Miért tartom veszélyesnek Colleen Hoover regényeit? 

Munkám során azt látom, nagyon sok fiatal veszi és olvassa Colleen Hoover regényeit. Tizenkét – tizenhárom éves lányok rajongják körül. Felmerül bennem a kérdés, vajon mit fognak fel belőle? Mit könyvelnek el egy bántalmazó kapcsolatról szóló regényből? Természetesen említhetném a szerző többi művét is, mert szinte mindegyik olyan témával foglalkozik, amik kapcsán a kamaszok nem rendelkeznek kellő tapasztalattal, így fennáll annak a veszélye, a regényben olvasottakat veszik alapnak.  

Két könyv elolvasása és rengeteg olvasói beszélgetés után kirajzolódott egy kép róla és a munkáiról. Az egyik legerősebb észrevétel a romantizálás. Amikor egy erőszakos férfi főszereplőről az marad meg az olvasóban, hogy erős, szexi, sármos, okos és gazdag akkor háttérbe szorul a probléma gyökere. Sokkal jobban előtérbe van a romantikus vonal, mint maga a nehézség. Csupán karcolgatja a problémákat. Ezáltal pedig a hitelessége is megkérdőjeleződik.  

Az íróknak általában felelősséget kell vállalniuk az írásaikban közölt állítások és információk pontosságáért és hitelességéért, valamint azért, hogy a könyvükkel ne ártsanak másoknak. Emlékeztetni kell magukat, hogy amit leírnak, az hatással vannak másokra, erős befolyással bírnak. Minden ember másként értelmezheti az olvasottakat, de ha a tartalom nem hiteles, akkor az értelmezés rossz irányba fordulhat.  

Viszont egy olvasónak is van felelőssége abban a tekintetben, mit jegyez meg a könyvből, milyen tanulságokat von le. Igazából az lenne az ideális, ha felismernék, nem minden gondolat tükrözi a valóságot, az író alkothat valamit elfogultsággal, valamint az általa képviselet nézet még nem tény, csupán egy alternatíva. Fontos a tudatosság, az, hogy esetlegesen utánanézzenek az adott könyvnek vagy témának, amiről olvasni szeretnének.   

És igen, kitérnék a saját felelőségemre is. Amikor posztoltam arról, hogy a szerzőnek a munkáit mennyire veszélyesnek tartom, két tucat ember írt rám, mennyire jó, hogy ezt leírtam vagy megemlítettem. Mert erről nagyon kevesen beszélnek. Én, aki már tízen x éve könyveket ajánlok nektek, bizonyos szinten befolyásollak benneteket. Ezt érdemes olvasni, ez ilyen hatással volt rám, ilyen élményt adott. Esetleg leírom, hogy az adott könyv nem azt az érzést keltette bennem, amit vártam. Fel kell hívnom a figyelmet arra is, ha kételyeim vannak, ha azt érzem a könyv, vagy a szerző nagyon félre tud vinni másokat.  

Olvasson mindenki azt, amit szeretne, de tartsuk szem előtt a fenti gondolatokat szerintem.