A katonaságról, illetve a sorkatonaságról szerintem kijelenthető, hogy szinte mindenkinek van valamilyen története. Ha nem is saját élmény, akkor valamelyik nagyszülő, édesapa vagy testvér biztosan átélt valamit, és mesélt az ott töltött időszakról. Ezek a történetek – legalábbis azok, amelyekkel én találkoztam – többnyire a katonaság vidámabb oldalát emelik ki. A barátságokat, a közös kalandokat, kisebb őrültségeket. Persze előfordulnak olyan beszámolók is, amelyek a megaláztatásokról, a nehézségekről vagy akár a mentális megterhelésről szólnak. Őszintén szólva örülök, hogy ezt az időszakot nekem nem kellett átélnem, bár nem sokon múlt.
Most azonban lehetőségem nyílt arra, hogy egy könyvön keresztül közelebbről is megismerjem ezt a világot. Garaczi László Arc és hátraarc című kötetét olvastam el.
Garaczi neve már régóta szerepelt a képzeletbeli olvasási listámon. Többször nézegettem a könyveit, de valahogy mindig háttérbe szorultak, és végül más olvasmányok kerültek eléjük. Amikor azonban megláttam, hogy a Magvető Alapdarab-sorozatában is megjelent az egyik kötete, úgy éreztem, eljött az idő, hogy végre megismerjem a szerző stílusát és munkásságát.
Az Arc és hátraarc a Lemúr-sorozat egyik darabja, ugyanakkor önálló műként is teljes értékűen olvasható. A történet narrátora egy fiatalember, aki a Magyar Néphadsereg kalocsai laktanyájába kerül, és az ott szerzett élményeit, tapasztalatait meséli el.
A szerző stílusa nagyon tetszett. A regény rendkívül gördülékenyen olvasható, Garaczi szép, igényes nyelvezettel ír. Van a szövegében egyfajta játékosság, miközben rendkívül gazdag szókinccsel dolgozik. Ezzel a kötettel ismét bebizonyosodott számomra, hogy a magyar nyelv elképesztően gyönyörű és sokszínű, Garaczi pedig ezt tökéletesen meg is mutatja.
A lényeg: nem látszani. Terepszín. Mimikri. Kivonod magad a forgalomból. Kerülöd a feltűnést, feloldódsz a tömegben. Megbújni, sose légy szem előtt, láb alatt. Legjobb, ha fogalmuk sincs, hogy létezel. Khakiszínű folt khaki alapon. Úgy csinálsz, mintha csinálnál valamit, távolról nézve krumplit pucolsz, valójában félálomban előre-hátra hajladozol, és a legkisebb gyanús jelre folytatod a krumplipucolást.
Maga a történet is közel került hozzám. Finom humor, érzékenység, kételyek, bizonytalanság és a felnőtté válás számos mozzanata váltakozik benne. Sok helyzetben könnyen tudtam azonosulni a főszereplővel, máskor pedig csak pislogtam, és azon gondolkodtam, vajon én mit tettem volna az adott helyzetben.
Nagyon érdekes volt ilyen közelről megismerni a katonaság világát, és hosszabban elidőzni benne. Ugyanakkor időnként kissé elfáradtam az olvasás során, mert a szerző rengeteg élményt, történetet és információt sűrít a szövegbe. Mivel többnyire esténként olvastam, néha nehéz volt minden részletet befogadni. Mindezek ellenére úgy érzem, hogy egy időtálló, értékes regényt ismertem meg, amely nemcsak egy korszakot mutat be hitelesen, hanem az emberi tapasztalatokról és a felnőtté válásról is sokat mesél.
