléseink mellett? A könyv legnagyobb ereje abban mutatkozott meg számomra, hogy az olvasót a saját életútjának kérdései elé állította.
Bár a történet szereplői távoliak voltak, az üzenet nagyon is személyes hatású. A döntéseink alakítanak minket. És akárhogy is választunk, végül mind a saját történetünket írjuk.
Egyébként a győri könyvklubban, egy olvasótársunk úgy olvasta, hogy egymás után, ugyanazt a történetszálat. Belegondolva, ez is jó ötlet, a jövőben lehet így is újra fogom olvasni.
















