Grecsó Krisztián az egyik legnépszerűbb hazai írónk egyike. Népszerűségét jól mutatja, hogy a fiataloktól egészen az idősebb korosztályig mindenki kedveli, rendszeresen olvassa könyveit. Jómagam kétszer próbálkoztam könyvével. Sajnos sikertelenül, nem találtunk egymásra. Az okát nem tudnám megmondani. Lehet rossz volt az időzítés, vagy nem éppen azzal a kötettel kellett volna kezdeni ismerkedésünket. Márciusban megjelent a legújabb regénye, a Vera. Szerettem volna még egy esélyt adni neki. Pár oldal után beszippantott, nem eresztett.
Ahogy a bevezetésben már említettem, voltak már próbálkozásaim. Érdekes dolog ez, hogy egy szerző egyik műve nem tudott lekötni, míg egy másik teljesen magával ragad. Grecsó Krisztián új könyvével először egyébként egy szomorú hír kapcsán találkoztam, ami arról szólt, hogy a szerző betegségből lábadozik.
A történet
Szeged, 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségen dolgozik, a mama meg minden nap várja őt tanítás után. De Vera biztonságosnak hitt élete pár hét leforgása alatt megváltozik. Az egyik eseményből következik a másik, mintha dominók dőlnének egymás után, mégsem lehet tudni, vajon mi indítja el az események láncolatát. Mi fordítja szembe végzetesen az addigi legjobb barátnőjével? Miért olyan jó és ugyanakkor ijesztő egyre több időt tölteni Józeffel, az új lengyel fiúval? És miért vannak a felnőtteknek titkaik, ha Verától azt várják el, hogy ő mindig csak az igazat mondja?
A korábbi élete neki való volt, gyerekhez illő, az volt a normális, neki még nem is kellene tudnia, hogy van ilyen, hogy így is lehet élni; és ekkor megérti, hogy már sohasem lesz úgy, ahogy azelőtt, már nem lehet visszacsinálni, az, ami jó volt régen, többé nem lehet ugyanolyan, mert már nem lesz elég.
Nehéz megfogalmazni, hogy a Vera miért hozta elő belőlem azt, amit. Boldogság, szomorúság, emlékek egyvelege. Talán a fiatal gyermekhang, vagy a számos olyan élmény, amely az én életemben is felbukkant, leginkább gyerekkoromban. Osztálytársak, legjobb barátok, különböző kis játszmák. Nagy családi összejövetelek, titkok, veszekedések. Az iskolai élmények tömkelege jött elő számomra, ezt a fajta nosztalgiát most jó volt újra átélni. Még akkor is, ha nem feltétlen volt vidám mindegyik.
Sodródtam előre a történetben. Néztem, ahogy Vera felnő, rácsodálkozik a világra, bizonyos szinten csalódik benne. Szorítottam érte, bíztam benne, az első szerelem érzése csodálatos, maradandó élmény lesz számára. Vártam, hogy minden titokra fény derüljön. Az egész történet atmoszférája olyan, ami képes az olvasót beszippantani. Számomra a legfontosabb tanulság az volt, hogy igen, néha elég kemény akadályokkal kell szembenéznünk, néha csalódunk, összeomlik minden, amiben hittünk, ugyanakkor van esély arra, hogy mindezek után erővel, magabiztossággal haladjunk tovább. Bizony, néha fel kell nőni. Korábban, mint ahogy szeretnénk.
A szerző zseniális munkát végzett szerintem, mert ennyi idősen valóságosan tudott egy gyermeki hanggal mesélni. Pont jó arányban volt minden. Egyszerű, rövid, tömör. Kerek egész lett számomra, annak ellenére is, hogy bizonyos dolgok továbbra is foglalkoztatnak, többet is olvastam volna róla.
Elég sok könyvet olvastam idén, azonban egészen biztos vagyok abban, Vera a legjobbak közt fog szerepel. Mivel sok olvasóm visszajelzése az volt, megakadtak más Grecsó könyvvel, nekik azt mondhatom, a Verát olvassák el. Szerintem kezdésnek ideális lehet.
Magvető, 2019
2 gondolatokat “Grecsó Krisztián: Vera”
A hozzászólások lezárva.