A ​dél-karolinai olvasókör útmutatója vámpírok ellen

Folytatom a műfaji kalandozásaimat, ezúttal az Agave Könyvek egyik újdonságára esett a választásom, A dél-karolinai olvasókör útmutatója vámpírok ellen. Az elején nagyon érdekesnek tűnt, kíváncsi lettem rá. Aztán elolvastam róla egy barátom ajánlóját, amiben megemlítette, hogy feminista hangvételű, vagy valami hasonló. Na, itt bennem kialakult egy kis blokk, mert jelenleg nem igazán vagyok erre ráhangolódva. Végül beszélgettünk róla, és mégis belevetettem magam az olvasásba. 

Patricia Campbell élete egyre fullasztóbbá válik. Férje állandóan dolgozik, gyerekei eltávolodtak tőle, anyósa folyamatos gondoskodást igényel, a hétköznapok pedig végtelen mókuskeréknek érződnek. Az egyetlen kapaszkodót a könyvklub jelenti számára, ahol barátnőivel együtt valódi bűnügyekről beszélgetnek és kiszakadhatnak a mindennapokból. 

Egy este azonban minden megváltozik. Patricia megismeri a rejtélyes és karizmatikus James Harrist, aki elsőre megnyerő, művelt és figyelmes férfinak tűnik. Nem sokkal később azonban furcsa események kezdik felborzolni a kedélyeket. Szomszéd városban gyerekek tűnnek el, a környéket egyre nyugtalanítóbb légkör lengi körül, Patricia pedig gyanakodni kezd, hogy James talán nem az, akinek mutatja magát. 

Meglepő módon azt vettem észre, hogy csak fogynak az oldalak. Ráhangolódtam a történetre. A szerző nagyon jól érzékeltette a folyamatosan növekvő feszültséget, állandóan azt sugallta, hogy itt bizony komoly gondok lesznek. Csak olvass tovább, hamarosan minden kiderül. 

Fejezetről fejezetre vártam a nagy csavart, a megdöbbentő pillanatokat. Ehelyett a regény inkább visszafogott maradt, és továbbra is csak apró morzsákat szórt elém. Közben pedig olvastam feleségekről, maguknak való férjekről, dacoló gyerekekről, diszkriminációról és szemellenzős rasszizmusról. A szerző rengeteg témát belesűrített a történetbe, mégsem vált zavarossá. Nagyon jó egyensúllyal vitte végig az egészet. 

A vámpíros történetszál ellenére egyáltalán nem volt számomra rémisztő vagy durva. Jó, persze akadt benne néhány erősebb jelenet, de messze nem az a klasszikus vérfagyasztó horror. Inkább a belső félelmekre, bizonytalanságokra és emberi működésekre fókuszált a szerző. 

A feminista vonalról pedig igazából nem tudok egyértelműen állást foglalni. Néha tényleg olyannak tűnt, máskor meg pont az ellenkezőjét éreztem. Mintha a Született feleségek találkoznának a vámpírokkal. 

A könyvklubos vonal szintén remekül sikerült, sőt, azt hiszem, néhány ötletet még a való életben, a saját könyvklubunkban is lehetne hasznosítani. 

Társadalmi kritika és görbe tükör egyszerre. Tanulságos, miközben végig szórakoztató maradt. Ha szereted a nyugodtabb tempójú, mégis letehetetlen könyveket, akkor szerintem érdemes vele próbát tenni, nem kell tőle félni. Plusz pont, hogy a kötet végén rengeteg érdekességet találni, amelyek segítenek tovább gondolni és feldolgozni az olvasottakat.