A tavalyi év egyik kedvenc könyve Camilla Läckberg Aranykalitkája volt. Két nap alatt elolvastam, tűkön ülve vártam a folytatást. Ami végül egy év múlva érkezett meg. Borzasztó hosszú volt az egy év. De végre itt van! Megjelent, el is olvastam. Camilla Läckberg: Ezüstszárnyak.
Faye biztosra veszi, hogy újra sínre került az élete. Gondtalanul éli világát egy szép kis olaszországi faluban, miközben a volt férje, Jack rács mögött ül Svédországban, Revenge nevű cége pedig meghódítani készül az Egyesült Államok piacát. Ám boldogságára árnyék vetül, amikor felfedezi, hogy sok részvényese eladta a papírjait. Az a gyanúja támad, hogy valaki rá akarja tenni a kezét élete fő művére. Amikor Faye-t üzleti ügyei Stockholmba szólítják, maga köré gyűjt egy maroknyi nőt, hogy együtt vegyék fel a harcot a láthatatlan ellenséggel. Hamarosan azonban újabb nehézséggel kell szembenéznie: úgy tűnik, valaki az életére tör. És ha mindez nem lenne elég, nincs mindenki meggyőződve róla, hogy Jack jogosan került börtönbe.
Ahogy az első rész esetén, úgy most is beszippantott a történet. Nem raktam otthon rendet, nem csináltam meg a másnapi ebédemet, nem válaszoltam e-mailekre. Helyette fennmaradtam éjjel egyig. Persze másnap azt se tudtam hol áll a fejem, de megérte.
Az első kötet során felmerült bennem, vajon Faye miért lett olyan, amilyen, miként jutott el oda, hogy súlyos cselekedeteket vigyen végbe. Az Ezüstszárnyakban némileg választ kaptam mindenre, hiszen számos múltbeli esemény megmutatkozott, ami után már nem volt több kérdésem.
Faye megállt. A falnak támaszkodott, és megpróbált rámosolyogni a tükörképére. Küldetés teljesítve. Minden jól alakult. A hazugságok, az igazságok és a féligazságok darabkái egyetlen képpé álltak össze, amelyet mutatni akart magáról. De hiányzott a szokásos adrenalinlöket, amelyet mindig érezni szokott egy jól sikerült tévés szereplés után. Képtelen volt lerázni magáról a nyugtalanságot, amely úgy borult rá, mint egy nedves takaró. Hiba volt magától értetődőnek vennie a jövőt. Ő is olyan fennhéjázó lett, mint Ikarosz, aki túl közel repült a naphoz. És most megfizeti az árát: a viasz megolvadt, a szárnya tollakra bomlott.
Miért nem tudtam letenni? Nyilvánvaló volt, valami történni fog. A kérdés az volt, ezúttal a főszereplő hogyan hárítja el az elé kerülő akadályokat. Elméleteket gyártottam, izgultam, dühös lettem. Tetszett a bosszú vezérelt női karakter. Végre nem egy szerencsétlen mártír volt a főszereplő, hanem egy erős, határozott nő. Persze ez félelmetes is nekem férfiként. Volt egy kis rajongás, szerelmi szál, szex. Ezek ma már szinte kötelező elemei minden történetnek.
Amúgy nem mondanám se skandináv, se sima kriminek. Inkább egy drámai történet, ahol erősen jelen van a feminizmus, családon belüli erőszak. Mivel nincsenek meg benne a tipikus skandináv krimi elemek, ezért a rajongók általában nem szeretik ezt a regényét. Viszont akik nem merültek el az északi borzongásban, azoknak többnyire tetszést arat.
Az Ezüstszárnyak egy fordulatoktól mentes drámai történet, aminek az erőssége a karakterek jellemében lakozik. Nem kell mást tenni, csak leülni és olvasni, figyelni a részletekre. Főleg azoknak ajánlom, akik számára a pszichológiai háttér fontos, akik a büntettek mögötti motiváció iránt fogékonyak.
Az első részről, az Aranykalitkáról itt írtam bővebben. Ezüstszárnyak ide kattintva rendelhető.
