Be kell vallanom, hogy a sci-fi és fantasy még mindig kicsit idegen terep számomra, de talán egyre nagyobb a nyitottságam feléjük. Ugyanakkor elismerem, hogy izgalmasak, de gyakran attól félek, hogy nem fogom átlátni, elveszek a világukban. De éppen ezért döntöttünk a győri könyvklubbal Matt Dinniman regénye, Dungeon Crawler Carl – A kazamata hőse mellett. Azt kell mondjam, ez a könyv hatalmasat ütött.
Az ismert világunk egyik pillanatról a másikra felborul, összeomlik. Az emberiség nagyrésze eltűnik, az a kevés pár millió túlélő pedig egy intergalaktikus valóságshowban találja magát, ahol nem csak különböző lényekkel, hanem egymással is versenyezniük kell a túlélésért. Nincsenek egyenlő esélyek, de azért van remény arra, hogy a leggyengébb szereplő is kiemelkedjen. Carl, és exbarátnője macskája együtt vág neki a hihetetlen kalandnak.
A regény, műfaját tekintve LitRPG-nek tekinthető, ami az irodalmat ötvözi a szerepjátékos világgal. Van egy főhős, aki a játék során pontokat gyűjt, amivel fejleszti a saját képességeit, mint harcolás, gyorsaság, védekezés stb. A fejlődéssel szintet lép, még erősebb lesz. Persze az ellenfelek is erősödnek. A végén pedig csak egy maradhat. Legyél kitartó, küzdj, harcolj, de ne feledkezz el arról, hogy szórakoztasd a nézőket is.
Ez a gamer világ nem idegen számomra, elég sok hasonló elven működő játékkal játszottam már. Jó pár óra, nap el tud telni észrevétlenül, ha az ember igazán elmerül a kalandba. Őszintén szólva elképzelni se tudtam mindez miként tud működni egy regényben. Szerencsére nagyon hamar világos lett előttem, lazán hozható egy ilyen játékélmény könyvben is.
A történet mozgalmas, érdekes, izgalmas. A karakterek szintén, még a mellékszereplőnek tekinthető MI is fantasztikus.
Megérintett, hogy a főhős egy macskával küzd az oldalán. Ez a kis dinamika emlékeztetett arra, hogy a legextrémebb helyzetekben is mennyire sokat jelent a társaság és a barátság. Nemcsak egy kalandregényt kaptam, hanem egy emlékeztetőt arra, hogy a nehézségekben is ott a humor és az összetartás.
Ez a könyv kilökött a komfortzónámból, és ami a legjobb, új lendületet adott. Amióta befejeztem, úgy érzem, bármilyen műfajba bátrabban belevágok. Ez egy nyolcrészes sorozat lesz. A második rész, a Végítélet forgatókönyve már megjelent, sajnos pár nap alatt el is olvastam annyira beszippantott. Tudta fokozni az első részt, van egy sejtésem, részről részre egyre erősebb lesz a sorozat. Hálás vagyok a kiadónak, hogy elhozta nekünk, olvasóknak, és azért meg főleg, hogy idén várhatóan még két újabb részt a kezünkbe vehetünk.

Egyébként angolul is beszereztem a harmadik részt. Annak ellenére, hogy az angolom erős közepes, olvasmányos volt számomra idegen nyelven is. Viszont muszáj megemlítenem, hogy a magyar nyelv szépsége, sokszínűsége miatt a magyar kiadás übereli az eredetit. A fordító Tót Barbara elképesztő munkát végzett. Ha lehetne legjobb, legütősebb fordításért járó díjat osztani, egyértelmű nyertes lenne!
Nem hiszem, hogy idén lesz olyan könyv, ami ezt az élményt fokozni tudja, szóval én már most kijelentem, 2026 legjobb olvasásélménye A kazamata hőse lett!
















