Sokféle könyvet olvastam az elmúlt időszakban, de a könyvajánlók megírására kevesebb idő jutott. Ezt most pótolva rövidebb ajánlókkal érkezem, hogy megosszam azokat az olvasmányélményeket, amelyek igazán megérintettek, elgondolkodtattak, vagy éppen csalódást okoztak.
Január hónapot a győri könyvklub közös könyvével, Baricco Novecento-jával kezdtem. Első olvasásra nagyon sok minden nem maradt meg bennem. Érdekes képivilággal dolgozik a szerző, de valahogy kevésnek éreztem. Akkor változott némileg a véleményem, mikor a közös kibeszélő alkalmával a többiek rávilágítottak bizonyos dolgokra, szimbolikára. Így már éreztem azt, hogy lehet ez a könyv jó, csak nem a megfelelő hangulatban találtunk egymásra. Így biztos vagyok benne, hamarosan újra fogom olvasni.
A másik közös könyvünk a hónapban Gárdos Péter, Semmelweis Ignác rövid boldogsága című regénye volt. Gárdos Péter nagy kedvencem. A Hajnali láz és a Királyi játék szerintem nagyon jó könyvek. Utóbbi már-már kedvencnek is tekinthető. Viszont Semmelweis kapcsán vannak fenntartásaim. A történetről már hallottam, így nem volt újdonság. A könyv eléggé rövidre vette magát a cselekményt, nem ment bele részletekbe. Filmszerűen lepörgette az egészet, olyan érzésem volt. Nyilván amiatt, mert eredetileg forgatókönyvnek készült, és azt dolgozta át a szerző regénnyé. Szívesen olvastam volna bővebben az életéről. Borzasztó volt olvasni a hatalom, farokméregetős férfiak vergődését és kicsinyességüket. Ugyanakkor annyira nem húzott fel, talán mert annyi hasonlót olvastam, láttam, hallottam, immúnissá váltam az ilyen emberi aljasságokra. Nagy elvárásokkal indultam neki, de nem kaptam meg azt az érzést, amit a korábbi regényei okoztak. Két nap alatt elolvastam, kiszakított a monoton hétköznapokból. A célnak tökéletesen megfelelt.
Ezt követően a NIOK közös könyve került sorra. Amanda Montell A mágikus túlgondolás kora talán az egyik legmegosztóbb közös könyve a csoportnak. Valaki nagyon szerette, de legalább annyian rosszra értékelték. Nagyon nehéz összefoglalni mit gondolok a kötetről. Egyrészről volt pár érdekes, elgondolkodtató fejezet, ami által sok új ismeretre tehettem szert. Ugyanakkor éreztem azt is, hogy kimondott változást nem fog eredményezni nálam. Innentől úgy álltam hozzá, hogy olvasok egy nézőpontot, egy véleményt. Ehhez hasonlítom hozzá a sajátomat. Volt olyan, hogy azt éreztem egyértelmű nekem van igazam. Aztán néha elbizonytalanodtam. Kicsit amerikai az egész, nem rossz, csak helyén kell kezelni. Számomra olyan volt, mintha egy-egy vélemény cikket olvastam volna. Tudtam, fenntartásokkal kell kezelni, így nem voltak elvárásaim.
A harmadik kötetre könnyed kikapcsolódásként tekintettem, mivel képregényről van szó. A tartalom viszont totálisan az ellenkezőjét adta. A Férfibőrben egy több szempontból is különleges kötet. Nemi szerepek, szabadság megélése, félelemek. Néhol meseszerű ugyan, de az erős társadalomkritika így is tökéletesen megállja a helyét. A környezet középkori, mégis napjainkkal tökéletesen párhuzamba állítható.
Próbálok visszatérni egy kicsit a krimi, thriller műfajhoz is. Régóta a polcomon várakozó kötetre esett a választásom. A Tű a szénakazalban egy ízig vérig háborús kémtörténet. A több szálon futó történetre nehezen hangolódtam rá. Nagyjából az első három fejezet még lekötött, aztán szépen fokozatosan vesztett az érdeklődésemből. Így a felénél úgy döntöttem, abbahagyom. Ez nagyon nem az én világom volt, nem érdekeltek a szereplők, a történetben se találtam semmit, ami miatt kitartottam volna mellette.
A végére pedig sokak kedvence, Fredrik Backman maradt. Amit a fiamnak tudnia kell a világról az egyetlen kötet, ami nem volt meg. Azt talán már említettem, tizenkét könyvet kaptam karácsonyra, ami számomra is meglepetés, mert mindegyik egy-egy hónaphoz köthető, így csak adott hónapban fog kiderülni mit fogok olvasni. A januári könyv volt az említett Backman kötet. Nem nyerte el a tetszésemet. Tipikus, ismerős stílus, néha kicsit erőltetett, túlontúl közhelyes történetek. Inkább fárasztott az írások többsége, nem tudtam rajta önfeledten nevetni. Nem találtam meg benne azt az érzelmi mélységet, ami rá jellemző. Azt éreztem, ez a könyv csupán azért született, mert írni kellett valamit, nem volt kellően átgondolt. (A szerző egyébként valóban nem tervezte kiadni ezeket a blogszerű bejegyzéseket, csak a fiának akarta megírni).
