Az élet tökéletlensége címet adtam három éve Szabó T. Anna Törésteszt című kötetével foglalkozó blogbejegyzésemnek. A harmadik, most megjelent novelláskötete kapcsán csak egy szó jut eszembe. Tökéletesség. Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat
Három éve nagy hatással volt rám Szabó T. Anna. Még annak ellenére is, hogy úgy éreztem, nem vagyok elég felnőtt, elég érett az írásaihoz. Később a Határ című gyűjteménye során már közelebb éreztem az írásait magamhoz. Pár napja befejeztem a legutóbbi kötetét és sok mindent átértékeltem.
Ez a szerelem és a halál könyve: Szabó T. Anna harmadik novelláskötetében testről és lélekről, sóvárgásról és rajongásról, örömről és hiányról beszél, az emberben lakó gyönyörű és iszonyú erőkről, arról, hogyan engedjük el vagy zabolázzuk meg a vágyainkat. A legjobban az érdekli, hogyan működik jól megkomponált életünk mélyén az ösztönvilág, hogy civilizálható-e a szenvedély, és lehet-e, érdemes-e másképpen szeretni, mint életre-halálra. A kötetben a vad felfokozottság és a túlvilági szenvedély hangjai vegyülnek a józan hétköznapok közeledési kísérleteinek szólamába, váltja egymást múlt és jelen, valóságos és képtelen.
A történetek hullámzása, intenzitása és lecsendesedő pillanatai úgy hatnak ránk, mintha zenét hallgatnánk. A Szabadulógyakorlat olyan titkokat tár fel az identitásról és a kapcsolatokról, amelyeket – bár talán még nem vettük észre – minden ember ismer.
Az első novella után becsuktam a könyvet. Egyfajta “ez erős” érzésem volt. Kis idő elteltével olvastam tovább. A hangulatom nem változott semmit. Valami motoszkált ott belül. Nem éreztem jól magam, de mégis inkább pozitív volt mindez. Kicsit magamra ismertem. A sorokat kivetítettem és a saját éltemben kerestem hozzá a példákat. Ahogy a fülszöveg fentebb említette, valóban olvastam testről és lélekről, vágyakoztam, sóvárogtam. Öröm és bánat, teljesség és hiányérzet. Az érzelmi skála összes létező eleme visszaköszönt a történetekből.
Azt gondoltam, megfulladok. Azt, hogy megölöm. Őt vagy magamat. De ahogy a hídhoz értem, és a víz fölé hajoltam, és nem tudtam már, hogy sírok vagy nevetek, kibomlott a nyakamban a piros selyemkendőm, az egyetlen ajándék, amit még megőriztem tőle, mert rajta volt a szaga, és a szél belekapott, és vitte, rángatta, röptette a tajtékfekete víz felett, és én akkor abbahagytam az ordítást, és csak néztem, ahogyan elszáll.
Pár hete az instagram oldalamra tettem ki a könyvről egy fotót. A szöveg lényegében arról szólt, hogy a felhájpolt, sokat reklámozott könyvek sokkal több visszajelzést kapnak. Megéri posztolni róluk, mert általuk egy közösséghez lehet tartozni. A Szabadulógyakorlat kapcsán nekem az jutott eszembe, hogy ilyen könyveket kellene terjeszteni és ajánlani. Szabó T. Anna elképesztő finomsággal, érzékletesen tud írni rólunk, emberekről. Minden egyes novella maga a minket körülvevő valóság. Nem könnyed, nem szórakozunk, nem rohanhatunk végig a sorokon. Át kell adni magunkat a történeteknek, hogy befejezve nagy sóhajok után azt mondhassuk, ez én, te és ő volt.
A harmadik novellás kötete után azt hiszem elmondhatom, nagyon sok író tanulhatna tőle, hogy kell úgy írni, hogy az hasson az olvasó érzéseire, gondolataira, életére. Őszintén.v
Egy gondolat a “Tökéletesség. Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat”
A hozzászólások lezárva.