Elena Ferrante-t nem igazán kell bemutatnom a hazai olvasóknak. Amióta a Park Könyvkiadó elkezdte a könyveit gondozni, a népszerűsége megemelkedett. Könyvei rendre sikerlistára kerülnek. A Briliáns barátnő sorozat, az Amikor elhagytak, és a Nő a sötétben után a Tékozló szeretetet olvastam.
Korábbi ajánlómban, a Nő a sötétben (itt olvasható) című regény kapcsán már említettem, Ferrante személyét titokzatosság öleli körbe. Nem tudni kicsoda ő valójában. Amivel nincs is baj, mert így nem engedi, hogy a személyisége befolyásolja az olvasót. Csak a történet van, ami pedig hatást vált ki belőlünk, könyvmolyokból.
Delia édesanyja temetésére érkezik Nápolyba, a fullasztó légkörű városba, ahonnan egész életében menekült. Miközben igyekszik rekonstruálni Amalia különös halálát, próbál rájönni arra is, milyen őrületes szenvedélyek és elfojtások tették őt magát azzá a rideg, saját testével állandóan hadakozó, szeretetre képtelen nővé, akivé az évek során vált. A Nápoly omladozó színfalai előtt játszódó Tékozló szeretet valódi nyomozás a múltban, a tudatalatti ködképeiben, ahol fékezhetetlen vágyak tombolnak, ahol nincs remény megnyugvásra, szeretetre, legföljebb csak a felismerés gyötrő élményére.
Ha olyasvalakinek az otthonába lépünk, aki nem sokkal korábban halt meg, nehéz elhinni, hogy a lakása csakugyan üres. Odabent nem a kísértetek honolnak, hanem az élet utolsó gesztusai hagynak nyomot.
A regény alapvetően a családi kapcsolatok fontosságára vagy éppen annak ellenkezőjére, a távolságra figyelmeztet, emlékeztet. A családunkkal mindig lesz egy láthatatlan kötelékünk. Mindezeken kívül az anya-lánya viszony kerül terítékre. És ahogy az lenni szokott, mindezt egy erős, határozott női szereplő szemszögéből követhetjük nyomon. Rejtélyes mélységek, morális kérdések. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a szerző kínozna, piszkálna. Nem hagy nyugodni és megdöbbent, de csak azért, hogy emlékeztessen az életre. Megint csak azt tudom mondani, férfi szemmel olvasva, női szerepkör ellenére is tudott adni nekem.
Elképesztő az érzelmi színesség, az atmoszféra, amit a szerző képes teremteni. A szereplők minden egyes rezdülése erőteljesen hatással tud lenni az emberre, együtt érezzük a fájdalmat, a szomorúságot, bánatot, örömet. Az általa felvázolt élethelyzetek minduntalan visszaköszönnek saját életünkben.
Összeölelkeztünk és megígértük, hogy mihamarabb találkozni fogunk, de tudtuk, hogy nem így lesz. Legfeljebb majd néhány telefonra futja, és minden alkalommal megbizonyosodhatunk a kölcsönös idegenség egyre növekvő mértékéről.
Ferrante rendelhető, magyarul megjelent köteteiért kattints ide.
Egy gondolat a “Elena Ferrante: Tékozló szeretet”
A hozzászólások lezárva.