Hiszem azt, néha egy-egy könyvnek akkor kell rátalálnia az olvasóra, amikor legkevésbe se számít rá. Krasznahorkai Sátántangója után némi ürességet éreztem. Magasra került az a bizonyos irodalmi mérce, de leginkább az az elvárásom lett nagyobb, mely megköveteli egy kötettől, katartikus, felemelő és emlékezetes élményt adjon. Oravecz Imre most betöltötte az ürességet.
Fogtam már a kezembe a szerzőtől könyvet, de pár sor után félre is tettem. Nem fogott meg, nem éreztem szükségét, hogy többet olvassak tőle. Pár napja nézegettem az új könyveket, akkor találkoztam az Alkonynaplóval. Belelapozva, pár sor elolvasása után fura hangulat kerített hatalmába. Kavarogtak bennem az érzések. Egyszerre volt szép és fájdalmas. Olyan hatással volt rám, mint a legutóbbi kedvenc könyvem, a Testnapló. Beszippantott.
A karantén megnehezítette az életemet, de ha most ismét emberek közé megyek, tulajdonképpen semmi nem változik. Mi, öregek ugyanis nem vagyunk részei a társadalomnak, leselejtezőjén kitűztek belőle, nem kellünk többé, nincs ránk szükség. És csak azért nem végeznek velünk, mert civilizációnkban ezt tiltja a törvény. Házakba, lakásokba szorulva, szeretteinktől távol tengetjük életünket, és ha majd nem tudjuk ellátni magunkat, könyörtelenül idősotthonokba zárnak, ahol senkit nem zavarva végül csendben, diszkréten elhalálozott.
Az Alkonynapló rövidebb, hosszabb naplószerű írásokat tartalmaz elmúlásról, családról, elveszett majd később újra meglelt vágyakról, belső vívódásról. Érdekes és különleges élmény volt bepillantani egy idős ember mindennapjaiba, még akkor is, ha többnyire a szomorkás hangulat dominált. Elég nagy korkülönbség van köztünk, mégis sokszor éreztem azt, mintha rólam is szólna a kötet. Lehetőségek, őrlődések. Vajon mi vár rám a jövőben? Én milyen leszek nyolcvanévesen? Mit tegyek most, hogy jó legyen? Oravecz őszintesége, ahogy ír, legyen szó betegségről, vidéki életről vagy akár a puszta földről is, melegséggel tölt el.
(Aritmia 1) Ijesztő tünetet produkál a szívem. Látom a vérnyomásmérő kijelzőjén, hogy rendre kihagy egy dobbanást. A kihagyott dobbanással a nemlét üzen.
Az Alkonynapló egy olyan mű, amely nemcsak az időskor mindennapjainak bemutatása, hanem egyfajta önismereti, pszichológiai útmutató is arra, hogyan érdemes szembenézni az élet változásaival és kihívásaival.
Kedvencnek jelöltem, mert megmagyarázhatatlan módon hatott az érzéseimre. Felkavart, szomorúvá tett. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy az élet, az idő előrehaladtával bizony más lesz, előfordulhat, hogy nehezebb lesz. Azonban akadályokkal küzdve is meg kell találni a szépséget az utolsó években. Reménnyel, bizakodva.
Régen olvastam olyan könyvet, amiben a rengeteg nehéz téma ilyen gyönyörűen, finoman és érzékletesen van felvezetve. Hétköznapi, egyszerű nyelvezete miatt a szépirodalomtól ódzkodó olvasók is bátran kezükbe vehetik. Talán mindent elmond arról, milyen hatással volt rám, hogy a könyv befejeztével már hat új könyvet is beszereztem a szerzőtől.
A kötet ide kattintva rendelhető, ha felkeltette az érdeklődésed.
