Dobray Sarolta: Közel

Dobray Sarolta Üvegfal című regényéről eddig kivétel nélkül pozitív véleményeket és ajánlásokat hallottam. Fel is merült bennem, hogy elolvasom, de valahogy a téma nem állt igazán közel hozzám, így végül elengedtem. 

Legújabb kötete rövid novellákat tartalmaz. Egy névtelen rajongó, aki mindennap levelet ír. Egy nő, aki mindig ugyanott sír. Egy rémült első csók. Egy megöröklött tűzfolt. Egy balatoni vihar. Egy tanárnő, akit kinevetnek. Egy halott fényképész a hóban. Egy apa piros kabátja. Egy születésnap szilveszterkor. Ezeket sorolja fel a fülszöveg és hozzáteszi, sosem tudhatjuk, mit kapunk egy-egy történettől. 

Amikor a kezembe került, elolvastam az első, alig háromoldalas novellát. Ismerős érzés kerített hatalmába, rögtön rezonáltam rá. És ez az érzés végigkísérte a teljes kötet olvasását. Bevallom, ritkán olvasok novellákat. Próbálkozom velük, de csak nagyon kevés váltott ki belőlem igazán mély érzéseket. Én azokat a novellákat szeretem, amelyek abban a néhány oldalban is képesek erős érzelmeket előhívni: örömöt, bánatot, ijedtséget – vagy azt a fajta igazságot, amelynél kicsit elszégyellem magam, mert magamra ismerek benne. Ebben a kötetben is megtaláltam önmagamat. Néha külső szemlélőként, aki észreveszi a körülötte zajló eseményekben rejlő fontos pillanatokat. Egy pillantást, egy gesztust, egy elejtett mondatot, amely másokra mély hatással van. Máskor viszont én vagyok a szereplő, aki mindezt átéli. 

Számomra ebben rejlik a kötet ereje. Végre elmondhatom, hogy van kedvenc novelláskötetem. Dobray Sarolta megszólított a történeteivel. Közelebb kerültem hozzájuk és talán a környezetemhez is. A valóság apró mozzanatai vesznek körül bennünket nap mint nap. A kérdés csak az, mennyire járunk nyitott szemmel? Képesek vagyunk-e meglátni a történeteket a hétköznapokban? Mit látunk a férfin, aki a buszmegállóban meredten bámul előre, közben idegesen tördeli a kezét? Hol szakadhatott meg a kapcsolat a két fiatal között a kávézóban, hogy inkább a telefonjukat görgetik a beszélgetés helyett? És miért nem veszünk tudomást az idős emberről, aki jól öltözötten, ápoltan kapaszkodik a villanyoszlopba? 

Megannyi élethelyzet, amely kérdéseket és történeteket vet fel. Dobray Sarolta pedig észreveszi ezeket és segít nekünk is meglátni. 

A kötetbe ide kattintva bele is tudsz olvasni. A kötet egyébként a kiadó Az év 100 legfontosabb könyve közé is bekerült.