Tisza Kata: akik nem sírnak rendesen

Tisza Kata neve ismert volt számomra. Ismertem ugyan a korábbi könyveit, de nem olvastam egyiket sem. Nem vonzott. Nem fogott meg bennük semmi. Pedig akkoriban nagy híre volt. Megosztó stílus, szókimondás, botrány. Ezek a szavak kísérték. Aztán Tisza Kata eltűnt.  

Persze csak olyan értelemben, hogy kivonult a magyar irodalmi életből, a könyvek világából. 10 évig nem is jelentkezett. Aztán a 2017-es évben jött a hír, Tisza Kata új kötettel tér vissza. Leszámolt a régi életével, ezúttal minden más. Komolyabb, érettebb, felnőttesebb. Az új kötet címe, akik nem sírnak rendesen. A cím elgondolkodtatott. Milyen a „jó” sírás? Kikről szól? Kik nem sírnak rendesen? Ez egy utalás lehet a régi életére? Irodalom, pszichológia, ismeretterjesztő? Sok mindenre utalhat a cím. Szabados Ágnes februári kihívásához pont ideális választás lesz. Egy könyv, ami a címével fogott meg.  

akik nem sírnak rendesen 

Tisza Kata pszichoprózái (és versei) különös, kagylószerű szövegek. Egyszerre mélyen személyesek, ugyanakkor merítenek a kollektív tudattalanból: mindenki a saját sorsára ismerhet bennük. Olyan vékony mezsgyén járunk, a talajvesztés két iránya, a zuhanás és a repülés közt, hogy nem marad másunk, mint az életösztön egyensúlya. Az Akik nem sírnak rendesen egy érintetlen, sima vízfelszín áttetszőségével mutatja meg az emberi kapcsolatok mögött húzódó fullasztó valóságokat. És az elmúlást. És a halálfélelmet. És a gyászt. Legnemesebb érzelmeink álarca mögül ördögök közönyös arca bámul. Hiába fordítunk hátat, a szembesülés elkerülhetetlen. Egyszerre szívszorító és gyógyító könyv.

Szokatlan, de megjelöltem 

Nagyon tetszett. Az elején nem feltétlen éreztem, hogy nekem szólt volna. Inkább a női olvasókat célozhatta meg a szerző. Viszont olvasva a szövegeket, rájöttem, mindenki olvashatja. Mert ami le van írva az a hétköznapi életünk állomásai, rezdülései. Szerelem, kétségek, csalódások, viták. Olykor nagyokat sóhajtunk, majd nevetünk, aztán csendben maradunk. Egy picit talán közhelyes, túl gondolt, komoly, komolytalan. De ez a színesség teszi változatossá és hétköznapivá, elérhetővé.

Elsőre talán szokatlan lehet a kivitelezés, versek, írások rövidsége. De pont ezért lehet kellemes élmény az olvasás. Elolvasok napközben, esténkét pár oldalt. Szemezgetek. Ritkán jelölök könyvekben kedvenc részeket, itt azonban több oldalt is bejelöltem.

„Volt egy férfi, nagyon tetszett nekem. De szorongtam, hogy mellette kevés leszek. A férfit elküldtem, mondtam, előbb diplomát szerzek. Visszajövök, ha fizetésem a kétszeresére növeltem. Mire visszamentem, magabiztos lettem, de a férfi lábát közben levágta a villamos. Attól féltem akkor, hogy kevésnek érzi majd magát mellettem. Mondtam, visszamegyek, ha kicsit megöregedtem. Mikor öreg lettem és visszamentem, a férfi épp nyert a paralimpián. Akárhogy is, magam újra kevésnek éreztem, tudtam, hogy ha már élve nem, vissza csak holtan jöhetek. Jöttem holtan, hogy többé nem féltem, az olimpikonok is meghalnak egyszer.”  

Tisza Kata lekaparta a mázt az emberi életről, kapcsolatokról, hogy a kötetben azt teljes maga valójában megmutassa.  

További információk a könyveiről a címre kattintva:
Akik nem sírnak rendesen
A legjobb hely a városban te vagy – Terápiás versek
Most – Túlélő leszel, nem áldozat