Krasznahorkai Sátántangója az év meglepetése, és egyúttal az év egyik kedvenc kötete is lett számomra. Elhatároztam, megpróbálok végigmenni a szerzői életművön. Ennek második állomása volt a Háború és Háború.
A Háború és háború főhőse egy vidéki levéltáros, Dr. Korin György, aki munkahelyén váratlanul egy különös kéziratra bukkan. Nem tudni, ki írta a szöveget, a keletkezés idejéről is csak találgatni lehet, de a tartalma fokról fokra, egyre jobban rabul ejti Korint. Négy férfiról van benne szó, akik a világtörténelem különböző fordulópontjain bukkannak föl, hol Krétán, hol Velencében, hol Kölnben, és mindig menekülniük kell a háború, a rombolás elől. A levéltárost olyannyira a hatalmába keríti az ismeretlen szerző elbeszélése, hogy úgy érzi, neki is menekülnie kell: mentenie és a világgal megismertetnie a titokzatos szöveget. Elhagyja otthonát, pénzzé teszi mindenét, és repülőjegyet vesz New Yorkba, a világ közepébe. Azt reméli, ott megtalálja a megoldást a kézirat rejtélyére, az értelmére és a saját életére is.
“[…] ő már végigment rajta vagy ötször, sőt talán tízszer is, de a kézirat rejtélyes volta nem enyhült, megmagyarázhatatlan tartalma, kiismerhetetlen üzenete egyetlen pillanatra sem lett világosabb, vagyis hát úgy van vele az ember, mondta, hogy amit nem értett benne az első oldalon, pontosan azt nem érti benne az utolsón sem, mégis megbabonázza az embert, és nem ereszti el abból a varázslatos térből és időből, amelybe belevonja, mert miközben falja ez az ember az oldalakat, egyre mélyebb meggyőződés támad benne, hogy amit ez a rejtély, ez a megmagyarázhatatlanság és kiismerhetetlenség eltakar, annál nincs a földön fontosabb, legalábbis belőle ez a meggyőződés már kiírthatatlan, […]”
Talán a fenti idézet foglalja össze legjobban mit érzek a regény kapcsán. Számos alkalommal elbizonytalanodtam, vajon mi fog történni, mit akart a szerző mondani. Milyen utalások azok, amik felett elsiklottam. Megmagyarázhatatlan módon hajtott a kíváncsiság. Még annak ellenére is, hogy a szöveg sokkal nehezebb és összetettebb volt, mint a Sátántangó.
A főszereplő bizonytalansága, elveszettsége, a hétköznapi ember, vagy akár a saját érzéseim szélsőségét juttatta eszembe. Hányszor éreztem én is azt, amit ő. Kialakult a kötődés. Korint magával ragadja a kézirat. Engem pedig Korin története. Krasznahorkai nem szórakoztatni szeretne, hanem mesélni. Egy történetet tele meglepetéssel, rejtéllyel és megmagyarázhatatlan érzésekkel. Meghagyja az olvasónak saját maga találja meg az egésznek az értelmét.
Annak ellenére, hogy maradtak bennem kérdések, több homályos részlet, élvezettel olvastam a könyvet. Félretettem az elvárásaimat és csak olvastam. Persze nagyon sokat segített az a taktika, ami a Sátántangó esetén is bevált, akkor álltam neki egy fejezetnek, amikor biztosra tudtam, van elég időm és figyelmem hozzá. Biztosan folytatni fogom az életművet.
A Háború és háború című kötet ide kattintva rendelhető.
