Rendhagyó módon most egy olyan könyvajánlóval jövök, amit még jelenleg is olvasok. Nagyon régóta szemeztem Spiró György könyveivel. Aztán ahogy lenni szokott, feledésbe is merült a dolog. Most a legújabb megjelenése, a Padmaly kapcsán elhatároztam, nem várok tovább. Persze az is sokat segített, hogy Andok Tamás az Instagramon ezt a kötetet választotta közös olvasmánynak.
Spiró György új nagyregénye, Padmaly, a 19. századi magyar történelem csaknem száz évét öleli fel az 1810-es évektől 1907-ig. A történet középpontjában Táncsics Mihály felesége, Seidl Teréz áll, aki hosszú életén át tanúja volt a reformkornak, forradalomnak, a kiegyezésnek és a munkásmozgalom kezdetének. Férje, a szókimondó újságíró és forradalmár, emiatt többször is börtönbe került, sőt éveken át saját háza alatti rejtekhelyén, a padmalyban bujkált. A regény részletgazdag képet fest a korszak szereplőiről, mentalitásáról, hatalmasairól és lázadóiról egyaránt.
Tamást nem tudom megmondani mióta követem, de az biztos, minden olvasott vagy hamarosan megjelenő kötet kapcsán tud valami pluszt adni, ami meghozza az olvasáshoz a kedvet. Annak ellenére is, hogy 20 oldal után érezhető, hogy ez egy összetettebb, erősebb regény Spirótól, erős a motivációm. (Valószínű a közös olvasás miatt is). Lényegében négy hét alatt, kb 150 oldalanként foglalkozunk majd vele a saját csatornáján.
Mikor ezt a bejegyzést írom, túl vagyok az első heti adagon, 145 oldalon. Azt kell mondanom, hűha. Ez egy igazán sokrétű kötet. A történelem elég részletesen elevenedik meg a lapokon. A történelmi tanulmányaim egy kissé megkoptak, így úgy éreztem, rendesen felköthettem azt a bizonyos nadrágot. Az események, a nevek, a hangulat és a helyszínek is elég sűrűn váltakoznak. Csak Táncsicsot legalább tíz néven említi, mindig az adott élethelyzethez igazítva. Ha Tamás erre nem hívja fel a figyelmem, lehet nehezebben haladtam volna vele. Felesége, Teréz karaktere izgalmas, egyelőre sejtelmesen jelenik meg. Remélem később sokkal jobban kibontakozik majd.
Összeségében az első 145 oldal alapján az a benyomásom, a Padmaly egy olyan kötet, amit sokan nem fognak tudni befogadni, legalább olyan sokan el fognak benne veszni. Viszont a szerző által belefektetett munka miatt, hogy miként alakítja, bontja ki a szálakat megéri elolvasni. Remélem a kedvem és a lendületem ki fog tartani a következő szakaszokra is.















