Kismillió könyvvel rendelkezem itthon, de azokhoz nem mindig van kedvem. Ezért előfordul, hogy újabbnál újabb kötetekkel bővítem a könyvtáramat. Helyem persze nincs már. Legutóbb befejezett olvasmányom után hiányérzetem volt. Bolyongtam a könyvesboltban, kerestem azt a könyvet, ami beszippant, magával ragad. Véletlen választásom Elina Hirvonen Elfogy az idő című kötetére esett.
Egy huszonhét éves finn férfi, Aslak Anttila tüzet nyit a járókelőkre Helsinki belvárosának egyik háztetőjéről. Nem magányos merénylő, egy zöld terroristacsoport tagja, akik úgy akarnak megakadályozni egy környezeti katasztrófát, hogy minél több felelőst, vagyis véletlenszerűen kiválasztott gyalogost ölnek meg. Az Elfogy az idő három különböző nézőpontból mutatja be a merénylőt: megismerjük Aslak indítékait, megtudjuk, mit él át egy anya, akinek a fiából gyilkos lesz, és az idősebb testvér, aki Szomália fővárosából követi végig az eseményeket. Hirvonen regénye olyan, mindannyiunk számára fontos témákat emel irodalmi keretek közé, mint a környezetvédelem, a klímaváltozás, az internetes zaklatás vagy épp a segélyszervezetek munkája során felmerülő erkölcsi dilemmák, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy képes-e megmenteni egy fiút az anyai szeretet, mielőtt túl késő lenne.
Valamilyen különös módon hozzászoktunk a gyilkoláshoz. Hozzászoktunk, hogy az erőszak a biztonság hiányát ébreszti fel bennünk, olyan szomorúságot, amit meg akarunk osztani; hozzászoktunk az utcákon és iskolaudvarokon gyújtott gyertyákhoz, a közösségi média szívecskéihez és émelyítő balladáihoz, a melegséghez, amit az emberek az ilyen események után igyekeznek mutatni egymás iránt. Megtanultuk, hogyan kezeljük a halált és a hétköznapivá vált bizonytalanságot, de a gyilkos csendje szokatlan. Azokban az időkben, amikor mindenkinek folyton valami közölnivalója van, egy gyilkos, aki még csak nem is üzen, érthetetlenül pimasz. Nem azért, mert öl, hanem mert meg sem próbálja elmondani, miért.
A finn szerzőről annyit tudtam, újságíróként dolgozik. Ami megfogott a regénye kapcsán, az a téma. Vajon mi történik egy fiatal fiú fejében, aki úgy határoz, embereket fog ölni. Egy ilyen drámai, tragikus helyzetet meg lehet előzni? Vannak jelek? Kinek a felelőssége, hogy ez megtörténhet?
A történet nagyon szépen rávilágit napjaink egyik alapvető problémájára. Állandóan dolgozó szülők, frusztrált gyerekek. Ez a kettő már bőven elegendő ahhoz, valami rossz történjen. Én azt éreztem az anya felelőssége nagyon erős. Szemlélete a gyerekvállaláshoz, világhoz, munkához kérdőjeleket vetett fel bennem. Nem akart ugyanolyan életet magának, mint amit ő élt az édesanyjával. Kicsit úgy éreztem, önző volt. Mindezt fokozta egy férj, – sok szerepe nem volt a könyvben – aki nekem úgy tűnt, inkább hallgat és éli az életét. Aztán ott van a lánytestvér, aki kívülállónak érzi magát a saját családjában, inkább elmenekül.
Érdekes volt az a feltételezés, hogy a fiú a klímaváltozás, az emberiség pazarló volta, internetes zaklatás miatt tette azt, amit tett. Tény, az előbbiek súlyos gondok. Mégis felmerül bennem az, vajon nem lehet, hogy az egész csak egy ürügy volt számára? Vagy az előttünk álló klímaváltozás valóban pszichés gondokat is képes okozni egy generációban?
Az egész nyugati kultúra ugyanaz a nagy hedonista performance. A civilizáció, amire olyan büszkék voltunk, már rég halott. Az egyetlen vallásunk az abba vetett hit, hogy jogunk van mindenhez, amit akarunk. Az egyetlen emberi jog, amit elismerünk, az ember joga a fogyasztásra. Ez pusztít el mindent.
Szerző nagyon finoman, érintőlegesen ír mindenről. Azt éreztem, finomkodik. Utalva ezzel arra is, hogy a családon belüli problémákról sokszor mélyen hallgat mindenki, nem keresnek megoldást. Csak utólagosan látják be, minden jel ott volt elfőttük, csak tenni kellett volna valamit. Finoman elmondja a véleményét a társadalomról, az emberi viselkedésről. Hatásos, mégis meghagyja az olvasónak a lehetőséget a konzekvenciák levonására.
Összeségében nagyon tetszett, mert elgondolkodatott és még ha finoman is, de felrázott. Plusz az a legjobb benne, hogy érzést vált ki, elgondolkodtat, vagy akár cselekvésre ösztönöz. Maradandó élmény volt.
Ha valaki a Shriver Beszélnünk kell Kevinről, vagy Picoult Tizenkilenc percéhez hasonló olvasmányt keres, akkor megtalálta.
