Az irodalom világa tele van különleges szerzőkkel, akik egyedi stílusukkal és történetvezetésükkel képesek rabul ejteni olvasóikat. Számomra az egyik ilyen szerző, aki többször is elnyerte tetszésemet, T. J. Klune. Az ő munkái mindig is különleges helyet foglaltak el a szívemben, mert olyan érzékeny témákat dolgoz fel, mint a halál, az elfogadás és az összetartás. Mindezt valami elképesztő bájjal, gyöngédséggel és érzékenységgel teszi. Legújabb könyvével, a Farkasok dalával is próbáltam megismerkedni, és bár a fülszövegen kívül semmit sem olvastam róla, reméltem, hogy ismét ugyanazt az érzést élhetem át, amit korábbi munkái adtak.
Meglepően nagy termete ellenére Ox mindig kicsinek érezte magát. Akkor is, amikor apja, mielőtt lelépett, még kijelentette, hogy a fiú értéktelen, és soha senki nem fogja megérteni. Akkor is, amikor a kisváros műhelyében kapott egy munkás inget, aminek elején piros betűkkel az ő neve állt – mintha lenne valaki, mintha tartozna valahová. Akkor is, amikor egy délutánon hazafelé találkozott egy fiúval, Joe-val a poros úton, aki csak beszélt és beszélt és beszélt, pedig azelőtt egy évig nem szólalt meg. Joe Bennett a családjával tért vissza Green Creekbe, beköltözve az útvégi, szomszédos házba. A család egy titkot is hozott magával, ami vörösre, narancssárgára és lilára – az Alfa, a Béta és az Ómega színeire festette Ox körül a világot. A világot, ami teljesen felborult, amiben minden megkérdőjeleződött számára, és ahol nem maradhatott már kicsi. A világot, amiben Ox többé nem hagyhatja figyelmen kívül a kettejük között üvöltő dalt.
Már a könyv első néhány oldalán és fejezetén át olyan érzésem volt, mintha az Alkonyat egy újragondolt verzióját tartanám a kezemben. A kisváros titkai, a különleges lények – farkasemberek és boszorkányok –, valamint a tiltott szerelem mind ismerős elemek voltak. Ez az érzés végig kísérte az olvasást, és bár próbáltam elvonatkoztatni tőle, nem sikerült teljesen.
És hogy tetszett a könyv? Őszintén szólva, vegyes érzéseim vannak. Szórakoztató és érdekes volt, remek kikapcsolódást nyújtott, de számos hiányosságot éreztem. Gyakran üresnek találtam a történetet, és nem mindig értettem, hogy mi is lehetett a szerző fő üzenete. Sokszor a szereplők cselekedetei sem tűntek logikusnak, néha kicsit elnagyoltnak éreztem őket, ami inkább bosszankodást váltott ki belőlem, mintsem kötődést. A főszereplő és a mellékszereplők felnőtté válás lekövethető, ezt egészen szépen felépítette a szerző.
A végén pedig egy erotikus szál is megjelent, ami számomra nem tűnt szükségesnek a történet szempontjából. Bár érthető, hogy a szerző meg akarta örökíteni a két szereplő egymásra találását, a részletesség, amivel ezt leírta, szerintem öncélúvá vált.
Összességében Farkasok dala kicsit csalódást okozott számomra, de ha félreteszem minden korábbi érzésemet és elvárásomat a szerző korábbi munkái kapcsán, egy egyszerű, könnyed kikapcsolódást nyújtott. Bár nem volt tökéletes, és nem adott olyan mély érzelmi élményt, mint korábbi könyvei, mégis megérte elolvasni, csak egy könnyed szórakozásra vágytam.
A szerző munkássága iránti rajongásom nem csökkent, és továbbra is kíváncsian várom a következő műveit. Minden író pályáján vannak hullámvölgyek, és bár Farkasok dala nem vált kedvencemmé, remélem, hogy a következő könyve ismét elvarázsol majd. Illetve azt is hozzá kell tennem, ez a könyve az első könyveinek egyike volt, szóval, ha úgy nézzük kezdésnek nem rossz, előrevetítette a későbbi szerzői sajátságot, miszerint a komoly mondanivaló és a fantasy tökéletesen megfér egymás mellett.
















