Könyvek, olvasás, közösség: A könyvlista

Az olyan regények, amelyek az olvasás és a könyvek világába vezetnek be, számos plusz élményt kínálnak az olvasóknak. Segíthetnek elmélyíteni az olvasás iránti szeretetüket és elkötelezettségüket. Sarah Nisha Adams, A könyvlista című regénye minden szempontból megfelel ahhoz, a könyvszeretők úgymond bibliája legyen.  

Ha esetleg szükséged lenne rá – így kezdődik az a titokzatos könyvlista, amely sokkal több, mint olvasnivalók gyűjteménye. Elveszett, magányos, tanácstalan lelkek megmentője és összekötője az a nyolc történet, amely szerepel rajta. Ki ne érezte volna már, hogy megértésre, szeretetre, elfogadásra vágyik, vagy éppen arra, hogy kiszakadhasson a valóságból? Így van ezzel a nemrég megözvegyült Mukesh is, aki kétségbeesetten igyekszik felvenni az élete fonalát szeretett felesége halála után, és kapcsolatot teremteni könyvmoly kisunokájával; és így érzi Aleisha, a céltudatos, ám szorongással teli fiatal lány is, aki nem élheti kortársai megszokott életét. Aleisha egy nap a könyvtárban egy titokzatos könyvlistára bukkan. Ki írhatta? S milyen célból? Vajon mi köti össze a listán szereplő könyveket? Kíváncsiságból belefog az egyik kötetbe, az oldalakat falva pedig rájön, hogy a történet segít enyhíteni a fájdalmán. Amikor a könyvtárba tétován betoppanó Mukeshnek is a kezébe adja a könyvet, varázslat mintha megsokszorozódna. Miközben sorra olvassák a történeteket, lassan ráébrednek, mi mindent tanulhatnak a regényekből, és mennyi mindent köszönhetnek nekik. A könyvlista megváltoztatja az életüket. És nem csak az övéket… 

A kötet a Nincs időm olvasni kihívás közös könyve volt. Akkor, abban az időben, nem voltam ráhangolódva, így félretettem. Utólag a téma miatt kicsit bánom, mert az olvasásról és a könyvek szeretetéről együtt olvasni másokkal, majd közösen megbeszélni, biztos rengeteg pluszt hozzáadott volna az élményhez.  

Ahhoz az élményhez, amely megerősített abban, a könyvek által számos emberhez kapcsolódhatunk. Az elmúlt időszakban több alkalommal is vettem használt könyvet, beiratkoztam a könyvtárba. Amikor olyan könyv kerül a kezembe, melyet valószínűsíthetően valaki már olvasott, azon kezdek el gondolkodni, vajon a másiknak milyen élmény volt? Szerette? Önmagára talált a sorok között? Esetleg pár oldal után félretette? Vajon milyen ember az, aki szintén az adott könyvet választotta? Egyáltalán miért esett arra választása?  

Miután elolvasok egy könyvet és ajánlót írok róla, igyekszem arra koncentrálni milyen élményt kaptam, miben segített, mire világított rá az életemmel, vagy akár a tágabb értelemben vett élettel kapcsolatban. Nagyon örülök egy-egy visszajelzésnek, hogy úgy tudtatok kapcsolódni az adott könyvhöz, mint én, vagy találtatok benne valami újat, ami hatással volt rátok. 

    – […] néha újra kell olvasni egy könyvet, ha nagyon tetszett! Hogy újra átéld, amit szerettél benne, és új részleteket fedezz fel. A könyvek úgy változnak, ahogy az őket olvasó ember is. 

Visszakanyarodva A könyvlistához, a legnagyobb erőssége a történetnek az, hogy rávilágított, kortól és nemtől függetlenül egy könyv képes közel hozni egymáshoz idegeneket. Erős a közösség építő ereje. A regény karakterei sokat változtak, a fejlődésük inspiráló volt. Így például, ha valamelyik barátod még csak most kacérkodik az olvasás gondolatával, bátran kezébe adhatod ezt a könyvet.  

A másik erős vonal, a regényben szereplő könyvek köré épül. Ezek talán soha nem kerültek volna előtérbe nálam. Természetesen van olyan, amit már ismertem, vagy olvastam. Viszont a többi feltehetőleg a feledés homályába merült volna, de most miattuk is megérte beiratkozni a könyvtára. 

Ahogy a bevezetőben is írtam, A könyvlista tényleg tekinthető alapműnek az olvasás szerelmeseinek. Minden megtalálható benne, ami egy kezdő olvasó számára szükséges lehet ahhoz, hogy elinduljon az olvasóvá válás felé.  

Egy gondolat a “Könyvek, olvasás, közösség: A könyvlista

A hozzászólások lezárva.