Philip K. Dick (1928–1982) az amerikai science fiction irodalom egyik legkülönösebb és legnagyobb hatású alakja volt. Chicagóban született, de életének nagy részét Kaliforniában töltötte. Már fiatalon érdeklődött a filozófia, a vallás és a valóság természetének kérdései iránt, ezek természetesen később megjelentek az írásaiban is.
Élete korántsem volt kiegyensúlyozott, állandó anyagi gondokkal küzdött. Lényegében halála után lett igazán népszerű, művei rengeteg filmes adaptációiul szolgáltak. Ötször házasodott, és mentális problémák, valamint pszichedelikus élmények is hatottak a gondolkodására. Ezek a személyes tapasztalatok gyakran visszaköszönnek műveiben is, ahol a valóság sokszor bizonytalan, töredezett és manipulált.
Műveiben leggyakrabban az alábbi kérdések köszönnek vissza:
Mi a valóság, ami körülvesz bennünket? Ki az ember valójában? Mennyire igazi? Emlékek, mesterséges intelligencia. Hatalom, megfigyelés, elnyomás, széteső társadalom. Mindezek megspékelve rengeteg bizonytalansággal, paranoiával.
Itthon a 90-es évek végén már jelent meg tőle regény magyar nyelven, de az igazi áttörést a 2000-es évek elején az Agave Kiadónak köszönhetően ért el. Több, mint 40 műve jelent meg eddig. Népszerűsége ugyan nem olyan hangos, de azért sokat elárul róla az, hogy bizonyos időnként, megújulva életre kel az egész életmű, ezzel is újabb olvasókat felfedezve magának.
Személyes tapasztalatom vele hullámzó. Az első könyv, ami a kezembe került tőle, Az ember a fellegvárban. Pár oldal után feladtam, mert azt éreztem, ehhez kevés vagyok. Utólag belátva inkább a kitartásommal és a türelmemmel volt probléma. Majd 2021 környékén jött az áttörés, elolvastam A jövő orvosát. Viszonylag könnyű volt olvasni. Persze át kellett adnom magam a regénynek, de igazából tudtam vele haladni, nem vesztem el, nem akadtam el. Ugyanígy jártam a következő regényével is, a Vulcanus kalapácsával. Vajon milyen lenne az a világ, ahol a fontosabb, világi döntéseket egy gép, egy mesterséges intelligencia hozná meg? Azt hiszem ez most aktuálisabb, mint pár évvel ezelőtt.
Harmadik regényem a Visszafelé világ, ami az ötletével levett a lábamról, de itt már nagyon sok minden másról is szó volt. Az emberek fiatalodnak, a halottak visszatérnek, az ételeket nem megemésztik, hanem kihányják, a cigarettafüstöt is visszafele fújják. Egy könyvtár, aminek nem a célja, hogy megmentse a könyveket. Egy vallási vezető feltámadása felbolygat mindent. Vallási és a politikai érdekek ütköződnek. Mindenki más céllal szeretné a feltámadó vezetőt megszerezni.
Ezúttal is az a kettősség van bennem, hogy nem feltétlen értek mindent, picit elveszek a történetben. Ugyanakkor van egy megmagyarázhatatlan érzés, ami arra késztet, hogy olvassam tovább, mert kíváncsi vagyok hova lyukad ki a történet. Rengeteg filozófiai és teológiai üzenettel találkoztam. Néha nehéz volt az értelmezés. Az se sokat segített, hogy a szereplők se lettek igazán kiemelkedő karakterek. Az egész történet abszurditása az, ami kiemelkedik. Nem kell csúcspont vagy egyértelmű állásfoglalás, megoldás. Az elméletek, a mi lenne ha kérdés, az emberi viselkedés, morális döntések önmagukban is viszik a történetet előre. Oly sok mindent nem ismerünk, nem értünk. Ez teljesen rendjén van. Csak bízunk benne, hogy helyes döntést hozunk.
Érdekes olvasmány volt, de azért megdolgoztatott rendesen. Szóval elsősorban a hardcore sci-fi, filozófia fanoknak tudom ajánlani.
