A lélek rugalmassága – Beszélgetések a rezilienciáról

Az elmúlt hetekben az időm nagyrészét a koronavírussal kapcsolatos hírek és események dominálták. Folyamat böngésztem a híreket, olvastam a közösségi oldalas bejegyzéseket. Szépen lassan azt éreztem, teljesen felőrölnek. Sok volt. Ez kihatott a hangulatomra. Nem igazán volt kedvem olvasni, sem zenét hallgatni, sorozatot nézni. Csak a szobában ülni. Csendben. Valamit tenni akartam ellene. Mint általában, most is a könyvekhez nyúltam. Biztosra szerettem volna menni. Kedvencemhez fordultam. Feldmár András és Büky Dorottya volt segítségemre. A lélek rugalmassága – Beszélgetések a rezilienciáról.

De mi az a reziliencia?  

A Wikipédia szerint a reziliencia a pszichológiában lényegében azt a tulajdonságot vagy helyesebben képességet jelöli, hogy az ember gyorsan vissza tudja nyerni eredeti, jó állapotát testi-lelki szenvedés, illetve nehéz élethelyzetek átélése után.  

A két szerző beszélgetése vitt magával. Egy percig sem éreztem azt, meghatározták volna mit kell tegyek. Oldalanként vezettek rá a megoldásra. Gondolkodásra és önismeretre sarkalltak. Fogadjunk el mindent? Vagy legyünk nyitottak és ismerjük el, nincsenek határaink? Tartsak emberi léptéket, vagy folyamatosan kalkuláljak túl mindent? Melyik az ideális, ha túl kicsiben, vagy túl nagyban gondolkodunk? Ha rugalmasabban kezelem a váratlan helyzeteket, akkor nem leszek annyira sérülékeny? Csak pár kérdés, ami felmerült. 

Milyen tanulságokat vontam le?  

Koncentráljak jobban, ne hagyjam a figyelmemet elterelni, ne hagyjam, hogy valami régi dolog kerüljön újra előtérbe.  

Ha elesek, akkor azzal a lendülettel álljak is fel, menjek tovább. Lehet könnyebb a padlón heverni, hiszen nem eshetünk tovább, és biztonságosabb. Ellenben nem biztos, hogy megéri.  

Osszam meg a figyelmemet, gyakrabban forduljak olyan dolgok felé, melyek igazán örömet okoznak, hasznosak.  

Legyek sokkal, de sokkal türelmesebb. Erre nagyon jó példa a könyvből: 

A víz jó példa arra, hogyan kellene létezni. Ha víz találkozik a gáttal, és nem tud tovább folyni, akkor nem lesz dühös, nem izgatja fel magát, nem megy fel a vérnyomása, hanem csak úgy nyalogatja azt, ami ellenáll neki. Belemegy minden kis repedésbe, és tapogatózik, hogy ott át lehet-e menni. Ha nem, akkor csak gyülemlik, és egyre magasabb lesz, miközben tanulmányozza gátat. Ha talál egy kis hézagot, akkor átmegy rajta, egy icipici résen is átszivárog, és tágítja, repeszti az anyagot. Végül is nincs olyan gát, amire a víz előbb-utóbb át ne tudna folyni. Tehát én a vizet ajánlom példaképnek. 

Hagyjuk a múltat, és az ott szerzett sebeket. Tegyük el egy képzeletbeli dobozba, vagy bárhova, de tegyük őket félre. A jelen pillanat határozza meg az életünket. Az, ami most van.  

Az élet a pillanatban van. Szerintem ez a jelenlét a pillanatban az, aminek a mellékhatása a boldogság. Aki így tud élni, biztosan reziliens, nem unatkozik, és nem stresszel. 

(…) az egyetlen dolgunk, hogy részt vegyünk minden élő pillanatban. Mert a pillanatok múlnak, akár részt veszünk bennük, akár nem. 

Tanuljunk meg egyensúlyozni. Legyen egy támaszunk akkor, ha a képzeletbeli kötélen egyensúlyozva megbillenünk. Mindig jól jön, ha van egy kapaszkodó. 

Nézzünk szembe a félelmeinkkel, legyünk bátrak. A bátorság a reziliencia egyik fontos alapja.  

Ez a könyv valóban nagyon sokat segített a most kialakult helyzetben. Tanulni fogok belőle. Próbálom beépíteni a mindennapjaimba mindazt, amiről beszéltek. A lélek rugalmassága, alkalmazkodásunk kizárólag tőlünk függ. Képesek vagyunk-e megismerni önmagunkat, képesek vagyunk–e tanulni, változtatni, és előre menni. Az első lépés megtétele a legnehezebb. A kötettel már el is indulhatsz akár.