Talán mindannyiunk számára ismerős az az érzés, amikor egy emlék, egy dal, egy film vagy valami apróság előhív belőlünk megmagyarázhatatlan érzéseket. Szorongást, aggodalmat, félelmet vagy bűntudatot. Tényleg rosszul viselkedtünk, rosszul reagáltunk valamire? Amit mondtunk vagy tettünk, az a másikban vajon milyen érzéseket váltott ki? Mennyire uralkodhat a múlt a jelen pillanatain? És még tucatnyi hasonló kérdés merülhet fel az olvasóban Breier Ádám Hetvenegy farkas című regényének olvasása közben.
A történet a harmincas éveiben járó Stern Gáborról szól, aki stabil párkapcsolatban él, és hamarosan édesapa lesz. Az idillikus környezet azonban nem mentes a nehézségektől: egy viharos házasság, megromló testvéri viszonyok és munkahelyi problémák nehezítik a mindennapjait. A krízisből ő sem maradhat ki, egy múltbeli esemény teljesen felborítja a lelki világát, és állandó aggodalommal kíséri a hétköznapokat.
Különösen örültem annak, hogy végre egy kortárs regény, melynek főszereplője férfi, és arra helyeződik a hangsúly, hogy a férfiaknak is vannak érzelmeik, ők is képesek ingadozni és túl sokat aggódni. Ebből a szempontból szerintem hiánypótló regény született. A történet valóságosnak hatott. A családi kapcsolatok dinamikája, a baráti viszonyok és a párkapcsolati ábrázolás is élethű. A hétköznapiság miatt könnyen megszólítja az olvasót.
Ugyanakkor valami hiányérzetem maradt, bár nehezen tudom pontosan megfogalmazni mi az. A regény könnyen olvasható, filmszerű. Valóban olyan érzés volt, mintha előttem peregnének az események. Talán éppen ez a lényegre törő stílus lett egyben a hátránya is. Nem ment elég mélyre, nem adott kellő időt arra, hogy azonosuljak a szereplő dilemmáival. Egy filmben ezt egy színészi játék pótolhatja, de regényben kicsivel több belső vívódásra és monológra lett volna szükség. Hiszen aki könyvet vesz kézbe, általában szeret elmerülni a sorok között.
Persze ez az én személyes preferenciám. Ha ezt félreteszem, akkor első regényhez képest kifejezetten jó könyvet írt Breier Ádám. Magabiztosság és rutin érződik a sorokból. Végső soron mindig azt mondom: az a jó könyv, amely mellett nem lehet egyértelműen állást foglalni. Itt nekem sem sikerült dűlőre jutnom és talán éppen ezért lesz emlékezetes az olvasási élmény.
