Krasznahorkai László: Sátántangó

Ha jól emlékszem 2018-ban került először a kezembe Krasznahorkai László kötet. Már akkor rengeteget hezitáltam, melyik könyvével kezdjem el a szerző stílusának megismerését. Egy kicsit akkor csaltam, mert a Manhattan-tervre esett a választásom, ami rövid, csupán pár oldalas szöveget tartalmaz. 2024-ben viszont megtettem a nagy lépést, első olvasmányként belekezdtem a Sátántangóba.  

A szerző hetvenedik születésnapjára megjelenő új regénye, a Zsömle odavan kapcsán éreztem, eljött az én időm. Több felől gyűjtöttem ajánlást melyik kötettel érdemes kezdeni. A legismertebb művére esett a választásom.  

Sátántangó 

A történet egy elhagyatott magyar faluban játszódik, ahol egy bezárt mezőgazdasági telep hátrahagyott munkásai tengődnek. Mintha megállt volna az idő. Tele vannak ötletekkel, vágyakkal, szeretnének túllépni, azonban egy lépést se tesznek a jobb élet reményében. A kilátástalanságból két, halottnak vélt ember rángatja ki őket. Irimiás és Petrina, egyfajta messiásként rázza fel a közösséget, amely ugyan a tettek mezejére lép, mégis a totális szétesés, kontrollhiány, normák hiánya jellemzi őket.  

A regény rendkívül részletes leírásokkal dolgozik, és hosszú monológokban fejezi ki a karakterek gondolatait és érzéseit. Az események lassan bontakoznak ki. Végig jellemző a kilátástalan helyzet és az elszigeteltség érzése. Valóban páratlan a nyelvezete. Elképesztően sok elmélkedésre okot adó gondolat található benne. Az állandósult nyomasztó légkör ellenére is folyamatosan olvasni vágytam.  

Akár így, akár úgy, mindenképpen elveszek. Holnap egy idegen szobában ébredek, s ugyanúgy nem tudhatom, mi vár majd rám, mintha egyedül vágtam volna neki… Szétrakom majd az asztalon meg a priccsen, ha lesz egyáltalán, ócska kacatjaimat, s alkonyatkor megint nézhetem, hogy tűnik el az ablakból a fény. 

Valóban nem könnyű olvasmány. Teljes odafigyelést és türelmet igényel. Persze lehetséges, másoknak könnyedén megy az olvasása, akár egyhuzamban is letolnak jó pár fejezetet. Én arról tudok beszélni, nekem mi vált be. Én tényleg csak akkor kezdtem el olvasni, ha tudtam, az adott részt végig tudom olvasni megszakítás nélkül. Nem zökkent ki se telefon, se egyéb elfoglaltság. Teljesen átadtam magam az oldalaknak. Nem olvastam el két különálló fejezetet egymás után. A tartalom és a stílus miatt is azt éreztem, megterhelő lenne. Inkább letettem, átgondoltam mit olvastam, melyik szereplőről mit gondolok. A várakozás izgalma, hogy ismét olvassak, rengeteg pluszt adott az élményhez.  

Nem zavart, ha néha elbizonytalanodtam vagy nem értettem valamit. (A végére egyébként maximálisan összeállt minden, a korábbi homályos részletek a szereplőkről kitisztultak.) Szóval ahogy haladtam előre, egyre inkább tetszett. A kötet felénél pedig megérkezett a katarzis, a főszereplő, Irimiás beszéde az egyik legjobb monológ volt, amit valaha olvastam. Manipuláció, az emberi ostobaság, félelmek kijátszása, mesteri szinten. Onnantól vált igazán kedvencemmé a Sátántangó.  

A legjobb döntésem volt, hogy kezembe vettem és túlléptem a hülye félelmeimen. Megerősített abban, legyek bátrabb az olvasmányok kiválasztásánál. Legyek türelmes, adjam át magam az élménynek, ne rohanjak egy könyvvel se. Ilyen könyvekre van szükségem. Azt hiszem megalapozta az idei évemet.  

Krasznahorkai László jelenleg kapható regényeit itt találod.