Álmodozó vagyok. Legalábbis azt hiszem, az alapján, hogy nagyon sokszor elképzelem, milyen lenne egy másik élet. Milyen lenne máshol, más körülmények között élni. Milyen lehet más munkát végezni, vagy más személyiséget felvenni. Talán azt mondhatom, ez velünk született természetes folyamat, ami az olvasással kicsit nagyobb teret kaphat az életünkben. Elég csak arra gondolni, hányszor fordult már elő velünk, elképzeltük magunkat az adott regénybe.
Bódi Péter legújabb, disztópikus története, a Hexagon még inkább belesodor minket az álmodozásba. Vagy a képzelgésbe, nézőpont kérdése.
Analóg és digitalizált emberek világában élünk. Sokan előszeretettel merülnek el különböző, alternatív valóságokba. A főhős, Malvin, aki tiltott szer futárként dolgozik, nap mint nap kockáztatja az életét, miközben maga is egyre mélyebbre kerül ebben a mesterséges világban. Ám amikor eltűnik egy kollégája és a lakótársa, elkezd utánajárni, mi történhetett velük. Viszont nem csak a munkáját kell közben folytatnia, hanem a gondolataira is oda kell figyelni, nehogy lebuktassa magát a mindent figyelő algoritmusok előtt.
Mondok egy példát: ha valaki azt mondja egy műre, hogy az szerinte “túl beteg”, akkor te arról, hogy a mű maga milyen, nem fogsz megtudni semmi újat. Arról viszont igen, hogy az adott illetőnek hol az ingerküszöbe. Szinte kivétel nélkül olyanok véleményét hallgatjuk meg, akiknek ismerni véljük a határait, így összekeverjük a kettőt.
Az olvasás kicsit tovább tartott, mint terveztem. Már javában benne voltam a történetben, amikor elutaztam. Viszont gondban voltam, mert ha ezt viszem magammal, akkor biztos kell egy másik kötet is, mert be fogom fejezni, várhatóan az utazás alatt. Ezért belekezdtem egy új történetbe és Bódi regényét végül itthon hagytam. Az eltelt majd két alatt nem eresztett azonban a történet. Ott motoszkált bennem mindaz, amit már elolvastam belőle.
Vajon mi a valóság? Ha boldogabbak szeretnénk lenni, vagy csendben, magunk maradnánk, akkor mennyire kellene drasztikus változtatásokat eszközölni az életünkbe? Vagy elegendő pár apróság csupán? Aztán megint előjött az álmodozó énem. Minden fejezet után ültem, és saját trippekben vettem részt. Alternatívákat hoztam létre. Csakis olyat, ami kedvemre való. Persze néha betolakodott a valóság, vagy némi rémálom.
Viszont azt is észrevettem, hogy ezekben a fantáziákban a főhőshöz hasonlóan tulajdonképpen egyedül voltam. Rögtön el is bizonytalanodtam. Szükségem van erre?
Megannyi kérdés fordult meg a fejemben a Hexagon olvasása során. Élveztem. Még annak ellenére is, hogy sokszor mintha elvesztem volna a sorokban, időben, helyben. Aztán utólag be kell látnom, ez napjaink digitális zajában sincsen másként. Ahogy haladtam a kötet vége felé, egyre jobban megerősített abban, ez a jövő, de lehet már a jelenünk. Menekülés, megfelelés, célok és vágyak. Kapitalizmus, környezet rombolás és fennhéjázó sznobi attitűd. Minden visszaköszön. Ezek után csodálkozik bárki is azon, az ember milyen könnyen elveszítheti önmagát?
A Hexagon számomra egy sok szempontból kritikus kötet, ugyanakkor személyes is. Mert könnyen ott találhatja magát az olvasó a történetben, azonosulva a boldogsággal, nehézséggel. Viszont inkább azon olvasóknak tudom ajánlani, akik rendelkeznek kellő tapasztalattal akár a filozófia, disztópia, vagy sci-fi terén. Erős tripp a kötet, de pont az újdonsága és a gondolatvilága miatt érdemes foglalkozni vele.
