Egy öngyilkosság minden esetben súlyos, megrázó esemény. De talán minden bizonnyal elmondható, akkor a legdrámaibb, legtragikusabb, ha azt egy fiatal követi el. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, vajon voltak előzmények? Volt -e bármi látható nyoma annak, az illető erre készül? Meg lehetett volna akadályozni? Figyelemfelhívás, segélykiáltás, vagy valaki másnak a felelőssége az, hogy valaki eldobja magától az életet? Hannah Baker-nek tizenhárom oka volt.
Jay Asher: Tizenhárom okom volt
Clay Jensen semmit sem akart tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta -, magával kellett volna vinnie a titkát. Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ö neve is elhangzik a kazettákon és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért. Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat… és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.
Váltakozás
Vegyes érzelmek keringenek bennem. Először nézzük a kivitelezést. A nyelvezete könnyed, mai, fiatalos. Ezáltal gördülékeny lehet az olvasás. Ugyanakkor az, hogy mondatonként más az elbeszélő, engem nagyon zavart. Nem tudtam olyan könnyen átállni, igazodni a szereplőhöz. Más könyvek esetén is előfordult már, de általában gyorsan túlléptem rajta. Itt viszont sokkal jobban kellett összpontosítanom. Megvallom, olykor többször visszaolvastam, mert elvesztem a sorok között.
Térjünk rá a lényegre. Vajon érdemes elolvasni, jó könyvről van szó?
Nem tudom százszázalékosan kijelenteni egyiket sem. Az alapötlet és az elképzelés jó volt. Van benne fantázia és kellő potenciál ahhoz, mindent elsöprő sikerkönyv legyen. Ugyanakkor a kivitelezésben akadtak számomra kényes dolgok. Túlságosan is erőltetett, kicsinyes volt Hanna karaktere. Nyomasztónak kellett volna lennie a soroknak. Olyannak, hogy olvasás közben érezzem a szomorúságot, a fájdalmat, amit feltehetően átélt a fiatal lány. De ehelyett inkább egy kamaszlány túlzásba esett hisztijéről volt szó. A középiskolában nagyon sokan csalódtunk, éltünk át kellemetlen perceket. De mégis túllendültünk rajtuk. Itt már-már szinte apró félrenézések, egy elfelejtett mosoly is öngyilkossági gondolatokat ébresztett.
„De nem menekülhetsz el magadtól. Nem dönthetsz úgy, hogy többé nem nézel magadra. Nem dönthetsz úgy, hogy kikapcsolod a zajt a fejedben.”
Elvárásoktól mentesen kezdjük el olvasni, akkor nem fogunk csalódni. Ne drámai kötetre, hanem sokkal inkább egy túlfűtött, lázongó kamaszlelket ábrázoló könyvre gondoljunk. Részletes, érdekes, érzelmes és részben hiteles. Kevesebb lett mint ami akart lenni.
