Jón Kalman Stefánsson: Menny és pokol trilógia 

Egy izgalmas borító, három kötet. A megjelenés sugall valamit, olvasásra szólít. Mivel összecsomagolva van, nehéz döntést hozni mellette. De azt hiszem megéri a kockáztot. Jón Kalman Stefánsson: Menny és pokol trilógia.

Valahol Izlandon, valamikor az előző század elején a jeges fjordok felett a hófúvásban egy apró, törékeny fiú küzdi magát előre. Hátizsákjában egy verseskötettel, ami nemrég a legjobb barátja halálát okozta a viharos tengeren. A fiú azt tervezi, hogy miután visszajuttatta a könyvet az eredeti tulajdonosához, ő maga is csatlakozik a barátjához a holtak birodalmában. Ám az élet, úgy tűnik, nem adja ilyen könnyen magát. Egy váratlan találkozás, egy kedves szó és néhány meleg takaró esélyt ad az életben maradásra. De vajon visszatalálhat-e valaki az élők közé, aki már mindent elveszített? Lehet-e újra családja annak, aki azt hitte, senkije sincs? És vajon túléli-e, ha újonnan megtalált otthonát később mégis ott kell hagynia egy olyan küldetésért, ami könnyen lehet, hogy az életébe kerül? 

Nem könnyű erről a könyvről írni. Minden sora ad valamit. Egyaránt szól életről, halálról, barátságról, szeretetről, életünk kisebb nagyobb mozzanatairól. Amennyire féltem tőle az elején, annyira gyorsan és könnyen haladtam vele. Úgy gondoltam, egy nehéz, elvont, túlságosan bő lére eresztett filozofikus regényt fogok olvasni. Nem állt távol az elképzelésemtől. Valóban roppant filozofikus volt az egész. Megannyi gondolat, ami felemel és emlékeztet valamire, amit már régen elfelejtettünk. Talán ahhoz hasonlítanám az egészet, egy csónakban ülünk, evezünk előre a végeláthatatlan felé. Olykor elfáradunk, megpihenünk. Majd erőre kapva újra megyünk előre, nem érdekelve, hogy éppen nem látjuk a végét. A pihenők között pedig előtőrnek belőlünk a mindennapok gondjai, kérdései, kételyei. Engem elvarázsolt. Szerettem. Imádtam.  

Talán a következő gondolatok mindent elmondanak.  

“Míg az emberek élnek, ott vannak a percek, a csókok, a kacaj, az ölelés, a becéző szavak, a boldogság és a bánat; minden élet egy-egy világegyetem, ami aztán magába omlik, és nem marad utána más, csak néhány tárgy, aminek hirtelen támadt vonzereje a tulajdonos halálából fakad; és hirtelen fontossá válnak a tárgyak, néha valóságos ereklyévé, mintha az elveszett élet valami apró töredéke beleköltözött volna egy kávéscsészébe, fűrész be, hajkefébe, sálba. De aztán minden megkopik, az emlékek végül elmosódnak, és minden meghal. Ahol élet volt, és fény, ott most üres feketeség lesz, és feledés.”

 “Vannak versek, melyek olyan helyekre visznek minket, ahová puszta szavak vagy gondolatok nem érnek el; magához a lényeghez visznek közelebb, az élet megáll tőlük egy pillanatra, és minden szép lesz, ahogy megtisztítja a boldogság és a vágyakozás. Vannak versek, amik megváltoztatják a napot, az éjszakát, az életedet. Vannak versek, amik úgy elfeledtetik veled a szomorúságot és a reménytelenséget, hogy még az anorákról is megfeledkezel, aztán hozzád férkőzik a fagy, azt mondja, hopp és te már meg is haltál. Aki meghal, azonnal a múlt része lesz. Mindegy, milyen fontos ember volt, mindegy, mennyi jóság, vagy milyen erős akarat volt benne, mindegy, hogy el sem lehetett nélküle képzelni az életet: a halál azt mondja, hopp, és az élet pillanat töredéke alatt odavész, az ember pedig múlttá elválik. Minden, ami hozzá kötődött, emlék lesz, neked pedig meg kell küzdened érte, hogy megőrizd, mert a felejtés árulás.”

“Furcsa lény az ember. Megzabolázza a természet erőit, leküzdhetetlennek tűnő nehézségeken is győzedelmeskedik, a Föld ura ő, a saját elméjén és annak mélységein mégis alig van hatalma. Vajon mi lakik ezekben a mélységekben, hogyan jön létre, honnan ered, engedelmeskedik -e valamiféle törvényeknek, vagy lehetséges, hogy az életünk útját mindannyian veszélyes káosszal a bensőnkben tesszük meg?” 

A Menny és a pokol trilógia igazi különlegesség, értéket képviselő könyv. És nem csak azért, mert jól mutat a polcon, hanem azért is, mert adni tud az olvasónak.

A három kötet egyben rendelhető. 

Jelenkor Kiadó, 2019