Egy kissé nehéz a most következő könyvről ajánlót, véleményt írni. Tudniillik nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem, amit olvastam. A máshol könyve feladta a leckét rendesen.
Miévilletől eddig még semmit nem olvastam, Reeves kapcsán pedig bevallom, fenntartásaim voltak. Tényleg írt is, vagy csak a nevét adta? Őszintén szólva, fogalmam sincs, milyen lehet íróként, ahogy az későbbiekben sem derült ki egyértelműen számomra. Mégis, amikor először kezembe vettem A máshol könyvét, volt egy megmagyarázhatatlan érzésem. Valami vonzott hozzá. Egyfajta kíváncsiság, amit nem tudtam megfogalmazni, csak azt éreztem ez érdekelni fog.
A történet mindenesetre elég összetett, sokrétű.
A főszereplő, B – akit már évezredek óta ismernek a legendák, mítoszok, hadikrónikák – maga a megtestesült halhatatlanság. Unute, a villám gyermeke, a harcos, akit nem lehet megölni. De B nem akar többé örökké élni. Ember szeretne lenni. Halandó. Ezért szolgál egy titkos amerikai katonai egységnek, akik azt ígérik, segítenek neki, ha cserébe a tudását, erejét, tapasztalatait adja nekik. Aztán persze semmi sem úgy történik, ahogy eltervezték. Egy halott katona visszatér az élők közé, és onnantól borul minden.
Elsőre jól hangzik, ugye? És tényleg van benne valami. A világépítés egyedi, zseniálisan megalkotott képekkel és ötletekkel. De. És itt jön a nagy DE.
Az olvasás – legalábbis számomra – kifejezetten nehézkes volt. Az első néhány oldal után konkrétan pislogtam: most mi is történik? A szöveg sűrű, gyakran nyakatekert. Mintha egy kísérleti írást olvasnék, ahol az ötletek gyors egymásutánban kerültek a szövegbe különösebb szűrés nélkül. A történet nem halad lineárisan, ugrál az időben és a nézőpontok között. Amikor rájössz hol tartasz, lapozol egyet és újra elvesztél.
A karakterek közül senkit sem tudtam igazán közel érezni magamhoz. B önmagában érdekes figura, de mintha érzelmileg megközelíthetetlen. Talán ez a lényéből fakad, hiszen évezredeken át élni nem biztos, hogy valóban izgalmas, de olvasóként én hiányoltam az emberi mélységet. Azokat az apró rezdüléseket, kapcsolódásokat, ami miatt valakiért izgulni tudok. Lehet, hogy nem is én vagyok a célközönség, ritkán olvasok sci-fit vagy high fantasyt. Talán ez is hozzájárult az érzésemhez.
De ettől függetlenül a könyv nem rossz. Csak nagyon rá kell hangolódni és figyelni. Nem akar mindenáron tetszeni. Nem a tipikus bestseller sémákat követi. Inkább egy gondolatkísérlet, amiben egy filozofikus akcióhős keresi a saját halandóságát, miközben világokat látunk összeomlani és újraépülni.
Ha valaki szereti a szokatlan, többrétegű narratívát, nem zavarja a töredezettség, csapongás, és szívesen elmerülne egy sötét, nyugtalanító világban, annak izgalmas kaland lehet. Én viszont most úgy érzem, elolvastam, elgondolkodtam rajta és valószínűleg el is felejtem. Sajnos. Szerettem volna jobban szeretni, de maradt bennem egyfajta távolságtartás. Kísérleti, bátor könyv és talán épp ezért nem működik mindenkinek.
